Tegnap katonai tiszteletadással temették el Nicola Caliparit, a szertartást az olasz tévénézők élő adásban követhették. Nicola Calipariról péntek estig azt sem tudtuk, hogy a világon van, értelmetlen halálával – nem mintha lenne értelmes halál – lett címlapsztori az olasz lapokban. Az Irakban tevékenykedő olasz titkos ügynök „baráti tűzben“ vesztette életét, a bagdadi repülőtér közelében amerikai katonák nyitottak tüzet autójukra, melyben Giuliana Sgrenát, a baloldali Il Manifesto terroristák fogságból szabadult újságíróját szállították.
Nem Calipari az első olasz áldozata az iraki békefolyamatnak. Talán sokan emlékeznek még a 36 éves hivatásos testőrre, Fabricio Quatrocchira, aki állítólag így búcsúzott gyilkosaitól: megmutatom nektek, hogyan hal meg egy igazi olasz; három társát utóbb szabadon engedték. Enzo Baldoni szabadúszó újságíró számára is végzetesnek bizonyult az iraki küldetés, augusztusban kivégezték elrablói. Az olaszok alig ocsúdtak fel a tragikus esemény után, szeptemberben újabb túszügy borzolta a kedélyeket: egy segélyszervezet két munkatársnőjét hurcolták el bagdadi irodájukból. Elrablóik előbb internetes közleményben tudatták a két nő kivégzését, utóbb szerencsére bebizonyosodott, hogy ez nem igaz. A két Simonát szeptember végén szabadon engedték. Novemberben tizenkilenc olasz katona vesztette életét Naszírijában, egy öngyilkos terrorakció során. Az olasz társadalom persze érzékenyen reagált a történtekre, az emberek az utcákra vonultak, követelve az olasz csapatok kivonását a közel-keleti országból.
Olaszország eddig az Egyesült Államok megbízható szövetségesének bizonyult a terrorizmus elleni harcban. Az ügynök halála után Silvio Berlusconi kormánya a baloldali ellenzék részéről újra komoly nyomásnak lesz kitéve az iraki kérdést illetően. Bár e sorok írója szeretné elkerülni a cinizmus látszatát, de nehezen vonatkoztathatunk el attól, hogy az újságírók és a katonák dolgozni – vulgo: pénzért – mentek Irakba, s amikor leszálltak a bagdadi repülőtéren, tudták, hova érkeznek. Ám az ukrán, a magyar, a spanyol, vagy akár a szlovák precedensek nyomán megfigyelhetjük, azokban az országokban, melyeknek emberveszteségei voltak a térségben, a populista erők alaposan kihasználták a csapatkivonás-párti közhangulatot.
Iraknak egyelőre szüksége van a külföldi haderő gyámkodására a közbiztonság megszilárdításához. Az irakiak többsége végre szeretne normális életet élni, ám egy (egyelőre nem teljesen) elhanyagolható kisebbség, a bizonytalanság huzamos fenntartásában érdekelt. Ezek azonban nem szabadságharcosok, hanem bűnözők. Jó lenne, ha erről Berlusconi is meg tudná győzni honfitársait.
