Ma még összegyűlnek a Szlovák nemzeti felkelés terén a tüntetők, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter leváltását követeljék a „nemzetközi helyzethez” hasonlatosan fokozódó Bašternák-ügy miatt, aztán lecsap a szabadságidőszak, a főváros lakossága megtizedelődik, s tán’ a közéleti elköteleződés is alábbhagy 40 fokban, pedig tüntetni jó dolog.
Andrej Danko házelnök, a második legerősebb koalíciós párt vezetője még pénteken, nem sokkal a brexit hivatalossá válása után „nem helyénvalónak” nevezte az ellenzéki tüntetéseket. Ugyanezt megismételte a hétvégéi vitaműsorokban Robert Fico miniszterelnök is, politikai aknamunkának nevezve az ellenzék törekvéseit. Míg az előbbi a brexittel, az utóbbi az uniós elnökség átvételével érvelt. Mert hát hogy lehet rendkívüli parlamenti ülést tartani az EU-s elnökség kapujában? Természetesen mindkettő nagyon komoly dolog, ám a Bašternák-ügyre aligha adhat felmentést.
Szlovákia technikai szempontból alaposan rákészült az uniós elnökségre. A külügy és az államigazgatás bürokratái politikamentesen, technokrata módon, hosszú hónapokig készítették elő a folyamatokat. Épp azért sántított a gyors kormánykoalíció-kötés mögé érvként besorakoztatott uniós elnökség, mert az, a dolog természetéből fakadóan akár egy hivatalnokkormánnyal is lezavarható lett volna, de spongyát erre. Szlovákia jó előre megfogalmazta, melyek lesznek az elnökség prioritásai: a gazdasági növekedés, az egységes digitális piac, az energetikai unió továbbépítése, a migrációs válság kezelése, és a további bővítés. A migrációt az „élet adta”, a többi klasszikus „eurokrata” politikai cél, amelyek közül a gazdasági növekedés és a bővítés-bővíthetőség kérdése ráadásul csaknem minden korábbi elnöklő ország tervei közt megjelenik valamilyen, épp akkor aktuális formában.
Mindezekről tehát jól elkonferenciázgattak volna Pozsonyban, a munka oroszlánrészét pedig úgyis Brüsszel vitte volna. Ehelyett most meg kell kezdeni Nagy-Britannia kiléptetését a közös akolból. Bár a népszavazás után a britek mintha megijedtek volna önnön tegnapi bátorságuktól, még aznap százezren, tegnapig két és fél millióan, máig pedig ki tudja, hányan kezdeményezték újabb népszavazás kiírását. Ha pedig Rowan Atkinson mondaná, hogy London lépjen ki Nagy-Britanniából, akkor azon csak somolyognánk egyet, hogy ez is egy újabb, jól sikerült Mr. Bean-poén. De ezt felnőtt, elvben felelős, választójoggal rendelkező emberek kezdeményezték, amit már sokkal nehezebb elkenni egy-egy angol humorra való utalással.
Az most már biztos, hogy a britek a nyári melegben jól befűtöttek a Szabadság térnek, a helyzet azonban korántsem olyan kaotikus, mint első ránézésre tűnhetett. Az EU-ból nem lehet csak úgy, holnap kilépni, az elmúlt napokban kettő és tíz év között már sok minden elhangzott lehetséges időpontként. Szlovákiának tehát kezelni, és nem megoldani kell Nagy-Britannia helyzetét. Ezzel párhuzamosan meg kell próbálni megakadályozni, hogy a britek döntése dominóeffektust indítson el, hisz Marián Kotleba már hazai pályán is jelezte, népszavazást kezdeményez a kilépésről. (Azt már nem mondta, hogy képzeli el egy 5,3 milliós ország létét a globális piaci viszonyrendszerben.) Mindezeket természetesen nem lehet bagatellizálni, de az élet sem áll meg. Ha az EU-s elnökség a gátja egy adócsalási ügy kivizsgálásának, akkor az nyilvánvaló bizonyítéka annak, Szlovákia (még?) nem alkalmas az EU-s elnökségre.
A Szlovákia előtt álló tevékenységek tehát, a kormány által javasolt narratívával szemben sokkal inkább így hangzik: reagálni a brexitre, sikeresen levezényelni az uniós elnökséget, ÉS megoldást találni a Bašternák-ügyre.
