Tizenöt-húsz éve, mikor a sajtótájékoztatók élő közvetítése a tévében és az interneten nem volt mindennapos gyakorlat, sőt, internet se nagyon volt még; és sajtótájékoztatóból se volt naponta tucatnyi, még sajtótörténetiesemény-számba ment volna, ha egy politikus azért tart sajtótájékoztatót, hogy bejelentse, mit nem fog csinálni. Ma, mikor a sajtótájékoztató-rezisztencia jóval erősebb, részben a sajtótájékoztatók tartalmi és egyéb devalválódásának okán is, már szódával elmegy, de még mindig nem feltétlenül tekinthető normálisnak. Pénteken ezt láthattuk. Előállt két liberális, gyérülő hajzatú ember, akik közt legfeljebb ha testmagasságbeli különbség volt, az ideológiai nem volt tapintható, s közülük az egyik elmondta, mit nem fog csinálni. Ami a Szabadság és Szolidaritás, a szlovákiai liberalizmus aktuális letéteményesének háza táján hétfőn kirobbant, és péntekre már le is csengett, királydrámának semmiképp nem nevezhető, sokkal inkább egy gyenge színmű, vagy, retrospektíve szemlélve: bohózat.
Foglaljuk össze az eseményeket röviden. Jozef Mihál a sajtóban bejelentette, indulna az SaS elnöki székéért. Richard Sulík erre reagálva rendkívüli tisztújító közgyűlést hívott össze, „természetesen” nem azért, hogy ellenlábasa felkészülési idejéből lefaragjon. Péntekre ki is derült, az ellenlábas nem annyira ellenlábas, sőt, csütörtökön valójában baráti találkozójuk volt, ahol jól elbeszélgettek, megállapították: minden nagyon szép, minden nagyon jó, ezért kár lenne balhézni. A rendkívüli közgyűlést azért megtartják, ha már egyszer összehívták, de egyébként minden marad a régiben. Csak egy kis vihar volt a liberális biliben, legyinthetnénk, a helyzet azonban nem ennyire egyszerű.
A párton belül régóta szakadéknak nem nevezhető, de azért számottevő távolság van a liberalizmust pusztán a gazdaságra vonatkoztatók, és az annak társadalmi-etikai vetületeit előtérbe helyezők között. A friss, arcát kereső, 2009-ben alakult, és 2010-ben kormányra került liberális pártban első, és eddig egyetlen kormánytagságuk idején egyértelműen a „gazdasági” csoport szerzett vezető szerepet, ezt az olyan, érzéketlen terveik is mutatják, mint a segélyek napi egy meleg ételre való redukálása, a járulékterhek burkolt emelése és társaik, amelyek aligha képeznek metszetet a liberalizmussal. A másik szárny témáihoz nem rendelődtek vezető arcok, a klasszikus liberális témákat Sulíkék – lehet, hogy nem boldogan, ám – nagyon gyorsan feláldozták a koalíciókötés oltárán. Az egyszínű kormány idejét a párt javarészt útkeresésre használta, a helyzetet azonban némileg bonyolította a pártelnök nem szokványos Brüsszelbe távozása, így a folyamat függőben maradt. A legutóbbi választási kampány idején Sulík szintén „illiberális” témákat vett elő, kampányát a menekültellenességre, és helyenként demagógiába hajló euroszkepticizmusra építve, ami nem feltétlenül tetszett az „igaz liberálisoknak”. Az, hogy a két irányzat valamilyen formában előbb-utóbb összeütközik, várható volt, ebben a konstellációban inkább az volt a nehezen érthető, miért éppen a gazdasági szárnyhoz sorolható Mihál állt az elégedetlenek élére. Az útkeresés egy relatíve fiatal párt életében természetes folyamat. Ami a szemünk láttára (nem) történt, inkább azt mutatja, a szabadság az SaS-ben talán mégsem akkora, mint ahogy azt láttatni szeretnék. Az viszont elvárt, hogy a szolidaritás nagy legyen. Lehetőleg a pártelnökkel.
