Valamikor újságírói pályám hajnalán rovatvezetőm elküldött egy sajtótájékoztatóra a védelmi minisztériumba, ahol egyebek mellett a tárca Trencséni Légijármű-javító Vállalatáról is szó volt. A sajtótájékoztatón megdöbbentő dologról számoltak be: a hivatalos könyvelés szerint az állami cég nyeresége 84,7 millió korona volt, ám amikor az újonnan kinevezett igazgató külső céggel elvégeztetett egy független könyvvizsgálatot, kiderült, hogy a cégnek nem nyeresége van, hanem vesztesége, mégpedig 151 millió korona.
Még az uborkaszezonban sem venném a bátorságot, hogy a kedves olvasót évtizedes hírekkel nyomasszam, ha a kormány nem a tegnapi ülésén döntött volna úgy, végre lemond két feneketlen zsákról. De már megint hogyan...
Hogy tisztá(bba)n lássuk a helyzetet: a védelmi minisztériumból hajlamosak vagyunk általában csak a katonákat észrevenni, pedig a tárcának kismillió intézménye van. Olyan költségvetési szervek, mint a civil ésszel felérhetetlen Védelmi Standardizációs, Kodifikációs, és Állami Minőségellenőrző Intézet, a katonai oktatási intézmények; állami vállalatok, mint az Állami Erdészethez hasonlatos gazdálkodást folytató, leginkább az elnöki vadászatok kapcsán elhíresült Katonai Erdészet; illetve hat részvénytársaság. Ezek közül három üdülő, a maradék három viszont egykor komoly hadiüzem: a több halálos áldozatot követelő ipari baleset kapcsán szomorú hírnévre szert tett nyitranováki Katonai Javító Vállalat, a már említett Trencséni Légijármű-javító Vállalat, és a szintén trencséni Katonai Javító Vállalat.
1495. Stratégiai lopás
Címkék: kormány katonaság védelmi minisztérium Martin Glvác Trencséni Légijármű-javító Vállalat Katonai Javító Vállalat hadiüzem
1494. Újabb civil a pályán
Bár az időjárásból nem erre következtethetünk, de lassan nyakunkon a nyár és vele az uborkaszezon, amikor sok mindenből téma lehet, például egy politikus nyaralásából. Ám most „a kormánya helyén van”, a parlament is ülésezik, mégis egy politikus nyaralásáról fogunk írni.
Alojz Hlina, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek párt listáján parlamentbe jutott, később a frakcióból kilépő, így jogilag is függetlenné vált parlamenti képviselőnek még a parlamenti nyári szünet előtt sikerült bekerülnie a sajtóba azzal, hogy közölte: korábban bejelentett pártalapítási szándékát tett követi, és megkezdi az aláírásgyűjtést Állampolgárok (Občania) nevű pártja bejegyeztetéséhez.
Címkék: parlament párt pártok állampolgárok Alojz Hlina
1493. Tudod, mennyi pénztől esik el az állam a bűnözés miatt?
A Biztonság Tanács – nem az ENSZ-é, Szlovákiáé:) –, majd a kormány ma tudomásul vette a 2012-es biztonsági jelentést. A dokumentum nem hosszú, érdemes elolvasni, mit gondol az állam a saját biztonságáról.
Jelentés a Szlovák Köztársaság biztonsági helyzetéről 2012-ben
Címkék: jelentés kormány közbiztonság állambiztonság Biztonsági Tanács
1492. Most végződik a tánc
Többek szerint Jaromír Čižnár megválasztásával most két főügyésze van az országnak, mert ugye ott van a szintén megválasztott Jozef Čentéš is. Az igazság azonban az, hogy 2011. február 2-a óta egyetlen főügyésze sincs. Így akár örülhetnénk is, hogy pont került a „közéletet feleslegesen traumatizáló” (ezt Robert Fico mondta, és ezúttal volt némi igaza) ügy végére. De egyelőre úgy fest, csak a smeresek örülhetnek, nekik már van főügyészük. Is.
TASR-felvétel
Címkék: parlament főügyész főügyészség főügyészválasztás Robert Fico Smer Jozef Centés Jaromír Ciznár
1491. Szopatógyakorlat a 63-ason
Kiszóródott gabona Albár belterületén a 63-ason. Biztosan azért állt meg ez a kamion ilyen köcsög módon pont a kanyarban, mert belőle szóródott ki, és el akarja hárítani a hibát – gondolom, és lefékezek, hogy elengedjem a szembejövőket. Egyszer csak egy rendőr lép elő, és int, hogy mehetek.
Címkék: közlekedés rendőrség rendőr rendőrautó tűzoltóság tűzoltó sziréna megkülönböztető jelzés közlekedési szabályok tűzoltó autó hangjelzés Albár 63-as főút Alistál
1490. Számon tarthatják...
József Attila még csak azért aggódott, mert számon tarthatták, mit telefonozott, nem mintha az kevés lenne. Szegény, ha tudná, hogy ma már nemcsak azt, amit telefonozott, de azt is, amit írt, amit nézett. Edward Snowden nyilvánosságra hozta azt, ami csak a legnaivabb embertársaink számára lehetett meglepő: az Egyesült Államok titkosszolgálatai megfigyelik a legnagyobb internetes szolgáltatók és közösségi hálózatok adatforgalmát. Ki gondolta volna...
Címkék: telefon e-mail lehallgatás megfigyelés USA CIA NSA DNI Edward Snowden Gmai
1489. Megint jőnek, alkudoznak
/A poszt múlt időben értendő, reggel kellett volna felkerülnie, csak.../
Ma összeülnek a Népi Platform pártjai, hogy a főügyészválasztásról, az Állami Számvevőszék elnökének megválasztásáról, a megyei és az elnökválasztásról döntsenek. Ján Figeľ, az ülésnek helyet biztosító Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke a tárgyalás kapcsán azt találta mondani, bízik benne, hogy a Népi Platform pártjainak nyárra sikerül megtalálni a közös köztársaságielnök-jelöltet.
Hadd elevenítsük fel a néppárti politikusok megkopó emlékezetét: már tavaly is többször kitolták a közös jelölt megtalálásának időpontját. Előbb közös ellenzéki elnökjelöltben gondolkoztak, majd, miután a Szabadság és Szolidaritással megromlott a viszony, illetve a párton elhatalmasodtak belső problémái, maradt a népi elnökjelölt-keresés. Az, hogy ennyi egyeztetés után sem sikerült közös nevezőre jutni, azt mutatja, a Népi Platform jelen formájában egy mihaszna gittegylet.
Címkék: köztársasági elnök Szlovákia Most-Híd SDKÚ köztársaságielnök-választás KDH Népi Platform köztársaságielnök-választás 2014
1488. Vak tyúk is talál szemet avagy ceruzavonások két ítélet kapcsán
Akik nem most először tévedtek erre a blogra, ismerik a szerző véleményét a hazai igazságszolgáltatásról. Az Abszurd büntetőjogi komparatisztika című bejegyzésünkben pedig évekkel ezelőtt rámutattunk, ha valakit nagyon utálunk, jobban jövünk ki belőle, ha szögbelövővel lőjük le, mint ha ököllel csapjuk agyon. Naponta ítéletek tucatjai születnek a hazai bíróságokon, most csak kettőt emelnénk ki, az egyik szerintem méltányos, a másik kapcsán csak azt tudja mondani az ember: WTF?