Tavaly szeptember 28-án írtunk a Szlovákmagyarok című film traileréről, azzal zárva az írást, hogy kíváncsivá tett. A trailer miatt sokan ekézték a szerzőt. Meg is érdemli. Ilyen rossz előzetest csinálni... Általában fordítva szokott lenni. Még a legzsékategóriásabb filmből is össze lehet vágni jó félpercet, Galán Angéla pedig egy egészen jó filmnek csinált egy nagyon rossz előzetest.
A dokfilmet hétfőn, trianonkor leadta az m1 (olvassuk el a Felvidéki blog Trianon posztját is). Sajnos, én már az NCIS alatt elaludtam, de az MTV videotárában szerencsére fent van (beépíteni nem lehet). Ha nem láttad, nézd meg, és 46 perc múlva folytasd az olvasást.
Ugye, hogy a trailer alapján sokkal rosszabbnak gondoltuk.
A film nem annyira a szlovákiai magyarokról, mint Galán Angéláról szól, aki keresi önmagát, keresi az identitását, keresi a választ a Ki vagyok én? kérdésére. Mások füvet szívnak, könyvet/blogot/verseket írnak, Tibetbe zarándokolnak stb., hogy megtalálják a választ erre a kérdésre, ő meg forgatott róla egy filmet.
A bevezetőben elmondja, a szerzői intenció eredetileg arra irányult, hogy a 2010-es választások idején a két pártról, a Magyar Koalíció Pártjáról és a Most-Hídról forgasson, de önnön identitásának keresése módosította az eredeti alkotói szándékot.
Az, hogy valaki az egyetemről kikerülve, huszonpárévesen nem biztos abban, hogy ki ő, miután Pozsonyban és Budapesten egyaránt élt, úgy, hogy a családja mindenféle országokban él, és mindenféle nyelveken beszél, tragédiának semmiképp sem nevezhető. Biztosan mindenki tudna a környezetéből mondani pár embert, aki hasonló cipőben jár. Csak ők nem készítettek erről filmet, ezért az ő identitáskeresésükről nem beszélünk, Angéláéról meg igen.
Miközben keresi a helyét a világban, küzd a magyarországi egyetemi városokba tóduló szlovmagyok számára létfontosságú menni vagy maradni kérdésével, a lelkifurdalás alól aztán Lajos atya oldozza őt fel. De úgy egyébként ez sem egy könnyű menet. És lehet agyleszívásról értekezni, meg minden, de Budapesten azért jobb élni, mint mondjuk Komáromban, Dacsókeszin, vagy éppen Leleszen. (Bár, megváltoztatva a megváltoztatandókat, azért olvassuk el a geek témákban nyomuló Doransky posztját is, mert tanulságos lehet Angéla szempontjából is.)
A film (Angéla mellett, mellékszerepben) a szlovákiai magyarok egy szűk, és egyre vékonyodó rétegéről, a pozsonyi magyarokról szól, akik a fővárosban és a főváros felé tekintve jószerivel láthatatlanok, ugyanakkor meg olyan kulturális tapasztalatokkal rendelkeznek, amelyekkel mások nem nagyon. Az pl. kizárt dolog, hogy egy ipolysági magyar gyerekre a buszon rászóljanak, hogy beszéljen szlovákul, míg egy pozsonyi gyerkőccel ez – ahogy a végén Prikler Mátyás ironikusan megjegyzi, ha nem is minden nap rúgják fejbe és ölik meg, miközben kezében a magyar zászlóval is iskola felé megy – azért előfordulhat. A film az ő megismerősükhöz is nagyban hozzásegíthet.
Ez egy vizsgafilm, csodát ne várjunk tőle, szakdolgozatokért sem remekművek minden esetben. Ami számomra zavaró volt, hogy az alkotó a beszélő fejek megszólalása előtt csak bemondja, hogy ki fog megnyilvánulni, de nincs kiírva. Ez főleg annál a résznél problematikus, ahol három hölgy beszél. Ez azonban csak szépséghiba.
Ennél sokkal nagyobb gond a film befejezetlensége. Valszeg betolják a vörösboros pörköltet Prikler lakótelepi lakásának konyhájában, és aztán mi lesz? Nem tudjuk meg, Galán Angéla tisztázta-e a magyarságához való viszonyát; jobban érzi-e magát, mint a forgatás előtt; mi lesz a következő lépés stb. Csak hallottunk pár véleményt, melyeket vagy érdekesnek találtunk vagy nem.
A Szlovákmagyarok című film az imént említett gyengéi ellenére is fontos probléma feldolgozását vállalja. Válaszokat ugyan nem (feltétlenül) kapunk, de néha egy jó kérdés többet ér; ezek némelyikét talán magunknak is érdemes feltenni.
Érdemes látni kategóriás film.
----------------------------------
És emiatt nem írunk külön posztot, de olvassuk el, hogy látja egy szlovák blogger a magyarok szlováktanulásának kérdését.
