Povondra úr portás. Karel Čapek kiváló, Harc a szalamandrákkal című disztópiájának kisembere. Ő az, aki mindig azzal intézi el a sajtóból érkező, a világhódító szalamandrák újabb térnyeréséről szóló híradásokat, hogy Csehországnak nincs tengere, a szalamandrakérdés így nem is érintheti. Akkor hiszi csak el, hogy a helyzet komoly, amikor unokájával a Moldva partján sétálva, a Nemzeti Színház épületénél lát kiemelkedni a folyóból egy szalamandrát. „Gyerünk haza. Ez a vég” – mondja ekkor. 

A menekültkérdés, amely korábban szűk államigazgatási és szakpolitikai terület volt, a menekülthullám kicsúcsosodásával párhuzamosan szivárgott be pillanatok alatt a közbeszédbe. Azoknak is markáns véleményük van róla, akik nem tudnák megmondani, mely országokkal határos Irak, vagy legalább megközelítőleg megmutatni egy vaktérképen, merre lehet Szíria. A menekültek több szempontból is olyanok lettek, mint a foci, egyrészt mindenki őket rúgja, másrészt mindenki ért hozzájuk. Szerencsére kvalifikált véleményeket is hallani, ám mivel ezek a maguk bonyolultságában próbálnak a helyzetre reflektálni, nem vetnek akkora visszhangot, mint az egy mondatban összefoglalható Facebook-bölcsességek. Ezek alá jó odafröcsögni valamit, meg nyomnunk egy lájkot a szegény bősieknek is, persze, megérdemlik. Egyébként meg hajlamosak vagyunk Povondra urak lenni, sörrel a kezünkben nézve a híradók felvételeit a csempészhajókon uralkodó irgalmatlan körülményekről, fényképgalériákat kattintgatva a pengedrót alatt pokrócba csavarva áttolt gyerekekről, hírportálok „percről percre” tudósításait olvasva a Keleti pályaudvar „ostromáról”. Hát igen, szörnyű – hümmöghetjük a következő sör előtt a kanapéról. Szegény emberek! – mondhatjuk, mielőtt rámennénk a cuki kiskutyás oldalra. De jó, hogy ez nem nálunk van! – sóhajthatunk fel őszintén. De! Nálunk van. Tévedtek, akik Povondra úrhoz hasonlóan azt hitték, hogy mivel mi, Magyarországtól eltérően még tranzitország sem vagyunk, a menekültkérdés csak a bősiek és az apátújfalusiak problémája. Tegnap reggel éppen Komáromban fogtak el egy menekültekkel/bevándorlókkal (a nem kívánt törlendő) teli furgont. Az embereket az érsekújvári idegenrendészetre vitték. Menekültekkel teli furgont fogtak tegnap Párkánynál is. Így ez most már a komáromiak, az érsekújváriak meg a párkányiak problémája is.

Már minimum azzal mindannyiunk problémája volt a menekültkérdés, hogy a megoldás ránk háruló részét közpénzekből fedezik, így a feltartóztatott furgonok a kismácsédiakat és a rimaszombatiakat is érintik.

Ha másban nem, abban valószínűleg közmegegyezés van, hogy a helyzet ilyetén alakulásáról, arról, hogy a menekültek naponta ezrével áradnak Európába, mi, európai „kisemberek” nem tehetünk. A következményeket azonban nekünk is viselnünk kell. A menekültek/bevándorlók már itt vannak. Elmenni nem fognak. Nem azért jöttek. (Hogy miért, az más kérdés…) Ami számunkra már rövid távon is aggasztó lehet, az Európa impotenciája a menekültkérdés kezelése terén. Ez a mindennapokban éppúgy megmutatkozik, mint a nagypolitikában. Amikor azt látjuk, hogy a 215 ezer fős hadsereggel, 98 ezer fős csendőrséggel, és 150 ezer fős állami rendőrséggel rendelkező Franciaország nem tudja megakadályozni, hogy pár fegyvertelen migráns elfoglaljon egy kétvágányos alagutat, s mindezt arra hivatkozva, hogy azt egy magáncég üzemelteti, oldja meg, ahogy akarja, akkor nem tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk. Amit a politikusok művelnek, az ugyanez, nagyban. Bár elég célzatos és demagóg, mégis igazat kell adni Robert Ficónak abban, hogy ha Görögországnak pénzre van szüksége, akkor 24 órán belül képesek összehívni egy uniós csúcsot, ha meg emberek halnak meg az autópálya szélén, akkor nem történik semmi. A közös, uniós fellépés menekültügyben egyelőre beláthatatlan távolságban van. Mindez a menekülteket/bevándorlókat vajmi keveset izgatja. Ők csak jönnek és jönnek. Napjában ezrével. Ha majd a vén Európa, saját töketlensége miatt nem tud velük mit kezdeni, ennek az ellenkezője fog történni. Ezért sem lehetünk Povondra urak.