A jelenlegi 380 eurót 25-tel megtoldva, 405-re emeli januártól a kormány a minimálbért. A döntést a kormány hozta meg, mivel az érdekegyeztető tanács nem tudott zöld ágra vergődni. A foglalkoztatók kevesebbet, a szakszervezetek többet szerettek volna. Arra a kérdésre válaszolni, hogy a választások évében véghezvitt, 6,5 százalékpontos minimálbér-emelés hosszas és alapos szakpolitikai eszmefuttatások eredménye-e, vagy mások zsebének kárára véghezvitt kampánykiadás, vélhetően senkinek sem okoz gondot válaszolni. De abban már most biztosan lehetünk, hogy a döntés járulékos haszna mellett egyenes ági következményeivel is az állam jár a legjobban.
Nem kell Emil Machynának (a Szakszervezetek Konföderációja elnökségi tagja, korábban több vezető tisztséget is betöltött a szervezetben – a szerk. megj.) lennünk ahhoz, hogy rákérdezzünk: meg lehet-e 405 euróból tisztességesen élni. A rákérdezett. A válasz valószínűleg: nem könnyen. S bár a hazai munkáltatókat sem kell félteni, a szakszervezetek gyakran hajlamosak megfeledkezni arról, hogy nem is muszáj minimálbérért dolgozni. A munkaerőpiacon mindenki annyit ér, amennyiért áruba tudja bocsátani magát: munkaerejét, szaktudását, tapasztalatait, kapcsolatrendszerét stb. Ha 405 euróért, akkor 405 euróért. Ha a duplájáért, akkor a duplájáért. Ha a feléért, akkor a feléért. Ja, ilyen opció nincs, ennyit – pontosabban ennek járulékokkal növelt összegét – kénytelen kifizetni a munkaadó, akkor is, ha az, amit a dolgozótól kap cserébe, esetlegesen nem ér ennyit.
A minimálbér intézményére a munkavállalók védelmében szükség van. Ellenkező esetben a legnagyobb munkanélküliséggel küzdő régiókban akár középkori feltételek mellett, éhbérért is dolgoztathatnák a munkásokat a munkaadók, ami tisztán a neoliberális gazdaságpolitika nézőpontját érvényesítve még akár helyénvaló is lehet: ők ott és akkor ennyiért tudják áruba bocsátani munkaerejüket. Ha nem tetszik, el lehet költözni, tovább lehet tanulni vagy képződni, lehet külföldön munkát vállalni. A helyzet persze nem mindig ennyire egyszerű. Ezért ha nem is minden esetben feltétlenül jó, de elfogadható, hogy van egyfajta regulációs eszköz a munkaerőpiacon. Mindez azonban – mint minden, nem a piaci önszabályozásból, hanem kívülről bevitt mechanizmus – csak addig jó, amíg nincs torzító hatással a rendszerre. A 405 eurós minimálbér akár ilyen is lehet.
A hátrányos helyzetű, leszakadó régiókban ugyanis általa rendkívül lecsökken, mondhatni, érzékelhetetlenné válik a különbség a minimálbér, és néhány, rosszabbul fizetett, de szakképesítést igénylő munkakör között, így ez utóbbiakat betölteni is nehezebb lesz. A munkaügyi miniszter szerint a magasabb minimálbérnek motiváló hatása is van, az emberek érdekeltebbek lesznek abban, hogy dolgozzanak. Ennek igazságtartalma nehezen vitatható, több pénzért az agysebész és az utcaseprő is szívesebben dolgozik. Amiről viszont Ján Richter bölcsen hallgat, az az, mennyire megéri az államnak a magas minimálbér.
A magasabb bérből ugyanis az adó és a járulék is több. Az ebből befolyó összegért pedig a költségvetésnek nem kell tenni semmit. Elég megemelni a minimálbért. A kormány tehát úgy ad, hogy máséból ad, és még ő is jól jár vele. Mi a jó üzlet, ha nem ez?
