Hétfőn már nemcsak a fővárosban, hanem Kassán is utcára vonultak a Robert Kaliňák belügyminiszter leváltását követelő tüntetők. Hogy is mondta végtelen cinizmussal Gyurcsány Ferenc az öszödi beszédben? „Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.” Úgy tűnik, az össztársadalmi frusztráció már a „galamblelkű nemzet” körében is elért egy olyan, kritikus szintet, amely a harminc fok, a nyári szünet és a szabadságidőszak ellenére is képes az utcára vinni az embereket. A Kossuth téren már láthattuk, az emberek akár „huzamosabb, életvitelszerű tartózkodásra” is képesek egy közterületen, ha úgy érzik, ezzel arányos sérelem érte őket. A szlovák törvényhozás épülete előtt nincs akkora placc, mint a Kossuth tér, de az elégedetlenség akár valamilyen statikus formába is átmehet (nyáron ráadásul még buli is sátorozni). Persze, az 5,3 millióból még mindig csak pár ezren tüntetnek, de abban az országban, ahol fát lehet vágni az emberek hátán, anélkül, hogy egy zokszót is ejtetnének, már ez is komoly szociokulturális áttörésnek számít.
Hétfőn a fővárosi tüntetők, amikor a Bonaparte komplexum felé vonultak a Szabadság térről, az elnöki palota előtt is megálltak. „Kevesen vagyunk, Andrej, gyere közénk!” – invitálták familiáris kedvességgel a tömegbe az ország első emberét. Kiska persze nem ment. Egy kazánkovács, trópusibetegség-kutató, vagy éppen Linux-rendszergazda oda vonul, ahova éppen kedve tartja. Egy államfő esetében ez nem annyira egyszerű. A független Szlovákia rövid története során az államfő és a kormány viszonyának összes lehetséges módozatát láthattuk már. A fizikai erőszakig is elmenő háborúra Vladimír Mečiar és Michal Kováč együttállása idején volt példa. Rudolf Schuster távolságtartó volt Mikuláš Dzurindával, csakúgy, ahogy Iveta Radičovával Ivan Gašparovič, aki viszont nem habozott vazallusi hűséggel kiszolgálni Robert Ficót. Andrej Kiska és Robert Fico viszonya minimum hűvösnek nevezhető. Még a legnagyobb államférfiaknak is nehéz a személyes sérelmeken valamilyen pragmatikus okból túltenni magukat. Hát még a kisebbeknek… Robert Ficóban – ahogy az ökölvívás-szakkommentátorok mondják – benne maradt az ütés a számára kudarcos elnökválasztás után, és bizonyára valahányszor, amikor az elnöki palotába megy, megfordul a fejében, hogy fordított esetben akár hozzá is mehetnének ugyanide. A migránsválság kulminációja idején is keményen beszólogattak egymásnak, Fico egyenesen felelősség nélkül szájhősködőnek nevezte az elnököt. Pacsizni, foci-Eb döntőt együtt nézni, vagy grillezni szabadidejükben valószínűleg nem fognak, de az ország alkotmányos működése érdekében fenn kell tartaniuk egy normális viszonyt.
A nép számára a közjogi méltóságok közül pedig már csak az elnök maradt. Robert Ficóhoz értelemszerűen nem fognak fordulni, hisz a tüntetések egyik jelszava az Elég volt Ficóból!, ráadásul ő az, aki foggal-körömmel tartja Kaliňákot, és aki Ladislav Bašternák lakásába tér haza egy-egy fárasztó munkanap után. A második közjogi méltóság Andrej Danko, aki számára a parlamenti dress code a legfontosabb, amikor a belügyminiszter feje a tét. Az ellenzéki vezetőkön kívül az állam úgymond megtestesítői közül egyedül Andrej Kiska az, akihez be lehet kiabálni.
Parlamenti országértékelőjében az elnök nyilvánvalóvá tette, szeretné rövidre zárni a Bašternák-ügyet. Az meg tán’ még a legelvakultabb Smer-hívek számára is nyilvánvaló, hogy Kaliňák a saját maga által felügyelt vizsgálatból nem fog sárosan kijönni. Szlovákiában egy-egy politikailag kényes ügy vizsgálata évekig is eltart, mielőtt eredménytelenül lezárnák. A népnek ehhez most már nincs türelme. Andrej Kiskának, főként, ha a tüntetések a jelenlegi intenzitással fognak folytatódni, és nem akar béna kacsának tűnni, hamarosan állást fog kelleni foglalni. Mert a népnek már csak ő maradt.
