Ugyan a napról napra nagyobb hullámokat vető Bašternák-ügynek nem ez a fő interpretációs iránya, de a sajtóban olyan latolgatások is napvilágot láttak, melyek szerint Robert Kaliňák belügyminiszter egyre kínosabbá váló napjaiért Pavol Paška volt házelnök a felelős. A Smer keleti szárnyának erős emberét, és évekig az egészségügy mindenható urát akár a személyes bosszúvágy is vezérelhette, Robert Fico pártelnök annak idején, a helyhatósági választások éjszakáján a belügyminisztert küldte Kassára, hogy „ellenőrizze” a házelnök lemondást. Paška még a napokban is igyekezett ezt cáfolni, a Hospodárske noviny című gazdasági napilap hírportáljának még túl is lőtt a célon, amikor azt próbálta bizonygatni, Kaliňák egyenesen a barátja. Természetesen az ilyen kiszivárogtatósdikat a legnehezebb bizonyítani, még akkor is, ha az elsőként talán Dag Daniš tollával vázolt narratíva egyébként koherensnek tűnik.
A közbeszédben korábban leginkább Kaliňák bűnössége vagy ártatlansága, utóbb immár csak vállalhatósága volt a fő csapásirány, de ez az ügy – természetesen a létező büntetőjogi vetületen túl – a Smer arculatának alakulásáról is szól. A Smer a maga módján egy csoda, legalább látszólag úgy próbálja reprezentálni a klasszikus baloldali értékeket, hogy közben élvonalbeli képviselői kőgazdag üzletemberek. A párt – miként a hazai politikai alakulatok, és a jelenlegi kormánykoalíció nagyobb része – a beteljesületlen személyes ambíciók okán alakult, mikor Robert Fico a Demokratikus Baloldal Pártjában nem kapta meg az elismerésnek azt a fokát, amely szerinte megillette volna a személyét. A párt fennállásának lassan 18 éve során Ficónak vaskézzel sikerült a múlt rendszerből itt maradt kommunistákat – ő is az –, az újbalosokat, a nemzeti irányultságú vonalat, és a gazdasági lobbit egyben tartani. Az utóbbiak a politikához elengedhetetlenül szükséges pénzt hozták a pártba, míg az előbbiek az ideológiai hátteret biztosították a furcsa szimbiózishoz. A két szárny között mindig is voltak villongások, ezek azonban sosem ideológiai, mindig gazdasági színezetűek voltak. Ennek legeklatánsabb példája talán az volt, amikor a második Fico-kormány idején az ideológiai csoport territóriumává tett oktatási minisztérium háttérintézményeiből a gazdasági lobbi próbált profitálni, Dušan Čaplovič tárcavezető háta mögött. Az a küzdelem az ideológiai szárny bukásával ért véget, a tárcát végül emezek szerezték meg a ciklus végéig, Peter Pellegrini pedig márciustól ugyan alacsonyabb széken ül, de összehasonlíthatatlanul több pénz felett rendelkezik, mint házelnök korában. A visszavágó lehetősége Pavol Paška házelnök leszerelésekor jött el, amikor az ideológiai szárny készséggel szövetkezett a pozsonyi bizniszszárrnyal a keletiek ellen. Az erős érdekcsoportok és egymásnak feszülő hatalmai törekvések e bonyolult Brown-mozgása nem lett volna működőképes Fico mérnökösködése nélkül, ezért nem volt reális, hogy az utódlását tervezgessék, illetőleg ha igen, talonban mindig ott volt Kaliňák, aki viszont az elmúlt hetekben vállalhatatlanul erodálódott.
Miközben tehát a felszínen a jogállamiságért, és az állami intézményekbe vetett – vethető? – bizalomért folyik a küzdelem, a háttérben ezzel párhuzamosan zajlik a Smer befektetőinek hatalmi harca is. Számukra pedig, nem kétséges, nem a köz java lesz az elsődleges.
