A hírlapíró és a halál

A lassan nyárba hajló tavasznak a virágok nyílásán, a madárcsicsergésen, és a női ruhák helyenként bűncselekményszámba hajló rövidülésén túl egyik biztos jele, hogy halnak a motorosok. Miként a mosónők, ők is korán. Akik nemcsak a lapok véleményrovatát és a sportoldalt böngészik, hanem a rendőrségi naplóra is vetnek olykor egy-egy pillantást, láthatják, megszaporodtak a halálos vagy – a jobb(?) esetben – súlyos kimenetelű motorosbalesetekről szóló hírek. Egy Csaca melletti faluban jogosítvány nélküli, ittas suhanc törte rommá a quadját és önmagát. Morvaszentjános mellett egy férfi úgy leesett a quadjáról, hogy helikopter vitte a pozsonyi kórházba. Onor községben kölcsönmotorral tett egy kört egy 26 éves legény – az utolsót. A tragédiát súlyosbítja, hogy az esküvőjére készült. Az sem biztos, hogy az a 32 éves férfi motorra ül még valaha, akit Románfalváról vittek a nyitrai kórházba a légi mentők. A fenti esetek az elmúlt pár nap hírei. Igen, tudom, motorozni – és quadozni – nemcsak közlekedési forma, hanem életérzés, szubkultúra. Bőrszerkóban döngetni, dacolva a szembeszéllel; a pirosnál peckesen előreszlalomozni a visszapillantó tükrök között, majd, mikor az álmos kocsisor lassan meglódul, nagy gázfröccsel elhúzni előtte... Míg reggel kocsival a Somorja–főváros útszakaszt másfél-két órába telik megtenni, motorral 20 perc alatt megoldható, és a belvárosban sincsenek parkolási gondok – az életérzésen túl gyakorlati szempontok is szólnak a kétkerekű táltosok mellett.

Egy több száz lóerős gépet valószínűleg senki sem azért vesz, hogy kilencvennel közlekedjen vele. Pedig lehet, hogy érdemes volna. A sebességhatárok betartása ugyan korlátoz a szabad mozgásban – ugyanez az autósokra is igaz –, de nem annyira, mint a tolószék vagy a koporsó.

Szlovákiában a statisztikai hivatal bénázása miatt botrány alakult ki a népszámlálás névtelensége körül. A kettészakadt társadalom anonimitás-hívői azzal érvelnek: a már egyébként is ismert adatokon túl ugyan mit tudna meg rólunk az állam, különben is, a Facebookon a leghangosabban ágálók azt is közzéteszik, mit reggeliztek aznap.

A hosszas huzavona után elfogadott kisebbségi nyelvtörvény kapcsán is a legnépszerűbb közösségi portált böngészve fogalmazódhatnak meg a legalapvetőbb kétségeink: kell nekünk kisebbségi nyelvtörvény, amikor a Facebookon, ahol nincs SNS, nincs Smer, nincs nyelvtörvény, a Stockholm-szindrómás szlovákiai magyarok önként és dalolva tüntetik fel szlovák alakban a nevüket? Majd ezek fognak magyar űrlapot kérni az Adóhivatalban vagy az önkormányzatnál? Ugyan már...

A kisebbségi nyelvtörvényt boncolgatva hiba lenne, ha a szlovákiai magyar és/vagy vegyes párt(ok) (a nem kívánt törlendő) nézőpontját próbálnánk érvényesíteni. A Magyar Koalíció Pártjából kivált, Bugár Béla vezette legkisebb kormánypárt, a Most-Híd a kettős állampolgársági ellentörvény fiaskója után értelemszerűen sikerként próbálná kommunikálni a jogszabály-módosítás elfogadását, noha eredeti elgondolásaik közül vajmi kevés teljesült, miközben a megegyezés kerékkötői nem az ellenzéki pártok, hanem saját koalíciós partnerei voltak. A Szabadság és Szolidaritás (SaS) frakciójában parlamentbe jutott, utóbb onnan kizárt Igor Matovic, az Egyszerű Emberek csoport vezetője – amelynek másik három tagja továbbra is az SaS-frakció része, sajátságos ez a szlovák politikai paletta... –, ez az egyszerű nacionalista vizezte fel a végletekig a jogszabályt, úgy, hogy az a komolyan vehető témák közül egyértelműen a humor térfelére tolódott át. Persze, Matovic a maga négy szavazatával ehhez kevés lett volna, módosító indítványa elfogadásához kellettek a kereszténydemokraták (KDH) aláírásai is. A KDH-sok, olybá tetszik, Hlinka „ludákjai” szellemi örököseinek vélik magukat, miközben a pártvezérük által irányított közlekedési tárcánál egymásba érnek a közbeszerzési botrányok, ideológiai szinten a katolicizmusból és a mélyszlovákságból gyúrt katyvasszal kábítják zömmel vidéki választóbázisukat, akár  Ján Slota nem teljesen elvetemült választóinak egy részére is ácsingózva.

Az MKP pedig – parlamenten kívüli pártként mi mást is tehetne – ostorozza az elfogadott módosítást. Még ha bíráló meglátásaik egy részének tárgyszerűségével egyet is érthetünk, a kritikában azt is látnunk kell, a Berényi József vezette politikai erő továbbra is jobbára a Most-Híd ellenében próbálja meghatározni önmagát.

A szlovákiai sajtóban, blogoszférában, fórumokon vita folyik százalékokról, táblákról, formanyomtatványokról, miközben – Matovicnak köszönhetően – a törvény tíz év múlva, a következő népszámlálás alkalmával lép hatályba (a pontosság kedvéért: hatályba a köztársasági elnök aláírását követően lép, de tíz év múlva lesz gyakorlati haszna). Akik most a fórumok biztosította anonimitásban véres szájjal hörögnek – akár az egyik, akár a másik oldalon –, hajlamosak megfeledkezni arról, hogy addig (legkevesebb) két alkalommal kerül sor parlamenti választásokra, s afelől ne legyenek kétségeink, hogy ha a jelenlegitől eltérő színezetű koalíció kerül hatalomra, az első intézkedései közé fog tartozni a jogszabály-módosítás módosítása. Így az sem biztos, hogy aminek a jelen helyzetben örülni lehetne – a jogszabály a 2031-es népszámlálásig bebetonozza a jelenlegi nyelvhasználati viszonyokat – 2014-ben még igaz lesz. Olyan ez, mint az egyszeri lány ajándéka Mátyás királynak, van is, meg nincs is, így hasznáról végképp felesleges vitatkoznunk.

A fenti írás egy külföldi lapban jelent meg, adott terjedelemre rendelték, így nem fért minden bele. Ha lehetett volna, kb. ezt írtam volna hozzá:

Szóval, kisebbségi nyelvtörvény – hiszem, ha látom 2021-ben, még inkább 2031-ben. Addig felesleges késhegyig menő vitákat folytatni arról, hogy amit a Most-Hídnak sikerült elérnie, az sok-e, vagy éppen kevés. Ha erről vitáznál, inkább menj el egy sörre a barátaiddal, vagy vidd el egy romatikus filmre a kedvesedet, olvass könyvet, horgássz stb. Van még tíz éved vitázni... A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok azt mutatták, hogy a rosszak egyedül is kormányt tudnának alakítani.  Persze, 2014-ig – csak nehogy kevesebb legyen belőle – még sok víz lefolyik a Dunán a bratislavai vár alatt, és csak a Matovic-újságban hirdető jósok tudják, hogy mi lesz akkor; a klasszikust idézve: nem közvélemény-kutatásokat kell nyerni, hanem választásokat. Igen, a mindenkori következő garnitúra mindenkor megváltoztathatja a mindenkori előző garnitúra által hozott jogszabályokat. De ezt – akár kétszer is – anélkül módosíthatják, hogy akár egy fia magyar űrlapnyi haszna lett volna belőle a királyhelmeci, csábi, vagy éppen jókai magyarnak.

E sorok írója a törvény kétnapos vitájából egy délelőttnyit nem látott, a többit élőben követte a parlament honlapján. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az, amit a smeresek, a nemzetiek és a KDH-sok produkáltak, a legbéketűrőbb magyarokat is kihozhatta a sodrából. Ezek a honatyák gyakorlatilag gyarmati pozícióból beszéltek rólunk, szlovmagyokról. Némelyik mondatuk, megváltozatva a megváltoztatandókat, bármelyik XIX. századi angol lapban megállta volna a helyét. E képviselők mentális struktúráiban a szlovmagy ember egy önálló döntéshozatalra képtelen lényként él, akinek az a legjobb, ha az állam gondoskodik róla, lehetőleg szlovákul. Nem volt túl sok időnk a napokban, de egy Twitter-bejegyzésben megemlékeztünk arról, hogy a mindvégig nagyon karakán Ondrej Dostál mellett Tomás Galbavy volt az, aki okosat mondott: a szlovmagyoknak nem kötelesség, hanem lehetőség szlovákul tanulni. Persze, a nemzeti spektrumtól kapott érte az arcára, de ez nem szempont. A jelenségről korábban  itt értekeztünk.  Visszataszítő, ahogy a Caplovic-félék próbálnak értünk őszintén aggódni, legnagyobb barátainknak mutatva magukat, miközben, ha tehetnék, marhavagonokban küldenének bennünket valaholva. (Hova?) Vasárnap Caplo már arról hőbölgött, hogy törvénybe iktatná a szlováktudást...

Egyre gyakrabban jut eszembe jó Grendel Lajos rosszkedvének naplója, melyben a szerző azt írja, hogy a határon túli magyar úgy hiteles, ha mázsás buzogánnyal, bundás indulatoktól dagadva döngeti Trianon kapuit. Ja. Meg napját azzal kezdi, hogy a kisebbségi lét sós könnyeivel megáztatja keserű kenyerét. Ugyan már... (Másodszor is.) A nacionalista államra ferde szemmel tekintve hajlamosak vagyunk megfeledkezni egyéni felelősségünkről, sorsunk miatt másokat kárhoztatva. Ahogy Mózes kolléga írta, a szlovmagy mentalitás része a panaszkodás. Nagyszüleim nem reszlovakizáltak. Hoztak egy döntés, vállalva annak következményeit. Ki is telepítették őket. Aztán amikor lehetett, visszajöttek. Azok a szlovmagyok, akik velem koptatták a magyar alap- és középiskola padjait, most pedig – ahogy fentebb írtuk – vígan -ováznak, ladislavoznak, karoloznak, frantisekeznek a Facebookon, noha nem kellene; akik – noha hajdan 50 koronába került, most nem tudom mennyi – a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben nem vették a fáradságot, hogy az állam által születésük idején rájuk oktrojált szlovák nevet magyarra írassák át a személyijükben (lásd még); akik belépnek egy komáromi boltba, és nem mernek magyarul kérni; és akik erre a boltra nem festettek magyar feliratot, azok is hoztak egy egyéni döntést. A kényelem döntését. Ismétlem, ezek az emberek, ha 10 százalékos lesz a hivatali nyelvhasználati küszöb, vagy teljes lesz a kétnyelvűség, akkor sem fognak magyar nyomtatványokat kérni, magyar kérvényeket benyújtani az önkormányzathoz stb. stb. stb.

Na de – OJD-sel szólva – tegyük ki a bünagy pontot, mert blogolunk itten, a boltban meg nincs, aki dolgozzon. Européer megoldás az lett volna, ha – ahogy az MKP ajánlja – a magyart is hivatalos nyelvvé tették volna, de nem most, már a rendszerváltás után. Ez persze olyan szép, mint a patkány álma a féllábú házmesterkislánnyá válásról (ha nem tudod, honnan van, inkább diszkóban ismerkedj), és ugyanannyira lehetetlen is. Szlovákia nem egy tipikusan européer ország. Sokak számára az is méltányos lehetett volna, ha a 10 vagy 15 százalékos küszöböt iziben elfogadják, nem tíz év múlva. Az, hogy egy ilyen ártalmatlan törvény végül elbukott, hiteles látlelet a XXI. századi Szlovákiáról.

E sorok írásakor még nem zárult le a kisebbségi nyelvtörvény vitája a törvényhozásban. A Híd műhelyéből kikerült javaslathoz – melyet a korábban egységes magyar pártnak két, némileg szerencsésebb kormányzati ciklus során nem sikerült átültetnie – az ellenzék teljes nacionalista nehéztüzérsége hozzászólt: Dušan Čaplovič, Marek Maďarič – aki miniszterségének annyi mindent köszönhet a szlovákiai magyarság –, Rafael Rafaj; Igor Matovič, aki ellenzékinek nem nevezhető, bár a jogszabály miskárolásában slotai hevülettel vett részt... Mivel a törvény végleges formája még nem ismert, arról korai volna bármit is mondani, ezért e szerény írás csak a szlovák honatyák egyik kedvenc érvét veszi górcső alá, ez pedig a szlovákiai magyarokért érzett őszinte aggódásuk.

Ebben a kormányzati ciklusban Igor Matovič bugyuta szívecskéin kérte Orbán Viktort, ne vigye el az „ő magyarjait” – azon felül, hogy a szlovákiai magyarok döntő többsége vélhetően nem szeretne Matovičé lenni, performanszának volt némi náci mellékzöngéje is: a „mi zsidóink” a második világháború előtti/alatti szlovák sajtónyelv bevett nyelvi panelje volt, aztán tudjuk, mi lett belőle... A többiek őszinte aggódása ciklusokon átívelő. Čaplovič tegnap versenyt aggódott Rafajjal a nyelvi gettók miatt. Az előbbi, az akadémikus nacionalizmus jelese attól óvna bennünket, hogy szlovák nyelvismeret híján nyelvi gettók alakulnak ki. Rafael Rafajból pedig a pedagógus tört elő, a szónoki emelvényen kifejtette, aki nem gyakorolja a nyelvet, az elveszíti kommunikatív kompetenciáit, fontos tehát, hogy a magyarok állandóan gyakorolják a szlovák nyelvet, ennek pedig szerinte az a legjobb módja, ha ezt a hivatali nyelvhasználat keretében tehetik. A vitában aztán még a biztonság kedvéért egy „Szlovákiában szlovákult” is ráküldött, csak a miheztartás végett. S mivel a Smertől sem akart lemaradni, hitet tett amellett, hogy a kisebbségi magyarokat kollektív jogok nem, csak egyéniek illetik meg. A legerősebb ellenzéki párt pedig – emlékszünk – ilyen tartalmú alkotmánymódosítással szeretne élni. És miközben kollektív jogainkat megkérdőjeleznék, a szlovák nyelv egyre több területre kiterjedő használatát – illetve a kisebbségi nyelv egyre kevesebb helyen való alkalmazhatóságát – kollektíve oktrojálnák ránk. Persze, haszontalannak nem nevezhető, ha valaki tud szlovákul, még akkor sem, ha az angollal vagy a kínaival sokkal többre viheti, de – urambocsá’ – miért kellene erre bárkit is kényszeríteni? Az, hogy mindenki tudjon valamennyire szlovákul, eleve adott az oktatási rendszer által, de ha valaki úgy dönt, hogy ő a szlovák nyelv ismerete nélkül kíván boldogulni, és vállalja szabad állampolgári döntésének minden következményét, emellett betartja a törvényeket, és fizeti az adót, van-e joga a Čaplovič-féléknek együttérzésből legettólakózni őt? Ilyenkor hol vannak az egyéni jogok?

Tartsanak bár liberális elhajlónak, számomra a nap eseménye nem a kisebbségi nyelvtörvény mai parlamenti vitája, hanem a védelmi miniszter délutáni sajtótájékoztatója. (A nyelvtörvényről majd holnap írunk.) Ľubomír Galko védelmi minisztere blog egyik kiemelt minisztere, nézzük, mi történt a mai napon. Rövid kérdezz-felelek.

Mit jelentett be ma Ľubomír Galko védelmi miniszter?
A héten több szerkesztőség - a miénk nem - levelet kapott a jozefmak20@seznam.cz címről, melyben az állt, bizonyos érdekcsoportok a Katonai Elhárításnál a saját elképzelésüknek megfelelően befolyásolják a minisztert. Az e-mail része volt egy hangfelvétel is, melyen két főtiszt beszélget a gyanús közbeszerzésekről.

Mi az a Katonai Elhárítás?
Nagyon leegyszerűsítve a hadsereg titkosszolgálata. Egészen pontosan az egyik, mert kettő ilyen van: a Katonai Hírszerzés, és a Katonai Elhárítás. Jogállásukat a 198/1994 sz. törvény szabályozza. Feladata, hogy elhárítsa az ellenséges kémtevékenységet, és leleplezze a “belső ellenséget”.

A SIS-nek nem ugyanez a feladata?
A Katonai Elhárítás katonai vonalon dolgozik, de kétségtelen, hogy a három hazai titkosszolgálat tevékenysége között vannak átfedések. 2007-ben már volt a szakszolgálati törvénykezés egységesítésére irányuló törekvés, de a kormányon túl nem jutott. A történtek fényében minimum szokatlannak nevezhető az a május 18-i hír, mely a szlovmagy sajtóban egyáltalán nem jelent meg, mely szerint Galko miniszter a tervekkel ellentétben mégsem terjeszti  a komplex titkosszolgálati törvényt a kormány elé. A konteós fiúk ezt sokkal ügyesebben csinálják, de a törvény előkészületi fázisban történő elbukása, és egy titkosszolgálati hack között pár nap telik el. Természetesen semmilyen bizonyítékunk nincs, de a dolog minimum furcsa.

Kik az aktőrök?
A hangfelvételen a fegyverzeti főosztály két főtisztje, Vladimír Belák alezredes és Ľubomír Gorelčík őrnagy beszélgetnek túlárazott számítógép-beszerzésekről. Egyebek mellett megkérdezik, miért fasz  Ondřej Novosad tábornok, illetve megállapítják, hogy Ľubomír Bulík vezérkari főnök még nagyobb. A számítógép-túlárazással a védelmi tárcánál nagy tapasztalatokkal rendelkeznek. Egy szeptember 17-i hír szerint: Újabb feljelentést tett a Ľubomír Galko (SaS) vezette védelmi minisztérium, mert állítása szerint 2007-ben és 2008-ban a tárca 400 Tempest személyi számítógépet vásárolt titkos adatok feldolgozására úgy, hogy a vételár majdnem nyolcmillió euróval haladta meg piaci árszintet.

Štefan Jangl, a minisztérium biztonsági hivatalának akkori vezetője a vásárlási kérelmet visszavonta, mert nem lehetett törvényes versenypályázatot lebonyolítani. Az igazgató szabadsága idején azonban helyettese, Mário Italy az első vételi ügyletet jóváhagyta. Később Janglt indoklás nélkül menesztették.

Galko pénteki sajtóértekezletén közölte, hogy az eredeti kérelem csak 300 számítógépre vonatkozott. Katonai anyag (hadfelszerelés) vételeként kezelték az ügyletet, mert ilyenkor lehetséges közvetlen vásárlás. A minisztérium jelenlegi vezetése szerint azonban a számítógép a piacon szabadon hozzáférhető termék, és lett volna mód arra, hogy versenypályázatot hirdessenek.

A gépeket 19.395 eurós egységáron adta el a Magic Trading Corporation megvételük után azonban nem voltak üzemképesek, mert hiányzott hozzájuk a megfelelő tanúsítvány, az MS Office csomag és a vírusszűrő szoftver is. A különféle tartozékokkal együtt egy-egy gép ára meghaladta a 28 ezer eurót is.

Mi az a fegyverzeti főosztály?
A minisztérium hat főosztályának egyike, a fegyverzetbeszerzéssel és utánpótlással foglalkozik.

Mekkora a kamufaktor?
Egy hete elcsúszott a törvény. A parlament mai, zárt ülésén meghallgatta a védelmi miniszter jelentését a katonai hírszerző szervek éves tevékenységéről (meg a SIS-igazgatót a SIS-éről). Nyilván valami van a titkosszolgálati levegőben, ami mi, bloggerek nem tudhatunk. Az mindenképp furcsa, hogy a Hudák-affér óta a katonai szolgálatok körül a médiában nyugi volt, és most egyszeribe’ ilyen komoly dolgok kerülnek elő.

Nem kerülheti el a figyelmünket a tárcánál az elmúlt hetekben történt hivatalnoki cserehullám sem.

A névtelen leveleket mindig fenntartással kell kezelni, de még az is lehet, hogy a beleírtak egy része igaz. A Galkot jelölő SaS új párt, kevés a szakértője, Galko mindenféle komolyabb védelmi tapasztalat és katonai múlt nélkül érkezett egy nagyon bonyolult, a szó összes lehetséges jelentése szerint öntörvényű tárcához.  Az is könnyen elképzelhető, hogy Karol Mitríket ott basszák át az osztályvezetői, ahol tudják, mert nem ért hozzá. Galko már bizonyította, hogy a leltározásban jó.  De a titkosszolgálat, az más tészta. Mondanám, hogy várjuk meg a vizsgálat végét, de már se katonai ügyészség, se katonai bíróság,  a civil ügyészségeken tudjuk, kik vannak, egy állami vizsgálat meg legfeljebb azt tudja megállapítani, hogy a Hayek-ügyben nem történt mulasztás, szal valszeg azt sem fogjuk megtudni egyhamar, mi az igazság a védelmi minisztérium számítógépei, és a hangfelvétel körül.

Az alant következő írás a “Napalmot a szlovák bíróságokra” című rejtett ciklusba tartozik.

Nem arról fogunk írni, hogy a múlt héten szabadlábra helyezték Karol Mellót. Az egy nagyon komoly ügy, Mello pedig komoly játékos, aki megérdemelne egy alapos posztot.

Csak egy futam (via Tóth László) egy mai hír kapcsán.
Szabadlábon védekezhet a vághévei lövöldöző.
Szabadlábon védekezhet az a 27 éves, vágbesztercei férfi, aki szombaton Vághéve (Považská Teplá) község mellett horgászokra lövöldözött.

A gyanúsított pisztolyából több lövést is leadott, szerencsére nem talált el senkit. Autóját a helyszínen hagyta, így a rendőrség könnyűszerrel megállapította személyazonosságát. A férfival telefonon léptek kapcsolatba, ezt követően önként jelentkezett a rendőrségen vasárnap. A férfi jogszerűen tart egy pisztolyt. A fegyvert lefoglalták, a férfi kezéről mintát vettek, annak megállapítására, hogy vannak-e rajta lőpornyomok.

Szóval az, ha valaki kilő egy tárat a horgászokra, az társadalmilag nem veszélyes, és nem kell elzárni a jogerős ítélet megszületéséig, nehogy legközelebb mondjuk a favágókra, vagy éppen - legyünk demagógok - ovisokra lövöldözzön. Ki lehet ez az ember?

Richard Sulík házelnök személyesen felügyelte a főügyészválasztás során használt szavazólapok megsemmisítését, olyan feladatot látott, mely akár egy képzettebb orangutánnak sem okozott volna gondot. Ez is hír. A jelen koalíció pártjai nagy mesterek abban, hogy a választási ígéreteik egy részének teljesíthetetlenségét vagy a beígértnél kisebb mértékű teljesítését sikerként igyekezzenek prezentálni a választóiknak.

A keddi – kommunikációs szempontból egyébként nagyon jól felépített – parlamenti szeánsszal kapcsolatban legalábbis ambivalens érzések tolulhatnak fel bennünk. Megint annak kell örülni, hogy valami nincs? Hogy Szlovákiának februártól nincs főügyésze? Mert a parlamenti többséggel bíró kormánykoalíció pártjai október óta nem tudtak dűlőre jutni ebben a kérdésben? Sajnos, ilyen körülmények között az is eredmény, hogy továbbra sincs főügyészünk. Legalább van kormányunk, melynél a jelenlegi helyzetben csak rosszabb jöhetne. Donald Winnicott nyomán lassan bevezethetnénk az „elég jó kormány” fogalmát. A héten e hasábokon már két tanult kollégám is megjegyezte, hogy a jelenlegi kormány helyzete minden másnak nevezhető, csak normálisnak nem. Ellenérv e sorok írójának sem jutott eszébe.

Figyelemre méltó a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, Ján Figeľ vasárnapi televíziós nyilatkozata, mely szerint már rég megválasztották volna a főügyészt, ha nem lenne az SDKÚ. Az októberi, első választáson Dzurindáék nem sorakoztak fel az SaS–KDH–Híd közös jelöltje mögé, hanem saját jelöltet állítottak, a jelenlegi parlamenti matematika pedig egy ilyen döntést nem támogat, az erőviszonyok ismeretében a saját jelölthöz való ragaszkodás egyenlő a választás elúsztatásával, s ami utána következett – a (számunkra) névtelen ötök árulása – csak még rosszabb helyzetet teremtett.

A kedd esti választás óta záporoznak a diadalmas nyilatkozatok a pártvezetőktől, politológusoktól, elemzőktől – Robert Fico kriptogárfiai ihletettségű sajtótájékoztatóiról ne beszéljünk, szót sem érdemelnek –, Radičová győzelméről, a koalíció összezárásáról, önmagára találásáról. Nem tudom, minek kellene örülni, hisz annyira azért nem találtak magukra, hogy két jelölttel is belemenjenek a titkos szavazásba, most pedig olyan hangokat hallani, hogy nem biztos Jozef Čentéš támogatottsága. Újabb kötélhúzás kezdődik?

Iveta Radičová egyelőre marad. Azért marad(hat), mert Mikuláš Dzurinda is azt szeretné, egyebek mellett azért, mert egy olyan SDKÚ, aminek ő lenne az arca, kevéssé lenne versenyképes. Ám a valós hatalom nélküli kormányfőnek el kellene gondolkodni azon, meddig játszhatja azt a játékot, hogy hisztérikusan lemondást helyez kilátásba céljai elérésének egyedüli eszközeként. Mert – efelől nincs kétség –, ha az SDKÚ-nak azt fogják diktálni az érdekei, él a lehetőséggel.

Ha a komáromi plakátra festett kis magyar zászlócska miatt Ján Slota úgy kiakadt, hogy sajtónyilatkozatot adott ki, ehhez vajon mit szólna? Az átértelmezett alkotás a 63-as főúton, Tany és Komárom között található. Lám, a szlovmagy street art képviselőire még egy SNS-plakát is inspiráló módon tud hatni.

Kiválónak nevezte a magyar-szlovák kapcsolatokat Martonyi János magyar külügyminiszter a TASR hírügynökségnek nyilatkozva, mai látogatása előtt. És nem biztos, hogy a magyar diplomácia vezetője ezt tudatmódosító szer hatása alatt mondta. Korábban már  Robert Fico külügyminiszterei, Ján Kubiš és Miroslav Lajčák is dicsérték a két állam kapcsolatát, a nyilatkozatokon túli valóság azonban valahogy másként csapódott le.

A mai Martonyi-Dzurinda találkozónak lesz kézzelfogható eredménye, ugyanis szerződést fognak aláírni a határokon levő hidak karbantartásáról, és átadják a Jószomszédságért és Egyetértésért Díjat. Hogy más területeken sikerül-e előrelépést elérniük, az finoman szólva is kétségesnek nevezhető. Az tény, hogy a jelenlegi kormányfő nem tart melegítőben rendkívüli sajtótájékoztatót néhány menetelő hagyományőrző/bohóc (a nem kívánt törlendő) miatt, elődjétől eltérően Schmitt Pált beengedték az országba, és nem ülésezett Magyarország miatt a Biztonsági Tanács sem. Magyarországot szerencsére nem, Szlovákiát viszont aggasztja pár dolog. Emlékszünk, a múlt héten a kettős állampolgárságról szóló törvény esetében a koalíciós javaslat ellen a Smerrel szavazó KDH-s Radoslav Procházka által vezetett alkotmányjogi bizottság arra utasította Mikuláš Dzurinda külügyminisztert, tegyen jelentést a két ország kapcsolatáról, különös tekintettel az új magyar Alkotmányra, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumára, a nemzeti összetartozásról szóló törvényre, és a kettős állampolgárságra. A mai találkozó előtt Dzurinda igyekezett kijelenteni, a két ország kapcsolatának megromlásához vezethetnek az új magyar Alkotmány egyes kitételei. Dzurinda rá szeretne kérdezni arra is, a kettős állampolgárság ügyében Maroš Žilinka belügyi államtitkár által február 15-én átadott szlovák javaslatcsomagra, mely némiképp ellentétesnek tűnik a kormányprogramba foglaltakkal, egyebek mellett a kettős állampolgárok jegyzékének éves cseréjét is javasolja, miért nem érkezett még meg a magyar fél hivatalos válasza. Már látom is, ahogy Martonyi János gyöngyöző halántékkal visszalohol Budapestre, hogy a szlovák aggodalmak miatt módosíttassa az Alkotmányt, eltörölje a kettős állampolgárságot, netán bezárassa a KMKF-t. Ugye, valószínű ez a forgatókönyv... A magyar-szlovák kapcsolatok tehát a mai külügyminiszteri találkozó után is maradnak olyanok, amilyenek eddig voltak. Kiválóak...