A hírlapíró és a halál

Mert besztercebányai! – amikor a 2012-es előrehozott választások után a miniszteri bársonyszékeket úgy osztották, mint ma a trafikokat Magyarországon, Jana Laššáková, a Smer besztercebányai kerületi pártszervének elnöke ezzel indokolta, miért szeretné, ha Peter Pelegrini lenne a védelmi miniszter. A Smer kassai és pozsonyi szárnyához képest erőtlen beszterceieket aztán a pozsonyi csoport erős (üzlet)embere, Martin Glváč rendőrsorfalként szorította ki a Kutuzov utcából, de Pelegriniért sem kell aggódnunk, azért egy pénzügyi államtitkári trafik neki is jutott.Azt nem tudni, azért-e, mert besztercebányai, vagy azért, mert ért a pénzügyekhez. Azzal, hogy ezt a politikai bulvárba illő felkiáltást felemlegetjük, szeretnénk illusztrálni, olykor milyen kevés is elég egy politikai döntés meghozatalához, illetve milyen faék egyszerűségű mechanizmusok mentén születhetnek a döntések a kormánypártban.

Tamáska négy-ötévesforma kisfiú. Vele és édesapjával ma kora reggel találkoztam a Vág partján. Én hivatalból voltam ott, ők meg érdeklődésből. A gyermek érdekérvényesítő képessége valamivel jobb, mint a Most-Hídé, rá tudta venni apukát, hogy reggel, még az óvoda előtt jöjjenek ki, és nézzék meg a „tankot”. 

Az árvíz ma (is) mindent visz, és valószínűleg ez még így is lesz pár napig, pedig fél szemünket nem árt a várdombra szegezni, ugyanis a 2013-as év egyik leghosszabb parlamenti ülésszakja zajlik, melyen ma a képviselők egy része is bebizonyította, ugyanolyan rohadék uzsorások, mint mondjuk a Magyarországon nagy visszhangot vetett taktaközi csapat(ok).

Csak a jegyzeteim segítségével tudnám összerakni, hogy Robert Fico első kormánya idején hány környezetvédelmi miniszter volt, az SNS-es elvtársak ugyanis olyan rakétasebességgel cserélődtek. De sem ők, sem az utánuk jövő smeres helytartó, sem a kérészéletű Radičová-kormánynak az újabban megyefőnöki tisztségre ácsingózó mostos környezetvédelmi minisztere nem ért el áttörést az árvízvédelem terén. (OK, ne legyünk igaztalanok, Josephusnak ideje se volt rá, eleve spéttel indult a többi minisztériumhoz képest.) Az árvízvédelem Szlovákiában egyelőre politikai marketingcélokat szolgál. Így történt ez ma is.

Sajnálatosan kevés figyelmet kapott a hazai sajtóban, hogy amint a Global Investigative News Network független oknyomozó blog az iránt kezdett érdeklődni, hogyan juthatott a Pénzügyi Hatóságnál pár nap alatt vezérigazgatói pozícióba az államigazgatási tapasztalatokat nélkülöző Daniel Čech, Martin Daňo főszerkesztőnél már másnap jelentkezett a vámhivatal, ellenőrzést akartak végezni nála. 

Azonnal működésbe léptek a kommunista reflexek, mondhatnánk, ha Čech nem lenne fiatal ember ahhoz, hogy ismerje ezeket, és a kommunizmust soha meg nem tapasztalt Egyesült Államokból nem mostanság érkeztek volna olyan hírek, hogy a demokrata kormányzatnak nem szimpatikus konzervatív szervezetek módszeres adóhivatali zaklatásnak voltak kitéve.

A Katonai Hírszerzés és a Katonai Elhárítás Iveta Radičová kérészéletű kormánya idején lett leginkább része a közbeszédnek, Ľubomír Galko védelmi miniszter meglepően gyors „leszerelése” kapcsán, előtte az állampolgár a titkosszolgálatot a katonaiak (most már csak egy van belőle) „kertszomszédságában” tanyázó Szlovák Információs Szolgálattal azonosította.

Lubomír Skuhra, a Katonai Hírszerzés parancsnoka, és Lubomír Glvác védelmi miniszter

E szerv létéről a szakmabelieken túl, legfeljebb a katonaviselt férfiak szükségképpen egyre apadó táborának van tudomása. Attól persze még, hogy kevesen ismerik – ami egy titkosszolgálat esetében már-már vágyott állapot –, egy-egy állami szervezet nagyon fontos is lehet, gondoljunk csak a Hegesztési Kutatások Intézetére, vagy éppen a Szlovák Méréstudományi Intézetre. Meglepően hosszan folytatható azoknak az állami intézményeknek a sora, melyekkel az állampolgár nem hogy nem kerül kapcsolatba élete során, de létéről sincs tudomása, amíg nem borul az állami bili, mint most katonáéknál.

Autózok hétfőn a székesfővárosban, mellettem az anyósülésen a .týždeň című, színvonalas szlovák hetilap magyar címlappal (nem igaz, mert hátlappal) is megjelent, sajtótörténeti jelentőségű száma, melyet igyekeztem megvenni, nehogy elkapkodják (akik egyébként a színvonalas konzervatív tartalom magyar nyelvű megjelenésére ácsingóztak, mint például e sorok írója, azok hoppon maradtak, a számnak csak a címlapja, az impresszuma, és a vezércikke magyar, illetve Surján László írását közli magyar nyelven, de hát ez is több annál, mint amit a rendszerváltás óta bármelyik szlovák sajtótermék tett, egyébként meg a 458 ezer nem hiszem, hogy el tudna tartani egy hasonló jellegű lapot), amikor egyszer csak bevág elém egy taxi.

Ez most nem egy közlekedésbiztonsági témájú poszt lesz, a taxisok nagy része minden eddig általam meglátogatott fővárosban bután vezet...

A rendszámtábla alatt érdekes matricára lettem figyelmes. Igen, ez a jól ismert Szlovákiában szlovákul felirat. Úgy látszik, a mindenféle kölcsönös bocsánatkérés, meg egymással jófejkedés, az ilyen értelmiségi rétegdolog, a nép egyszerű gyermekeiig nem hatol le.