Ha valamit rendszeresen csinálunk, és erről valaki adatgyűjtést végez/valakinek adatokat szolgáltatunk, könnyedén kirajzolódhat egyfajta profil rólunk. Aki soha nem vesz tisztítószert, ellenben kaviárt igen, az burzsoá rohadék, és valszeg takarítónője van. Aki csak tizedike körül vásárol, és csak az adott áruházlánc saját termékeit, az valszeg kispénzű proletár. Aki gyakran vásárol italt, lehet, hogy alkesz, aki pelenkát vesz, annak valószínűleg gyereke van. Aki tampont/betétet vesz, annak menstruációja van. Folytathatnánk még az evidenciák sorát. Míg régen az állam egy nagyon komoly hárombetűs szervezetet tartott fenn, és igen, pajtások, nem volt az csehszlovák elnyomó szerv, a tagjai közt szép számmal találunk magyarokat is, nagyon magas rangban is, addig ma ezeket az érzékeny adatokat pár cent árengedmény, hogy a magyar Cicerót idézzem, ócsítás reményében szolgáltatjuk ki magunkról.

A minap a Nádor utcán sétáltam. Talpig Tescóba öltözött lányok szólítottak le, hogy akarok-e Tesco Clubcardot – a rohadt életbe, hogy ez nem bántja a szlovák nyelvőrök szemét? Klubová karta helyesen! –, csak a telefonszámom és a címem kell megadnom. Mondtam nekik, hogy kösz, nem. Elkerekült szemmel néztek rám, nehezen bírták feldolgozni ezt a vásárlói magatartást.

Aztán pár nap múlva csörgött a telefon, felveszem, a vonal végén a néni az iránt érdeklődik, akarom-e, hogy a feleségem Tesco Clubcardján – miután közöltem, hogy ő nincs itthon, azt mondta, velem is megbeszélheti a dolgot – kétszer olyan gyorsan gyűljenek a pontok? Két mondatban összefoglaltam neki ennek a posztnak a mondanivalóját, mire megköszönte a figyelmemet, és további szép napot kívánt.

Szóval. Tételezzük fel, hogy egy szép napon eléd toppan egy talpig brandelt ruhába öltözött hostess, és egy Tesco Clubcard, Ikea Family, Jednota Klasik, Billa kártya, dm Active Beauty, Nay, Orange, Merkury, Möbelix – hogy most már kissé tágabb kontextusba helyezzük a dolgot, mert nekem az ég adta világon semmi bajom nincs a Tescóval, leszámítva, hogy a komáromi áruház nyitását követő napon végzett próbavásárlásunk során valszeg a legbunkóbb pénztárost fogtuk ki; az egyetemi tanulmányaimnak otthont adó dél-magyarországi nagyvárosban az időközben a nyugdíjasok nagy kedvencévé lett P. Ádám Vilmos barátommal nagy előszeretettel látogattuk a hiper mintaszerű borrészlegét, egy alkalommal pedig egy időközben börtönviseltté lett magyarországi politikus öccsével kis híján közlekedési balesetet okoztunk bevásárlókocsi-csatánk során, szal semmi gond nincs vele – boldog tulajdonosa leszel.

Az igényléshez általában neved, lakcímed és telefonszámod adod meg, fineszesebb helyeken az e-mail címed, és a születési dátumod is. Bekerülsz a cég adatbázisába. Ezt követően, valahányszor a vásárláskor átadod a kedvezményre jogosító kártyádat, pár centtel/euróval olcsóbban vehetsz ezt-azt, és ennek örülsz. Ahogy a halálra hajszolt, karácsonykor is dolgozó pénztáros néni lehúzta a kedvezményre jogosító kártyád vonalkódját, ill. a termékekét, az adatbázisban a kettő összekapcsolódik.

Azaz a multi irányítóközpontjában ülő nagy testvér innentől tudni fogja, hogy mit vásároltál. Ha gyakran vásárolsz ott, akkor: miket SZOKTÁL vásárolni. A bevásárlókosarad egy sereg érdekes információt mond el rólad, ill. vagyoni helyzetedről. A rendszeresen vásárolt kutyaeledel mennyiségéből még az is megtudható, hogy kicsi vagy nagy kutyát tartasz-e. Stb. Tudod. A csajod menstruációja.

A cégek természetesen azt állítják, minden adatvédelmi szabályt betartanak. Olyan is van, aki azt mondja, az adatbázist anonimizálva kezelik, vagy hogy a kettő összekapcsolására csak a munkatársi kör egy szűk része képes. Mindegy, mit nyilatkoznak, az a lényeges, hogy ez elméletileg lehetséges. És eladható harmadik személynek. Ha én illatszergyártó lennék, direkt marketing célokra szívesen megvásárolnám egy áruházlánc azon vevőinek listáját, akik havi X eurónál többet költenek illatszerre, hátha vesznek az én termékemből is. Ezt kilistázni a vásárlói klubkártyákból befolyt adatokból kb. egy gombnyomás.

S míg érdekes módon a népszámlálás idején a vonalkódok és az ívek – szintén állítólag el nem végzett, de technikai értelemben lehetséges – összekapcsolása miatt valóságos tömeghisztéria bontakozott ki, a multik előtt egyelőre nem tüntetnek az emberek, klubkártyáikat égetve, hogy vazó, nem akarok ily módon áruvá válni (ahogy a Gmailen és a Facebookon azzá lettem:).

Na, hát ennyi. A sme.sk számítása szerint, ha egy évben 2600 eurót költünk a legkisebb is számít áruházban, akkor 26 eurót spórolunk meg a kártyánkkal. Megéri?