Ha önnek is vannak olyan ismerősei, akik foglalkozásukat tekintve politikusok vagy menő vállalkozók, legyen óvatos a telefonhasználattal. A Nagy Testvér mindent hall. Vagy legalábbis lehet, hogy hall. És ez a bizonytalanság a legrosszabb az egészben.
A véleményformáló cseh napilapok szombaton címlapon hozták a lehallgatási botrányt vizsgálatának első sokkoló eredményét: a rendőrség negyvenhat telefont hallgatott le. Igaz, csupán két politikusról, két újságíróról, három rendőrről és egy orvosról szerettek volna némi többletinformációt szerezni a szervek, ehhez azonban „fel kellett dobni” a hozzátartozóik és munkatársaik telefonját is.
S míg a fekete bakelittelefonok idejében az ŠtB munkatársai közvetlenül a telefonunk kagylójába szerelték a lehallgatókészüléket, napjainkban már nincs szükség ilyen ásatag módszerekre, semmi sem fog zörögni a kagylóban, nem hallunk gyanús súgást, kattogást sem.
A lehallgatást ugyanis a vonatkozó törvények értelmében Csehországban (is!) egyenesen a szolgáltató végzi. Persze bírói engedéllyel, de ilyent nem nagy dolog szerezni. Ritkaságszámba megy, hogy nem adják meg, ez legfeljebb akkor fordul elő, ha a lehallgatandó célszemély együtt vadászott az egyébként tökfüggetlen bíróval...
(A bírónak ugyanis gyakran fogalma sincs, mihez járul hozzá. Ezt nem az alkalmatlan balfasz igazságügyi miniszter; az ittasan vezető, utóbb immunitásukra hivatkozó, vagy ügyeket kényelemből vagy félelemből elévülésig tologató bírók miatt az állítólag független bírói hatalom iránti kétely mondatja e sorok írójával, ezt egy cseh bíró nyilatkozta az egyik napilapnak. „Esélyem sincs tudni, valójában kinek a lehallgatásához járulok hozzá” – így a híres nyilatkozat. Hát akkor miért tetszik az adófizetők pénzéből származó fizetését felvenni?)
Ha már megvan a bírói engedély, elég megadni a szolgáltatónak a lehallgatandó számot. Innentől a célszemély összes fogadott vagy kezdeményezett hívása nemcsak egy másik telefonon hallható, hanem a speciális vonalon egy rendőrségi számítógépbe is megérkezik, mely azt átírja, és elküldi az ügyben eljáró nyomozó gépére.
A számítógép viszont nem szelektál. Így könnyen kiderülhet, hogy a lehallgatott mit sem sejtő horgászpartnere – egyébként példás családapa – olykor női ruhába bújik; hogy a lehallgatott fiatalkorú lánygyermeke viszonyt tart fenn a húsz évvel idősebb zongoratanárával; hogy a szomszéd – szintén jólszituált vállalkozó – a legutóbbi grillparti után nem adott vissza egy nyársat; hogy a lehallgatott autószerelője nem újakra, hanem használtra cseréli az alkatrészeket. Mit sem sejtő emberek bensőséges titkai, emberi sorsok árnyoldalai kerül(het)nek napvilágra. Ugyan a nyomozással nem összefüggő információkat meg kell semmisíteni, de ki tudná szavatolni, hogy ez valóban meg is történik? Ha pedig nem, akkor emberek vállnak zsarolhatóvá, akik úgy kerültek bele az egész lehallgatásügybe, mint Pilátus a Krédóba.
Ha tehát önnek vannak olyan ismerősei, akikről el tudja képzelni, hogy a rendőrség látókörébe kerülhetnek, és szabadidejében titkon szado-mazochista összejövetelekre jár, miközben otthon azt állítja, hogy egy bangladesi árvákat segítő karitatív szervezetben dolgozik, még ma mondja vissza a telefon-előfizetését szolgáltatójánál.
