Jövő héten ilyenkor már javában zajlani fog az államfőválasztás, a tizenöt jelölt tizennégyre apadt. Bár vannak köztük önjelölt váteszek és parlamentbe soha be nem kerülő, tizedszázalékokban mért pártjukat láttatni hivatott reklámarcok, az igazi futóbolondok most távol maradtak. Választani tehát van miből.
Ez a választás az elmúlt egy évtizedet is lezárja végre. Ivan Gašparovič szerencsére nem indulhatott. 2004-ben, Mečiar ellenében sok magyar támogatásával nyerte a második fordulót, ennek ellenére semmit sem tett azért, hogy a magyarok elnöke is legyen, egy tíz százaléknyit sem. Igaz, a szlovákok sem tehetik őt a kirakatba, az országnak kevés dicsőséget szerzett, határon innen és túl. Gašparovič a Fico-párt és -kormány ötödik hadoszlopa volt, a hallgatag elnök, aki mellett nagy témák mentek el anélkül, hogy elérték volna az ingerküszöbét. Valószínűleg kevesen vannak, akik kapásból tudnának mondani akár csak egy jelentős dolgot, amely mellett államférfiként méltón kiállt volna. Az esélyesek közül bárki is nyerjen, a cikiségfaktora biztosan alacsonyabb lesz.
Jövő héten tizenketten elvéreznek – az első fordulós győzelemre a felmérések szerint elméleti esély sem mutatkozik. Valószínűleg nem lesz a továbbjutók közt a magyar jelölt, Bárdos Gyula sem. Szeretnénk ugyan, de még a Híd választóinak – egyébként nem lehetetlen – masszív átszavazása mellett is csak legfeljebb tíz százaléknyi szavazat jöhetne össze, ennyivel pedig még senkinek sem sikerült a második fordulóba jutni a három közvetlen elnökválasztáson. Bárdos ugyan többször deklarálta, hogy számít a szlovákok szavazataira is, de a költséges és bizonyos vonatkozásában frusztráló szlovák kampányba nem ment bele, jelezve, milyen voksokra számít igazán. Bár meg kell jegyeznünk, a szlovák jelöltek sem vitték túlzásba a magyar nyelvű kampányt. Néhány plakátot és szórólapot leszámítva még a honlapjuk kétnyelvűsítésére sem vették a fáradságot, pedig ez igazán csak egy fordító alkalmazását igényelte volna, ami egy kampány költségvetésében elhanyagolható tétel. És szomorú, hogy még mindig emlékeztetni kell a többségi társadalmat, hogy ez nem nyelvi kérdés, hanem tisztelet kérdése, mert a kisebbségi szavazó amúgy megérti a szlovák óriásplakátot is, csak…
A „ha az Isten akarja, a kapanyél is elsül” kincstári optimizmusát félretéve, realista optikán át szemlélve az esélyeket, nem tévedhetünk nagyot, ha kimondjuk, nem lesz magyar elnöke Szlovákiának. Lehet, hogy soha nem lesz. De ha ettől tartva soha senki nem fogja megpróbálni, akkor tényleg nem lesz. Bárdos már azzal is sokat tett, hogy megmutatta, amit elméletileg mindenki tudott: magyar nemzetiségű is indulhat a választásokon. Ezzel fontos jelzést küldött úgy a többségi társadalom, mint a többi kisebbség felé.
Aki pedig nem a többség-kisebbség vonatkoztatásában, hanem más értékek mentén kívánja eldönteni, ki jusson a Grassalkovich-palotába, annak is marad még 13 lehetősége. Bár ha nem akarja az „egy párt” karjaiba taszítani az országot, akkor csak 12.
Az Államfőválasztás 2014 sorozat minden posztja.
