A rendszeres olvasóknak talán feltűnt a szerző vonzódása a rétegmúzeumok iránt. Az Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumban tett látogatásról a blogon is beszámoltunk, az alap hadtörténeti és bűnügyi mellett. De jártunk például a karácsony- és marcipánmúzeumban is. Nemrégiben a Postamúzeum is felkerült a listára, Budapesten.
Hm, Postamúzeum, dögunalom, gondolhatná az ember, ha nem elkötelezett, önnön múltja iránt érdeklődő postás, postatörténész, vagy rétegmúzeum-fetisiszta. De nem, az Andrássy út 3 szám alatt található épület nemcsak a bélyeg ízétől megmámorosodott látogatóknak kínál látnivalót. Mert aki azt gondolja, hogy egy postamúzeumban csak borítékok meg bélyegzők vannak, az téved.
Az egykori nagypolgári palota első termébe egy komplett postahivatalt rendeztek be, a másodikban egyenruhák és rangjelzések (igen!) láthatók. A harmadik szobában századeleji postásautók és motorok tekinthetők meg, a gépek működőképesnek látszanak.
És vannak kiállítva remek távírók és telexgépek is.
Mivel teremőrök nem voltak, amit lehetett, kipróbáltam. Volna. A szentendrei, fogdozható, nyelveken beszélő, monitorokkal telerakott skanzenhez képest interaktivitásnak nyomát sem találtuk. Süketek voltak a telefonkagylók, nem írtak a telexgépek... Az egyetlen interaktív mozzanat az volt, hogy a fáklyatávírónál be lehetett kapcsolni a lámpát. Emiatt kicsit úgy éreztük magunkat, mint Tóta W. Árpád a Hadtörténeti Múzeumban.
Ezt leszámítva a kiállítás maga, noha nem interaktív, érdekes, a leírások kimerítőek és érdekfeszítőek, és ha a Gödörbe Akváriumba menet van háromnegyed órád, 750 Ft-ért ingyen van.
(Ha pedig a várban böcsködözöl, ott egy telefonmúzeum van, az se semmi, de az most nem tárgya ennek a bejegyzésnek.)
