A Smer háza tájáról kiszivárgott információk szerint a párton belül elkezdtek azzal a problémával foglalkozni, ki legyen a Smer arca a négy(4?) év múlva soron következő választási kampányban. Ugyan Robert Fico pártelnök még csak 51 éves, a következő választás idején 55 lenne, hasonló korú miniszterelnököket random találhatunk közel s távol. Ám nyolc év a végrehajtó hatalomban, úgy látszik, most már letagadhatatlanul kikezdte az egészségét. Az pedig, hogy elindult a legutóbbi köztársaságielnök-választáson, egyértelműen jelzi, hogy már 2014-ben is tele volt a hócipője az egész kormányzással, és a Szabadság téri épületből szívesen átsétált volna a Kormányhivataltól mindössze 500 méterre levő, összehasonlíthatatlanul nagyobb nyugalmat biztosító Grassalkovich-palotába. A nép viszont másként döntött. Smeres források szerint nem elsősorban a miniszterelnök jelenlegi egészségi állapota miatt kezdtek az utódláson gondolkodni, hanem amiatt, hogy a kormányfő már harminc éve a politikai porondon tevékenykedik. Szívpanaszai csak felgyorsították ezt a folyamatot. E háttérinformációknak nem feltétlenül kell változatlan formában hitelt adnunk, ám ettől függetlenül most ez a fő téma a látványosan meggyengült kormánypárt háza táján. És jelen pillanatban nem is az a fő kérdés, az örök második Robert Kaliňák, a fiatal, feltörekvő Peter Pellegrini, vagy éppen a konfliktusmentessége miatt mindenki számára elfogadható, de nem pártpolitikus Miroslav Lajčák, netán valaki más lesz-e a Smer vezetője a jövőben. Általánosságban szemlélve sokkal fontosabb az, amit a kialakult helyzet a hazai standard pártok káderépítéséről elárul.
A jelenlegi parlamenti pártok túlnyomó többsége egyemberes. Az természetes, hogy a pártok élére egy erőskezű vezető kívánkozik, aki nem árt, ha karizmatikus is, az viszont a pártra – és általa a választópolgárokra nézve is – kifejezetten hátrányos, ha a főnök egója kitakarja a teljes második vonalat, hát még, ha nincs is második vonal.
A Mi Szlovákiánk Néppártról és a Sme rodina pártról pártszinten még korai lenne bármit is mondani, hisz ez utóbbi még csak nem is „bölcsödés”; a Mi Szlovákiánk pedig csak most került fel a nagypolitikába, minimális megyei politikai tapasztalattal. Azt, hogy ezek egyemberes pártok, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy vezetőik a saját családnevüket is felvették a párt nevébe, sőt, Boris Kollár a teljes nevét. ( 2014-ig az Új Többség nevében is ott szerepelt, hogy Daniel Lipšic, illetve D. Lipšic, ami esetében talán már önbizalomhiányos állapotra is utalhat.) Ezzel is jelzik, ha az állam nem is, de a párt biztosan „én vagyok”.
A régi pártok közül a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió olyannyira Mikuláš Dzurinda pártja volt, hogy az alapító atya távozása után senki sem tudta feltölteni tartalommal, be is fellegzett neki. A vele együtt kormányzó Kereszténydemokrata Mozgalom és Magyar Közösség Pártja a parlamenten kívül keresi új vezetőjét, de egyik helyen sem fest úgy a dolog, mint ahol az ugyanazon kényszer folytán leköszönő pártelnök a dokumentumokkal együtt egy utódlásra kész embert is hagyott volna a pártszékházban.
Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek vitathatatlanul Igor Matovič pártja, a csekély tagszámú politikai alakulat vezetője ezt immár másodszor legitimálja azzal, hogy az utolsó helyről kerül az elsőre. Legutóbb a listáján a következő olyan induló, aki nem „civil celeb”, hanem párttag, a „főnökre” leadott szavazatok ötödét szerezte meg úgy, hogy előtte négy évig parlamenti alelnök is volt.
Hát a Híd állna-e Bugár Béla nélkül? A kérdés nyilván retorikai, a harmadik pártjában talán gyökeret verő Lucia Žitňanská Bugár szavazatainak kicsivel több mint a felét, a pártból már távozott, pártalapító Simon Zsolt pontosan a negyedét tudta hozni, a többiek még ennél kevesebbet. Elgondolkodtató, akadna-e bárki, aki képest lenne átvenni Bugár Béla helyét, akár valamilyen kényszerhelyzetben, akár a „természetes kopás” okán.
Negyedszázad egy ember életében hosszú idő, társadalomtörténeti szempontból nem annyira. Pártjaink „orrnehézsége” azt mutatja, fiatal demokráciánk legalábbis mentálisan még nem tudott leszámolni a személyi kultusszal.
