A hírlapíró és a halál

Nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt, meleg vizet, kereket! – szoktuk mondani olyan helyzetekben, amikor embertársaink már megoldott kérdéseket feszegetnek. A kerék újrafelfedezése, vagy legalábbis újrapozicionálása az eredeti felfedezés után több ezer évvel is jó üzletnek bizonyulhat. Erről sikerült a napokban, családapai szerepkörben megbizonyosodnom.

Cáfolta a Szabadság és Szolidaritással (SaS) való választási együttműködést Berényi József, az MKP elnöke. A 2010 óta parlamenten kívüli párt, mint mondta, egyedül készül a jövő márciusi megmérettetésre.
Korábban Igor Matovič is járt lánykérőben, Berényi viszont kiadta a bohóc útját, erről csak elismerően szólhatunk. A 2016 márciusáig hátralevő idő egyre rövidül, a kormánypárt már egy ideje kampányüzemmódba kapcsolt, s a nyári szünet után minden párt felpörgeti a kampánymotort, aki nem fut, lemarad, így a belpolitika terén nem annyira eseménydús, szociális csomagokban gazdag nyár az utolsó alkalom arra, hogy tisztázzák, ki kivel, hogyan stb.

Azt, hogy az állam – vagy a hozzá hasonló gazdálkodó szervezet – rossz gazda, a rendszerváltást követően hallottam először, a liberális közgazdászok ezzel indokolták a végeinken korábban ismeretlen fogalomnak számító privatizációt.
A tétel igazságtartalma a közelítés irányától függően vitatható, de hajlamosak lehetünk igazat adni neki, ha például olyanról olvasunk, Kassán pusztul egy strand. Már lánc és lakat sincs rajta. Az önkormányzat viszont azt állítja, tehetetlen, mivel még nem zárult le a közbeszerzési eljárás, amelyen a felújítást kivitelező céget kiválasztják. Ilyenkor felmerül az emberben a kérdés, ha a polgármester, vagy tetszőleges önkormányzati dolgozó telkéről vinne el boldog-boldogtalan minden mozdíthatót, akkor azt azért lezárnánk-e, vagy akkor is azon elmélkednének, ki tegye fel a lakatot az egyelőre még meglevő kapura?

Nem szeretnénk messziről indítani a témát, de az mindenképpen sajnálatos, hogy a miniszteri tisztség nem mindig társul szakértelemmel, a tárcavezetők gyakran politikai háttéralkuk folyományaként foglalják el helyüket, az általuk felügyelt terület releváns ismerete nélkül.

Békeidőben ritka dolog a katonahalál, ezért óhatatlanul nagyobb figyelem irányul rá, mint a többi, általában építkezéseken vagy az ipari termelésben bekövetkező halálos munkabalesetre.
Ez utóbbiból 2014-ben harminckilenc történt – a valós szám ennél valamivel magasabb lehet, mert a Nemzeti Munkafelügyelet csak azokban az esetekben vizsgálódik, amikor az áldozat alkalmazott volt –, és egy sem került a lapok címoldalára, mint most a lezuhant katonai helikopter esete.

A tragédia viszonylag friss, okai lapzártánk idején még nem voltak ismertek, de ha egy légijármű lezuhan, annak két oka lehet, emberi mulasztás vagy műszaki hiba. Anélkül, hogy e sorok írója érzéketlennek akarna látszani, le kell szögeznünk, hogy a hivatásos katonáknál a foglalkoztatás körében bekövetkező halál lehetősége azért lényegesen nagyobb, mint a Linux-rendszergazdáknál, a virágkötőknél vagy a cukrászoknál, és ezt nem is titkolják előttük, a munkát tehát ennek tudatában vállalják. Ám nem mindegy, hogy a katona alapfeladata – a haza védelme – közben veszíti-e életét, vagy kiképzési feladatok során, mondhatni feleslegesen. 

Újságírói pályám kezdetén, amikor „új fiúként“ én vittem a rendőrségi ügyeket, egy közlekedési baleseteket vizsgáló rendőrrel beszélgettem szülővárosomban. A rendőr elmondta, éppen egy olyan baleseten „dolgozik“, amelyet egy idősebb, kerékpáros férfi okozott a közeli kisvárosban. Egyértelmű volt, hogy a férfi hajtott ki szabálytalanul a szabályosan közlekedő autós elé, ugyanakkor a balesetben súlyos sérüléseket szenvedett, és amputálni kellett az egyik lábát. „Most mondja meg, milyen bírságot adjak még neki?“ - osztotta meg dilemmáját a főhadnagy.
A szerdán kétéves kislányát az autóban felejtő 57 éves apa ellen gyermekelhagyás gyanújával indított eljárást a rendőrség. A gyermekelhagyás bűncselekmény, alapesetben egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó, ám a tétel 3-10 évre is növekedhet, ha a gyermekelhagyást hatévesnél kisebb gyermek sérelmére követik el, ha pedig az eset súlyos sérüléssel, vagy halállal végződik, mint most Nyitrán, a büntetési tétel 7-12 év. Anélkül, hogy relativizálni próbálnánk egy gyermek kínhalálának alapesetben is borzalmas, visszafordíthatatlan tényét, pusztán összehasonlítás gyanánt: ennyit rablás minősített esetéért, vagy komolyabb kábítószeres bűncselekményért szoktak adni. (De a sokszor feleslegesen irgalmas, a büntetés-végrehajtási intézménybeli korrekció lehetőségében álnaiv módon hívő szlovákiai bíróságok gyakran produkálnak érthetetlen eseteket is. A „rihnói baltás gyilkos“ 2000-ben megölte az apját, 2006-ban már fegyveres rablást követett el Csehországban, hogy aztán 2009-ben már újabb baltázás miatt induljon ellene eljárás. A másik két ügyre nem került volna sor, ha az első esetben nem túl engedékenyek vele.)

Illusztrációs felvétel

A szlovák miniszterelnök-helyettes fejet hajtott a kitelepített felvidéki magyarok emlékműve előtt. Ha ilyen hírt olvasnék, valószínűleg elsőként azon kezdenék gondolkodni, Robert Fico kormányfőtől melyik helyettese kapta ezt a kényelmetlen feladatot, Ľubomír Vážny, Robert Kaliňák, Peter Kažimír vagy Miroslav Lajčák.
Talán még ez utóbbiról tudjuk leginkább elképzelni, a sima szájú diplomata „szolgálati mosolyával” valószínűleg még ez is menne, ha a hon érdeke úgy kívánná. De „természetesen” nálunk nincs ilyen hír. Az eset a szomszédos Csehországban történt, „köteles” felzúdulást váltva ki.

Hamarosan kiderülhet, vannak-e balliberálisok Szlovákiában. Eduard Chmelár egyetemi oktató, ismert polgári aktivista pártot álmodott magának, és meg is kezdte a regisztrációjához szükséges aláírások gyűjtését. Chmelár álma, a SEN a szolidaritás, az ökológia és az erőszakmentesség (Solidarita, ekológia, nenásilie) szavak kezdőbetűiből összeálló betűszó. Így első ránézésre baloldali-liberális értékek mentén létrejövő politikai tömörülés van alakulóban.

Egy Facebookon közzétett alapítói szándéknyilatkozat kapcsán felelősségteljesen nem sok mindent lehet elmondani egy alakulóban levő pártról. Ha azonban azt nézzük, hogyan sáfárkodtak a zászlóra tűzött értékekkel a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban, az sok mindent elárulhat a párt esélyeiről. „Van egy saját álmom a modern országról, amelybe visszatérne a boldogság mint érték, amely kivétel nélkül esélyt adna minden állampolgárának, és amely a hazaszeretet fogalma alatt a természeti kincsek következetes védelmét is értené” – írja Chmelár.