Egyszerre látott napvilágot az a hír, hogy a belügyminisztérium belső vizsgálata arányosnak találta a szepsi romatelepen történt rendőri erő alkalmazását, és hogy egy Nagymihály melletti romatelepen figyelmeztető lövésekkel kellett megakadályozni egy „kétmenetes“ tömegverekedést, amelybe előbb 70, majd 80 helyi lakos kapcsolódott be.
A szepsi akció kapcsán több fővárosi aktivista kifogásolta annak eltúlzott jellegét. Bennük, és a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályában egy a közös: szegregált romatelepet valószínűleg csak a tévéhíradóban láttak, vagy ha láttak is, valószínűleg soha nem éltek ott (ahogy egyébként e sorok írója sem). Azt, hogy egy rendőri fellépés arányos vagy aránytalan volt-e, mindig jól fűtött irodákban, íróasztalra tett gőzölgő kávé mellett döntik el, és mindig utólag, általában olyan, nyugdíjkorhatárhoz közeli rendőrségi tisztségviselők, akik nem, vagy már túl régen tapasztalták meg, milyen is az, amikor a karhatalom képviselőjét baltával, botokkal, palackokkal, kövekkel fenyegeti 70-80 felbőszült állampolgár. És itt szándékosan nem péró/gettólakót írtunk. Egyrészt mert a halmozottan hátrányos helyzet őket sem menti fel a törvények betartása alól. Másrészt pedig, a politikailag korrekt beszédmód kényes betartására ügyelve gyakran még a hatóság képviselői sem merik kijelenteni, hogy a szegregált romatelepeken felhalmozódó szociális, egészségügyi és oktatási problémák egyben komoly rendészeti kihívássá kumulálódnak. És mindig lesznek, akik bármilyen, romák elleni rendőri fellépés kapcsán rasszizmust fognak kiáltani, a fellépés jogosultságától vagy jogosulatlanságától függetlenül. Pedig az, aki ellenszegül a rendőri intézkedésnek, ennek megfelelő válaszlépésre számíthat, aki nem hiszi, a következő közúti ellenőrzés során a jogosítvány-forgalmi helyett próbáljon egy bunkósbotot előrántani.
A szepsi és a nagymihályi eset is megmutatta, hogy a rendőrszakközépben tanított, hagyományos kommunikációs és rendfenntartó stratégiák (felszólítás a jogsértő cselekmény abbahagyására, adatrögzítés, előállítás stb.) érvényessége a romatelepek határainál véget ér. Jön a rendőri csapaterő alkalmazása, ez pedig ritkán ér véget személyi sérülés nélkül.
Az a baj, hogy a szegregált romatelepeken fellépő problémákra jelenleg ez az állam majdnem egyedüli válasza. A karhatalmi fellépés látványos, a többségi társadalom nagy része számára elfogadható válasz, aztán a pajzsos embereket elviszi a rendőrbusz, a problémák pedig ott maradnak a gettóban. Ezek megoldása túl drága lenne az államhatalom számára, így mindegyik kormányzat csak abban bízik, hogy a problémák nem az ő hivatali ideje alatt fognak annyira elhatalmasodni, hogy az állami monopóliummá tett hivatalos erőszak alkalmazásával ránézésre ne legyenek megoldhatóak.