A hírlapíró és a halál

Kampánylik, ezt akár a pályáját friss diplomásként nemrég kezdett sajtómunkás is beláthatja, ha megnézi egy tetszőleges szerkesztőség postáját, ahova úgy záporoznak a sajtónyilatkozatok, minisztériumi állásfoglalások, mint korábban soha. Nem kivételek ez alól a „magyar minisztériumok” sem, de felesleges lenne kiemelni őket, ugyanis a többiek is ezt csinálják. Korábban a twitteren azt írtuk, olyan időszakra kell felkészülni, amikor senki sem fog a kormányzással foglalkozni, mindenki a kampányra gyúr. A Most-Híd kommunikátorai már egyszer bizonyították, értenek a kampányhoz. Abban ugyan továbbra is vélünk némi igazságot felfedezni, hogy a 2010-es választást nem (csak) a Most-Híd nyerte meg, hanem az MKP vesztette el, még ha ez az eredmény szempontjából lényegtelen is. Sajnos, azt is látom, hogy ők nem tanultak az előző időszak kommunikációs hibáiból, de ez most nem lesz tárgya ennek a bejegyzésnek.

Nos, akik a narancssárga párt kommunikációs irányvonalát alakítják, vegyék erősen kézbe azt, központosítsák, és az sem ártana, ha a párttartalmakat megjelenítő arcokat elküldenék egy kommunikációs tréningre, mert nem mehet mindenhova a mindkét nyelven vérprofin nyilatkozó Bugár Béla – som z  toho jeleň lol –, ha pedig a választó nem megfelelő névelőhasználatot hall egy államtitkári szájból, vagy élvezhetetlen, monoton, hangsúlyok nélküli szöveget egy rádióműsorban, attól nem lesz feldobva. A rendszerváltás után az SZDSZ tagjait a párt színész szimpatizánsai – akik ma is megmaradtak, noha párt már nincs – tanították beszélni, ma már ennél sokkal korszerűbb megoldások is léteznek. Az alábbiakban azonban nem azt fogjuk megvitatni, hogy a kapa hogyan ne lógjon ki az öltönyös szájból.

Három napon belül eltávolították a közútkezelő munkatársai azt a kétnyelvű útjelző táblát, melyet a Kétnyelvű Dél-Szlovákia nevű civil csoportosulás aktivistái állítottak fel. A közútkezelő példás gyorsasággal járt el, bebizonyítva, hogy a fővárosi kormányzati káosz ellenére az állam még nem szűnt meg, és a 63-as főút mellett az aktivisták táblát nem – legfeljebb valami egyebet – állíthatnak fel.

Hála Georgeónak és Sixxnek, nagy Trónok harca-fan lettem az utóbbi időben. Bár nemtom’, mi ez az izé, hogy minden fantasyíró betesz két R betűt a nevébe, azt hiszik, hogy ettől jobb lesz, vagy...? A szerző  tán’ nem is gondolta, mikor vastag, a vége felé egyre szoftpornósabb regényeit írta, hogy a keskenyebbik Ikea szekrényben fél polcnyi regényfolyamot a kormányválság felől is olvashatjuk.

Láttam Kallós Zoltánt. Válaszúti olvasóim nyilván erre csak vállat vonnak, mondván: ejszen mi es látjuk, minden nap. De én nem. Kallós nekem eddig az egyetemi tanulmányaimnak otthont adó dél-magyarországi nagyváros körúti antikváriumában megvett Balladák könyve volt, meg – az általánosan elérhető CD-k mellett – egy válaszúti tánctáborban felvett kazetta, melyet az asztalra tett diktafonnal rögzítettek. Mikor a hangulat már jobb volt, és az asztalt is ütötték a nótáknál, a diktafon ugrált. Így a kontra mellet még egy ritmus felkerült a hanghordozóra, melyet viszont ma gond lejátszani, mert a Macen nincs kazettabemenet.

461 napig kormányzott, vagy legalábbis keltette annak látszatát Szlovákia első női miniszterelnöke. Iveta Radičová kabinetjét sajátjai fektették két vállra, igazi abszurdisztáni történet ez: azok húzták ki a kártyájukat a szavazógépből, akik szóban a leghangosabban biztosították, mellette állnak, a virtuális vérpadra pedig saját pártvezetése hajszolta.

Magára valamit is adó szlovmagy polbloggernek a mai napon csak a Radičová-kormány sorsáról, érdemeiről, esélyeiről illik értekeznie, ám erről szerencsére van hova írnom, és – állítólag – a nőgyógyászok sem szoktak szexlapokat nézegetni szabadidejükben (nőgyógyász olvasóim kommenteljenek!). Helyette egy (számomra) ismeretlen szerző kevésbé ismert díjáról, és a mögötte feltáruló borzalomról, a gyermekek szülők részéről történő szexuális zaklatásáról ejtenénk pár szót.

Prága és Budapest réginek tűnő, pedig csak pár évtizeddel ezelőtti, normalizáció korabeli arca tárul elénk az Operatív fotó című kiállításon, szocialista autókkal, fényreklámok nélküli, hihetetlenül szürkének tetsző épületekkel, magukba forduló emberekkel. És persze ügynökökkel, akik semmit sem hagytak észrevétlenül. Ők nem láthatók a fotókon. A fényképezőgép másik oldalán álltak.

Ma egy éve vesztettük el Madi Gézát, az egyik legnagyobb tudású szlovmagy újságírót.