Szlovákiában a statisztikai hivatal bénázása miatt botrány alakult ki a népszámlálás névtelensége körül. A kettészakadt társadalom anonimitás-hívői azzal érvelnek: a már egyébként is ismert adatokon túl ugyan mit tudna meg rólunk az állam, különben is, a Facebookon a leghangosabban ágálók azt is közzéteszik, mit reggeliztek aznap.
A hosszas huzavona után elfogadott kisebbségi nyelvtörvény kapcsán is a legnépszerűbb közösségi portált böngészve fogalmazódhatnak meg a legalapvetőbb kétségeink: kell nekünk kisebbségi nyelvtörvény, amikor a Facebookon, ahol nincs SNS, nincs Smer, nincs nyelvtörvény, a Stockholm-szindrómás szlovákiai magyarok önként és dalolva tüntetik fel szlovák alakban a nevüket? Majd ezek fognak magyar űrlapot kérni az Adóhivatalban vagy az önkormányzatnál? Ugyan már...
A kisebbségi nyelvtörvényt boncolgatva hiba lenne, ha a szlovákiai magyar és/vagy vegyes párt(ok) (a nem kívánt törlendő) nézőpontját próbálnánk érvényesíteni. A Magyar Koalíció Pártjából kivált, Bugár Béla vezette legkisebb kormánypárt, a Most-Híd a kettős állampolgársági ellentörvény fiaskója után értelemszerűen sikerként próbálná kommunikálni a jogszabály-módosítás elfogadását, noha eredeti elgondolásaik közül vajmi kevés teljesült, miközben a megegyezés kerékkötői nem az ellenzéki pártok, hanem saját koalíciós partnerei voltak. A Szabadság és Szolidaritás (SaS) frakciójában parlamentbe jutott, utóbb onnan kizárt Igor Matovic, az Egyszerű Emberek csoport vezetője – amelynek másik három tagja továbbra is az SaS-frakció része, sajátságos ez a szlovák politikai paletta... –, ez az egyszerű nacionalista vizezte fel a végletekig a jogszabályt, úgy, hogy az a komolyan vehető témák közül egyértelműen a humor térfelére tolódott át. Persze, Matovic a maga négy szavazatával ehhez kevés lett volna, módosító indítványa elfogadásához kellettek a kereszténydemokraták (KDH) aláírásai is. A KDH-sok, olybá tetszik, Hlinka „ludákjai” szellemi örököseinek vélik magukat, miközben a pártvezérük által irányított közlekedési tárcánál egymásba érnek a közbeszerzési botrányok, ideológiai szinten a katolicizmusból és a mélyszlovákságból gyúrt katyvasszal kábítják zömmel vidéki választóbázisukat, akár Ján Slota nem teljesen elvetemült választóinak egy részére is ácsingózva.
Az MKP pedig – parlamenten kívüli pártként mi mást is tehetne – ostorozza az elfogadott módosítást. Még ha bíráló meglátásaik egy részének tárgyszerűségével egyet is érthetünk, a kritikában azt is látnunk kell, a Berényi József vezette politikai erő továbbra is jobbára a Most-Híd ellenében próbálja meghatározni önmagát.
A szlovákiai sajtóban, blogoszférában, fórumokon vita folyik százalékokról, táblákról, formanyomtatványokról, miközben – Matovicnak köszönhetően – a törvény tíz év múlva, a következő népszámlálás alkalmával lép hatályba (a pontosság kedvéért: hatályba a köztársasági elnök aláírását követően lép, de tíz év múlva lesz gyakorlati haszna). Akik most a fórumok biztosította anonimitásban véres szájjal hörögnek – akár az egyik, akár a másik oldalon –, hajlamosak megfeledkezni arról, hogy addig (legkevesebb) két alkalommal kerül sor parlamenti választásokra, s afelől ne legyenek kétségeink, hogy ha a jelenlegitől eltérő színezetű koalíció kerül hatalomra, az első intézkedései közé fog tartozni a jogszabály-módosítás módosítása. Így az sem biztos, hogy aminek a jelen helyzetben örülni lehetne – a jogszabály a 2031-es népszámlálásig bebetonozza a jelenlegi nyelvhasználati viszonyokat – 2014-ben még igaz lesz. Olyan ez, mint az egyszeri lány ajándéka Mátyás királynak, van is, meg nincs is, így hasznáról végképp felesleges vitatkoznunk.
A fenti írás egy külföldi lapban jelent meg, adott terjedelemre rendelték, így nem fért minden bele. Ha lehetett volna, kb. ezt írtam volna hozzá:
Szóval, kisebbségi nyelvtörvény – hiszem, ha látom 2021-ben, még inkább 2031-ben. Addig felesleges késhegyig menő vitákat folytatni arról, hogy amit a Most-Hídnak sikerült elérnie, az sok-e, vagy éppen kevés. Ha erről vitáznál, inkább menj el egy sörre a barátaiddal, vagy vidd el egy romatikus filmre a kedvesedet, olvass könyvet, horgássz stb. Van még tíz éved vitázni... A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok azt mutatták, hogy a rosszak egyedül is kormányt tudnának alakítani. Persze, 2014-ig – csak nehogy kevesebb legyen belőle – még sok víz lefolyik a Dunán a bratislavai vár alatt, és csak a Matovic-újságban hirdető jósok tudják, hogy mi lesz akkor; a klasszikust idézve: nem közvélemény-kutatásokat kell nyerni, hanem választásokat. Igen, a mindenkori következő garnitúra mindenkor megváltoztathatja a mindenkori előző garnitúra által hozott jogszabályokat. De ezt – akár kétszer is – anélkül módosíthatják, hogy akár egy fia magyar űrlapnyi haszna lett volna belőle a királyhelmeci, csábi, vagy éppen jókai magyarnak.
E sorok írója a törvény kétnapos vitájából egy délelőttnyit nem látott, a többit élőben követte a parlament honlapján. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az, amit a smeresek, a nemzetiek és a KDH-sok produkáltak, a legbéketűrőbb magyarokat is kihozhatta a sodrából. Ezek a honatyák gyakorlatilag gyarmati pozícióból beszéltek rólunk, szlovmagyokról. Némelyik mondatuk, megváltozatva a megváltoztatandókat, bármelyik XIX. századi angol lapban megállta volna a helyét. E képviselők mentális struktúráiban a szlovmagy ember egy önálló döntéshozatalra képtelen lényként él, akinek az a legjobb, ha az állam gondoskodik róla, lehetőleg szlovákul. Nem volt túl sok időnk a napokban, de egy Twitter-bejegyzésben megemlékeztünk arról, hogy a mindvégig nagyon karakán Ondrej Dostál mellett Tomás Galbavy volt az, aki okosat mondott: a szlovmagyoknak nem kötelesség, hanem lehetőség szlovákul tanulni. Persze, a nemzeti spektrumtól kapott érte az arcára, de ez nem szempont. A jelenségről korábban itt értekeztünk. Visszataszítő, ahogy a Caplovic-félék próbálnak értünk őszintén aggódni, legnagyobb barátainknak mutatva magukat, miközben, ha tehetnék, marhavagonokban küldenének bennünket valaholva. (Hova?) Vasárnap Caplo már arról hőbölgött, hogy törvénybe iktatná a szlováktudást...
Egyre gyakrabban jut eszembe jó Grendel Lajos rosszkedvének naplója, melyben a szerző azt írja, hogy a határon túli magyar úgy hiteles, ha mázsás buzogánnyal, bundás indulatoktól dagadva döngeti Trianon kapuit. Ja. Meg napját azzal kezdi, hogy a kisebbségi lét sós könnyeivel megáztatja keserű kenyerét. Ugyan már... (Másodszor is.) A nacionalista államra ferde szemmel tekintve hajlamosak vagyunk megfeledkezni egyéni felelősségünkről, sorsunk miatt másokat kárhoztatva. Ahogy Mózes kolléga írta, a szlovmagy mentalitás része a panaszkodás. Nagyszüleim nem reszlovakizáltak. Hoztak egy döntés, vállalva annak következményeit. Ki is telepítették őket. Aztán amikor lehetett, visszajöttek. Azok a szlovmagyok, akik velem koptatták a magyar alap- és középiskola padjait, most pedig – ahogy fentebb írtuk – vígan -ováznak, ladislavoznak, karoloznak, frantisekeznek a Facebookon, noha nem kellene; akik – noha hajdan 50 koronába került, most nem tudom mennyi – a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben nem vették a fáradságot, hogy az állam által születésük idején rájuk oktrojált szlovák nevet magyarra írassák át a személyijükben (lásd még); akik belépnek egy komáromi boltba, és nem mernek magyarul kérni; és akik erre a boltra nem festettek magyar feliratot, azok is hoztak egy egyéni döntést. A kényelem döntését. Ismétlem, ezek az emberek, ha 10 százalékos lesz a hivatali nyelvhasználati küszöb, vagy teljes lesz a kétnyelvűség, akkor sem fognak magyar nyomtatványokat kérni, magyar kérvényeket benyújtani az önkormányzathoz stb. stb. stb.
Na de – OJD-sel szólva – tegyük ki a bünagy pontot, mert blogolunk itten, a boltban meg nincs, aki dolgozzon. Européer megoldás az lett volna, ha – ahogy az MKP ajánlja – a magyart is hivatalos nyelvvé tették volna, de nem most, már a rendszerváltás után. Ez persze olyan szép, mint a patkány álma a féllábú házmesterkislánnyá válásról (ha nem tudod, honnan van, inkább diszkóban ismerkedj), és ugyanannyira lehetetlen is. Szlovákia nem egy tipikusan européer ország. Sokak számára az is méltányos lehetett volna, ha a 10 vagy 15 százalékos küszöböt iziben elfogadják, nem tíz év múlva. Az, hogy egy ilyen ártalmatlan törvény végül elbukott, hiteles látlelet a XXI. századi Szlovákiáról.
