Országszerte 1650 olyan ember mászkál szabadon, akiket jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, de nem kezdték meg annak letöltését, egy részük amiatt, mert nem fértek el a börtönben. Nem volt hely. Az emberben ilyenkor felrémlik, amikor az egyetemi felvételi után naponta leste a postást, mikor hozza a végzést arról, kapott-e kollégiumot, és milyen leforrázó volt olvasni, hogy „kollégiumi elhelyezés iránti kérelmét helyhiány miatt elutasítjuk”. Ha a börtönből kap hasonló tartalmú levelet az ember, attól pillanatnyilag nem érzi olyan rosszul magát, mint e sorok írója 18 éves korában. Egy 5,4 milliós országban 1650 csellengő elítélt statisztikailag ugyan nem tűnik nagy számnak, amíg nem a szomszédunkról van szó…
A lassan leszerelő kormány tegnap, egyik utolsó ülésén tárgyalta a Jelentés a Szlovák Köztársaság aktualizált büntetés-végrehajtási koncepciójának végrehajtásából fakadó feladatok teljesítéséről című dokumentumot. Az új kormánynak ezen a téren is lesz mit csinálnia, mert a vonatkozó EU-s ajánlások teljesítése esetén csökken a börtönök kapacitása, holott éppen az ellenkező előjelű folyamatra lenne szükség. Pozsonytól Eperjesig, az ország 17 börtönében 11 188 férőhely van, és 10 061-en töltik szabadságvesztésüket. A kapacitást úgy számítják ki, hogy egy férfi elítéltre 3,5, egy fiatalkorú vagy női elítéltre négy négyzetméter mozgástér jusson. 2015-ben azonban ellenőrzést végzett a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben az Európa Tanács Kínzás, Embertelen vagy Megalázó Bánásmód vagy Büntetések Megelőzésére Létrehozott Európai Bizottsága, és azt az ajánlást fogalmazta meg, hogy a magánzárkákban 6, a több személyes zárkákban 4 négyzetméter jusson egy-egy rabra. Még ez sem egy apartman a Ritz-Carltonban, de ha a kormány implementálná az ajánlást, a helyek száma 10 000 körülire csökkenne, azaz még többen kerülnének várólistára, tovább csökkentve a közbiztonságot, hisz a börtön falai bennünket választanak el a bűnelkövetőktől.
A börtönök túlzsúfoltsága nem új keletű probléma. Ezt a mindenkori kormányok is látták, a börtönépítéssel mégsem serénykedett egyik sem, legfeljebb bővítésekre, rekonstrukciókra került sor. Ehelyett a könnyebb utat választották, tavaly januárban a kormány jóváhagyta a már hosszú ideje a jogi közbeszéd részét képező Személyek Elektronikus Megfigyelőrendszere (ESMO) projektet, amelyet márciusban a parlamenti is jóváhagyott. Ezzel gyakorlatilag megteremtődtek a házi őrizet elektronikus távfelügyeletének technikai feltételei, idén januárban pedig már meg is született az első házi őrizetet kimondó ítélet. Attól nem kell tartanunk, hogy baltás gyilkosok fognak elektronikus karpereccel járni, a büntetési formával csak vétségek elkövetőit sújtják.
A következő kormány a hangosan ketyegő egészség- és oktatásügyi bombák mellé megörököl egy csendesebb, de azért éles robbanószerkezetet is. A büntetés-végrehajtás helyzete, mivel rácsok és falak választják el a külvilágtól, nincs annyira a figyelem középpontjában, és értelemszerűen nem is érint annyi embert, de attól még foglalkozni kell vele. Akár az alapvető infrastruktúrával már rendelkező bezárt katonai intézmények valamelyikében, akár zöldmezős beruházásként, de, tetszik-nem tetszik, előbb utóbb börtönt kell építeni, nem is annyira a belevalók miatt, hanem miattunk.
