A minap lehet, hogy túlságosan gondolataimba merülve érkeztem meg az autóbusz-pályaudvarra. Reflexszerűen szálltam fel a buszra, melyre máskor is, miközben magyarul mondtam a sofőrnek, hogy Sárosfára kérem a jegyet, ahogy egyébként is, azon a vonalon ugyanis mindegyik sofőr ért magyarul.– Hová, kérem? – kérdezett vissza a sofőr?Semmi gond, biztos új arc, majd megtanulja – gondoltam magamban, s elmondtam a település nevét szlovákul is. Mire a sofőr:
– De ez a busz Trencsénbe megy. Oda pedig valóban nem készültem. Szerencsére beszélgetésünknek kevés fültanúja akadt, így méltóságomat megőrizve tolathattam le a járműről. Akkor még nem is sejtettem, hogy az utazás akár az életemet is megváltoztathatta volna…
Tegnap egy thaiföldi családban, az ország moszlimok lakta tartományában hatalmas örömünnepet ültek: előkerült a huszonöt (!!!) éve elveszett nagymama. Igen, Délkelet-Ázsia misztikus hely, Buddha-reinkarnációk lebegnek a fák tövében, állatok felnevelte gyerekek kerülnek elő a dzsungelből 19 év elteltével, meg ilyesmi, nagymama-reinkarnációról azonban eddig nem érkeztek hírek. Nos, reinkarnációról ebben az esetben sem beszélhetünk, az idős hölgy ugyanis nem halt meg. Csak huszonöt évvel ezelőtt rossz buszra szállt fel. Azt gondolta, a járat majd Narathiwatba fogja vinni – e tartomány Thaiföld déli részén található –, a jármű ehelyett 1200 kilométerre északra tette ki a mamit, aki sem írni, sem olvasni nem tudott, és csak malájul kommunikált, amit arrafelé nem beszéltek. Szar ügy! – mondhatnánk… Az elkódorgott, halmozottan hátrányos helyzetű asszonyság – írjuk ide a nevét, megérdemli: Jaeyaena Beuraheng – végül egy menhelyre került. Itt találat rá nemrégiben véletlenül három mohamedán diák, akik tudtak malájul. Ha nem tudtak volna, Jaeyaena Beuraheng meséje is tovább tartott volna, talán míg meg nem hal.
Szóval, kedves olvasók, mielőtt buszra szállnak, gondosan nézzék meg, egészen pontosan hová is tart az adott járat. A nagymamáknak meg – kerül, amibe kerül – adjanak egy szótárt is.
