13.30 perckor a hosszú téli szünet után újra megnyitja kapuit a ligetfalui lóversenpálya. Tisztázzuk: én most ott vagyok, ezt a bejegyzést az időzítő publikálja.
Tavaly volt egy csúnya versenynap, amikor cowboyok helyett talpig feketébe öltözött kommandósok csaptak le a békés tömegre, és kiemeltek közülük néhány zugbukmékert. A szerencsejáték állami monopólium, így a bukik vitathatatlanul törvényt sértettek, de hát mit tehetünk, náluk jobb nyerési szorzószám volt, tétre, helyre, befutóra egyaránt, és magyarul is lehetett fogadni, az ablakoknál meg nem.
A harmincadik jubileumi évet kilenc futammal nyitják meg, és összesen 24 versenynap várja a lósport kedvelőit, ebből 16 a ligetfalui ügetőn, de örvendetesen jön föl a vidék is, Szenicen és Nagysurányban egy-egy alkalommal üvölthetik magukból kikelve a nézők, hogy: „Fuss már be, te rohadt dög!”, két ügetőverseny pedig Újbarson lesz. A maradék négy Nagytapolcsányban. Klasszika.
Ősszel, az utolsó, kicsit szomorkás versenynapon azon töprengtem, mit csinálnak ezek a lovis típusarcok tavaszig? Hogyan élik túl a számukra végeláthatatlannak tűnő öt hónapot? A vörös hajú, szeplős, hózentrágeres agglegény; a pacalhasú, nagykalapos, büdösszivarú férfi, aki kétszer is mellém ült, elviselhetetlen dohány?bűzt árasztva; a dadogó kalapos hölgy, a joviális küllemű nagymama, aki sosem dadog, ha kedvenc paripáját kell üvöltve megbiztatni a tribünről. Hova fogja felhajigálni ötliteres zacskóit a pattogatottkukorica-árus, akinek rekedt hangja már-már védjegy a pályán. Remélem, túlélték a telet. Szerintem egyébként Dyktis és Numera Due a hétvége legnagyobb esélyesei… Fogadjunk?!