Asszonytársaim! Megrendülten állunk e sírnál. A sírnál, mely mindnyájunk nagy barátnőjét, ruhatárunk legnagyobb újítóját, az öltözködésre szánt kiadásaink legnagyobb lefaragóját fedi.
Utoljára akkor gyűltünk össze itt, a temetőben, mikor 1998-ban minden anya barátja, a generációk felnevelését segítő dr. Benjamin Spock halálozott el, életének kilencvennegyedik évében, kinek köteteit rongyosra olvastuk. A mi Aennenk is szép kort megért, kilencvenhat esztendős volt, mikor letette a szabóollót meg a krétát. Családja körében, kedvenc varródobozától karnyújtásnyira érte őt a halál.
Személyében nagy női innovátor távozott az élők sorából. Találmánya legalább olyan jelentős, mint a hippikorszak kétszínű autóit a festés során elválasztó ragasztócsík, a mindenhova felragasztható Post It cédula, a hűtőmágnes, a borotvapenge, a texasi sivatagon át vezető gázvezetékben szállított gáz illatosítása, vagy a szalagmunka Mr. Ford üzemeiben. A mi Aennenk egyenesen a Holdra szálláshoz mérhető tettet hajtott végre, mikor a világháború utáni szűkös időkben, 1949-ben utat mutatott Németország asszonyainak, később a világ 89 országa asszonyainak. Aenne vette a bátorságot, és leszámolt a bugyuta divatlapokkal, melyek méregdrága ruhákat mutattak be szupermodelleken. Aenne – miközben áldozatos anyaként nevelte három fiát – önbizalmat adott a világ asszonyainak, megmutatván: nincs az a ruha, melyet az újságjában található pontos szabásminta segítségével ne tudna bármelyik ügyes kezű lány, asszony, családanya, nagymama elkészíteni egy varrógép segítségével.
Aenne ráadásul küzdött értünk, a béketábor asszonyaiért is. Csak neki köszönhetjük, hogy nem voltunk kénytelenek a szocialista konfekcióipar förmedvényeit viselni, mivel útmutatása nyomán könnyedén elkészíthettünk bármilyen ruhadarabot. Innen, nagy barátnőnk sírja mellől üzenjük a semmire nem használható szamizdatokat gyártó exellenzéki férfiaknak, hogy Burdát olvasni ebben az értelemben igenis politikai tett volt 1989 előtt!
Kedves Aenne Burda, nyugodj békében!
