Nos, amit a nyájas olvasó a felvételen lát, az az Irodalmi Szemle 1961 és 1991 között (A végén némi Opusszal megtámasztva.). Igen, az összes évfolyam, és nem, nem adom kölcsön. (Hm, valahogy meg kéne szerezni a hiányzó plusz két évtizedet is. Nem akarja valaki kidobni?) 

Miközben az új könyvszekrénybe pakolás során a port törölgettem a lapszámokról, felrémlett, amit Koncsol László és Tóth László is elmondott hosszú beszélgetéseink során arról, hogy is nézett ki a szerkesztőségi ügymenet anno.

A kéziratokat írógéppel írták a szerzők (az írógép hiánycikk volt, egy időben Koncsol Lászlónak sem volt, nem lehetett kapni). A szövegek postán érkeztek meg, gyanús elemektől esetlegesen cenzúra után. A szerkesztők kényelmesen elolvasták a szöveget, majd a papírkosárba dobták, vagy foglalkozni kezdtek vele. Ha a szerző nem tudott bejönni a szerkesztőségi fogadóórára, mert mondjuk kelet-szlovákiai munkáskáder volt, akkor hosszas levelezés kezdődött. Ha nem igyekezett visszaküldeni a javított változatot, akkor bizony lehet, hogy kimaradt az aktuális számból, és várhatott egy hónapig. A kéziratot nem adhatta le máshova, mert nem volt más irodalmi lap. Utána meg az idegőrlő várakozás, hogy hozza már a postás...

Ma ez kb. úgy nézne ki, hogy a szerző megírná a szöveget, azonnal kiposztolná a blogjára, majd az about.me profiljára kiírná, hogy ő író. Az, hogy napokat, heteket, vagy egy jeles szovjet évforduló miatti tematikus szám becsúszása esetén hónapokat várjanak a megjelenésre, teljességgel elképzelhetetlen.

E sorok írója azt egyáltalán nem fájlalja, hogy most már nem kell hónapokig várni a megjelenésre az egyetlen irodalmi lapban. Csak azt, hogy ugyan ilyen-olyan szerkesztőségek vannak még, de azok a fajta műhelyek, mint amilyen a Szemle is volt valamikor, eltűntek. Egyszer interjút készítettem az egyik volt szerkesztővel. Kicsit hosszúra sikeredett, arra kértem, nézze át, és húzzuk meg együtt 7 flekkre. Minderre két napunk volt. Ő azt mondta, ezt lehetetlen ennyi idő alatt megcsinálni. Ja. Az ő rendkívül alapos szövegmegmunkálásával.  De ki fog ma fizetni egy (több) faszit azért, hogy napi 8 (10-12-stb.) órában kéziratokkal szöszöljön (másod-, harmadállás, rabszolgafordítás stb. nélkül)? A kérdés költői.