A hírlapíró és a halál

Erősödésüket látva sokszor és sokat ostoroztuk a sajnos, egyre többek mindennapi szellemi betevőjét jelentő kamuoldalakat. Ezek azok az oldalak, amelyek külsőségeiben igyekeznek úgy tenni, mint ha (komoly) sajtótermékek lennének, közben pedig vagy csak nettó ordas marhaságokat ontanak, vagy orosz propagandát csepegtetnek, vagy a kettőt együtt. Mindkét esetben mentális béresmunkáról van szó, az oroszok esetében egyértelmű a motiváció, a téveszmék terjesztői pedig simán a kattintásszámra hajtanak, reklámbevétel-hozóként tekintve a látogatóra, miként egyébként a szemantikus web korában szinte mindenki (ám ez is lehet/ne/ tisztességesen csinálni). Ma egy domaint lefoglalni körülbelül egy percig tart (telefonról), egy blogot regisztrálni legfeljebb pár perc, egy honlap is összedobható nagyon rövid idő alatt. Innentől már csak a kreativitás, és a hirdetésre fordítható keretösszeg szab határt a terjedésnek. Ebben a közegben kell a sajtó úgymond normális részének talpon maradnia, ami, most már láthatjuk, nem is olyan egyszerű, hisz a másik oldal kiinduló tézise, hogy a mainstream sajtó a nemzetközi nagytőke/zsidók/kínaiak/gyíkemberek/Szíriusz fiai (a nem kívánt törlendő, illetve a sor tetszés szerint folytatható) gatyamadzagján függ.

Eljárás indult Vasiľ Špirko speciális ügyész ellen, hivatali jogkörrel való visszaélés gyanújával. Az e sorok írója által gyakorta ostorozott, hiányos igazságügyi kommunikáció miatt kevés ügyészt (és bírót, de róluk ma nem lesz szó) ismerünk név szerint. Nálunk nincsenek Falconék, noha igény, az volna rájuk. Špirkót a szűk szakmai közegén kívül legfeljebb ha a sajtó bűnügyekkel foglalkozó része ismerte. Eddig. Most valami barbárat mondtak róla. Azt, hogy a Büntető Törvénykönyv 326 paragrafusának 1. bekezdése a pontja, és a 2. bekezdés b pontja alapján eljárás indult ellene.

Ha a Szabadság és Szolidaritás jól fogja tematizálni a kommunista rendszer bűneit, akkor esély teremtődhet rá, hogy esetleg Szlovákiában is lezajlik majd egy olyan vita, amelynek 2002 táján Magyarországon lehettünk tanúi.
2002-ben sok minden történt, egyebek mellett, hosszas előkészületek után, nem kis társadalmi animozitás közepette megnyitotta kapuit a magyar diktatúrák emblematikus szívcsakrájában, az Andrássy út 60. szám alatt a Terror Háza Múzeum, a huszadik századik diktatúrák múzeuma. Az eredetileg polgári lakóháznak készült épületben előbb Szálasi Ferenc nemzetvezető pribékjei tanyáztak, előbb pártházként működtetve azt, majd, a sikertelen kiugrási kísérletet követő nyilas hatalomátvétel után börtönként. A világháború után az ÁVO és az ÁVH vette birtokába, egyre bővítve a börtönlabirintust a pincében. Az épületben az elnyomó diktatúrák ezreket kínoztak és/vagy öltek meg.

Játszó suhancokra rálőni több mint intoleráns cselekedet. Ez történt a napokban Florida állam Flagler megyéjében. Egy háztulajdonos azt látta, hogy a háza előtt egy ismeretlen autó parkol, benne két sráccal. Emberünk azt gondolta, rablók jöttek, és amúgy jó amerikai szokás szerint tüzet nyitott. Az átlagnál gyengébb lövésznek bizonyult, az autót ugyan sikerült eltalálnia, de a 19 és a 16 éves legényke szerencsére nem kapott golyót. A srácoknak esze ágában sem volt kirabolni a házat. A Pokémon GO nevű mobilos játékot tolták ezerrel, ezért nem figyeltek fel a fegyverrel hadonászó pasasra. A 18 éves Jerson Lopez de Leonnak nem volt ilyen szerencséje. Ő a guetemalai Chiquimulában űzte a Twitter napi forgalmát közelítő játékot. A szörnyecske elfogása érdekében magánterületre lépett. A tulaj itt pontosabb volt amerikai kollégájánál, a fiatalember halálos sebet kapott. Ő a július elején piacra dobott játék első halálos áldozata, gondolom, nem ilyen fajta elsőséget képzelt el magának, ha elképzelt valamilyent.

A gondolatkísérlet szintjén legalábbis nem zárható ki, hogy ha nem következik be 1989-ben a rendszerváltás, Szlovákia miniszterelnökét ma akkor is Robert Ficónak hívnák, mint ahogy a rendszerváltás „ellenére” is így hívják. Robert Fico már vállalhatatlanul kellemetlenné vált fegyvertársa, Robert Kaliňák brüsszeli, vesszőfutással felérő meghallgatását még a pártállami reflexek mentén próbálta kommunikálni itthon, majdhogynem sikerként magyarázva azt, hogy Kaliňákot darabokra szedték. Diplomáciai források szerint külföldről (is) élénken figyelik az immár önálló életet élő Bašternák-ügy alakulását. A rendszerváltás előtt egy külföldi látogatást tetszőlegesen lehetett volna interpretálni, esetleg elhallgatni, ma már erre szerencsére nincs lehetőség. De míg az ellenzékiek és a külföldi partnerek az európai uniós elnökség miatt látnák üdvösnek a belügyminiszter távozását, a Smer, paradox módon, éppen emiatt szeretné őt a posztján tartani. Szomorú káderhiányra utalna, ha a legerősebb párt háza táján nem akadna még egy ember, aki képes lenne a rendőrség és az államigazgatás irányítására...

Nem érti Ivan Gašparovič volt köztársasági elnök, utóda, Andrej Kiska miért nem nevezi ki a parlament által kijelöltek közül a szükséges számú, korábban kettő, most már három alkotmánybírót. Egy idős, betegeskedő nyugdíjas szellemi képességeire utalgatni döglött oroszlánba rugdosásnál is rosszabb, így még véletlenül sem szeretnénk ezzel a fogással élni. Helyette inkább arra világítanánk rá, vajh’ mi foghatta vissza az elnök tollát.

Közös megegyezéssel távozott a Legfelsőbb Bíróságról Štefan Minárik bíró. Szlovákiában kevés bírót ismerünk név szerint, az igazságszolgáltatás ostoba kommunikációs mechanizmusai miatt. A szlovákiai bíróságok (és ügyészségek is), ha kiadnak valamilyen közleményt, abba sosem azt írják, hogy Kovács Imre bíró, hanem, hogy a (Településnév) Járásbíróság vagy Kerületi Bíróság bírója. Mint ha a bíró, akinek a személye is nagyon fontos, hiszen a törvények mellett lelkiismerete és belátása szerint is ítélkezik, ilyenkor valami arctalan végrehajtó lenne. Nem akarunk bezzeggel mondatot kezdeni, mert a puszta szembeállítás a gyökeresen eltérő jogi környezet miatt önmagában semmit nem jelent, de például az Egyesült Államokban minden katonai és polgári bírósági döntésről szóló tájékoztatásban ott szerepel a bíró neve. Sőt, a rendőrségi hírekben még az intézkedő járőrök nevét is közlik, ami Szlovákiában egyenesen elképzelhetetlen. És, ha lehet ezt még fokozni, a helyi lapok hétfőn legnépszerűbb rovata az, amelyben a hétvégi szabálysértések és bűncselekmények tetten ért elkövetőinek listáját közlik, teljes névvel és rabosítási arcképpel. (Természetesen nem mindegyik tagállamban, hisz a személyiségi jogi szabályozások eltérőek.) Az igazságszolgáltatás és a bűnüldözés nyitottsága és számonkérhetősége terén tehát még bőven van hova fejlődni fiatal demokráciánknak.

Hétfőn már nemcsak a fővárosban, hanem Kassán is utcára vonultak a Robert Kaliňák belügyminiszter leváltását követelő tüntetők. Hogy is mondta végtelen cinizmussal Gyurcsány Ferenc az öszödi beszédben? „Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.” Úgy tűnik, az össztársadalmi frusztráció már a „galamblelkű nemzet” körében is elért egy olyan, kritikus szintet, amely a harminc fok, a nyári szünet és a szabadságidőszak ellenére is képes az utcára vinni az embereket. A Kossuth téren már láthattuk, az emberek akár „huzamosabb, életvitelszerű tartózkodásra” is képesek egy közterületen, ha úgy érzik, ezzel arányos sérelem érte őket. A szlovák törvényhozás épülete előtt nincs akkora placc, mint a Kossuth tér, de az elégedetlenség akár valamilyen statikus formába is átmehet (nyáron ráadásul még buli is sátorozni). Persze, az 5,3 millióból még mindig csak pár ezren tüntetnek, de abban az országban, ahol fát lehet vágni az emberek hátán, anélkül, hogy egy zokszót is ejtetnének, már ez is komoly szociokulturális áttörésnek számít.