Hétmilliót érő Héja a közutak az utak felett
Akik tegnap kora reggel nem hallgatták a legjobb közlekedési információkkal kecsegtető kereskedelmi rádiót, könnyen meglepődhettek: a Héja újra feltűnt a hazai közutak felett. A rendőrség újabb, egyhetes közlekedésbiztonsági akcióba kezdett.
Úgy látszik, a törvény őreinek ez nagyon bejön, a jelenlegi már a harmadik az ilyen elnevezésű akciók sorában. Az elsőt tavaly, szeptember és október fordulóján tartották. Ennek során 32 ezer szabálysértésre derült fény, és összesen 21 millió korona bírságot szabtak ki. Novemberben valahogy visszafogottabbak voltak a rendőrök – vagy a közúti közlekedés képviselői voltak sokkal fegyelmezettebbek, de ezt a felvetést mint kevéssé valószínűt azonnal el is vethetjük –, „mindössze“ 11 181 szabálysértésre derült fény, az autósok és motorosok pedig 7,3 millió koronával lettek könnyebbek. Ám aki azzal vádolná a rendőröket, hogy saját jutalmukra teremtik elő ily módon az anyagi fedezetet, téved, a befolyt összeget a feneketlen államkassza nyeli el, az utak mentén fagyoskodó közegek zsebébe legfeljebb azok a tételek vándorolnak, melyekről nem adnak számlát...
A rendőr-főkapitányság közleménye szerint elsősorban a közúti közlekedés biztonsága és folytonossága elleni szabálysértésekre, bűncselekményekre fognak összpontosítani. Aki már próbált hétköznap reggel hét és kilenc között sávot váltani a pozsonyi rakparton, vagy éppen gyalogosan átkelni a főváros valamely, jelzőlámpa nélküli kereszteződésén, azt nem kell meggyőzni az ilyen, részben megelőző jellegű rendőri intézkedések szükségességéről. Az is köztudott, hogy a közúti ellenőrzések hozadékaként sok egyéb bűncselekményre is fény derül. Viszont az kérdéses, hogy az ilyen monstre, kampányszerű akciókkal lehet-e javítani a közlekedési morálon. Most vélhetően minden épkézláb rendőr az utakat strázsálja, árgus szemmel figyelik a radar képernyőjét, lesik, van-e pótkerék, vontatókötél, elakadásjelző háromszög. A precízebbje az izzókészletre is rákérdez. De mit csinál úgy egyébként a jelenleg a közlekedés szabályossága felett őrködő több száz egyenruhás? Vagy mit nem csinálnak most, mikor az utak mentén állnak? Magyarul: miért csak akkor ellenőriznek, mikor ilyen akció van?
Tavaly az ellenőrzés két hete alatt mintegy 43 ezer szabálysértésre derült fény. De mi van a „maradék“ ötven héttel?