A hírlapíró és a halál

Hétvégi hírínség. Minden – nem nyomtatott – médiában dolgozó sajtómunkás szembesül vele. A tévékben, rádiókban hétközben egy-egy aktuális anyag farvizén felvesznek egy nem napi jellegű anyagot, pl. ha egy banki elemzőt szólaltatnak meg mondjuk egy pénzügyminisztériumi bejelentés kapcsán, akkor szombatra készítenek vele egy anyagot a lakosság takarékoskodási szokásairól is, ami aztán bármikor elővehető.

Hétvégén tervezett politikai események is ritkán vannak, ráadásul ezek elég kevés olvasót érdekelnek. Egy-egy pártkongresszus, OT-ülés, Elnökök Tanácsa, mittomén, amiről a pártszékházakban azt hiszik, hogy rommá fogják miatta kattintani a webeket, valójában messze az ő elvárásaik alatt teljesítenek.

Maradnak a balesetek, viszont hétvégén a szóvivők sem dolgoznak, a hétvégi „ledarálta, elgázolta, átment rajta, fűrészelés közben, leesett a...” tartalmakat hétfőn kezdik ontani, így akinek nincs primer forrása – a szlovmagyoknak nincs, erről már soxor írtunk korábban –, az várhat hétfőig.

Az állami TASR hírügynökség úgy védekezik a hétvégi hírtelenség ellen, hogy hétvégente régiókat mutat be. Mindig kipécéznek egy falut, elbeszélgetnek a polgármesterrel, pappal, boltossal, tájházgondnokkal, helyi százévessel, a helyi kuriózum üzemeltetőjével stb., és aztán ezt kiadják 5-10 anyagban. Ezzel a szlovák sajtó általában jól jár, mert általában szlovák falvakról van szó az összeállításban, de írtak már pl. Nádszegről is, vagy most, legutóbb, e hétvégén Borsiról.

Jozef Mihál volt SaS-es munkaügyi miniszter – egyébként egy seggfej, aki maga is vállalkozókárosító intézkedéseket akart bevezetni, de  szerencsére (???) a kormányt, aminek tagja volt, elvitte a kölcsönös bizalmatlanság, így most a szintén ánuszrózsakertben virágot gyűjtögető smeres Ján Richter teljesítheti be kéjes örömmel a művét –, jelenleg ellenzéki képviselő a szociális törvények nagy tudora, kiváló szakember.

Tehetségét egyébként az oktatásban is kamatoztatta, annyira liberális volt, hogy még miniszterkedése idején is oktatta, hogyan lehet adót és járulékot kerülni. Budapesti kultúrlibsik, ebből tanuljatok!

Jozef Mihál február utolsó napján írt egy kurtafarkú, mindössze 875 karakterből álló blogbejegyzést a Trend c. gazdasági hetilap honlapján vezetett, egyébként igen látogatott blogján. A bejegyzésben ezt  a törvénytervezetet fikázta. A javaslatot a kormány már elfogadta. 

Ez kimondja, hogy a vállalkozó köteles munkaegészségügyi vizsgálaton részt venni, hogy megállapítsák, alkalmas-e az adott munkavégzésre, illetve a munkahelyét is alávetni egy ilyen vizsgálatnak, hogy kimondják, alkalmas-e a hely a munkavégzésre. Mindezt 2013. július 1-től. Tekintve, hogy a rendelkezés általános, egy pénzügyi tanácsadónak, aki munkája során meggyőző tekintetet, rábeszélőkészséget, pár papírlapot, vagy max. egy laptopot használ, ugyanúgy el kell végeztetni, mint egy suszternek, aki árral, kalapáccsal, és más, hasonló, életveszélyes szerszámmal dolgozik, tépésre is alkalmas ragasztók között. Borzasztó Ez pedig pénzbe kerül, amit a jelenlegi helyzetben senki sem lapátol ki szívesen az ablakon.

Amikor megjelent a első publikációm, még zöld csekken fizették ki a honoráriumot. Akkoriban egyetemista voltam, a szerkesztőség rutinosan levonta az adót, amit értettem, de a pénzesutalvány hátulján volt egy akkor számomra érthetetlen tétel is. LITFOND 2%. Akkoriban nemhogy mobilom, telefonom sem volt, így levélben kérdeztem meg okosabb ismerőseimtől, ugyan mi ez? Azok, akik már előttem is írogattak, elmagyarázták, hogy ez az Irodalmi Alapba kötelezően levont két százalék, amit be kell fizetni. Ezt a tételt aztán a további publikációimból is levonták, és levonják a mai napig. Korábban jeleztük, hogy írni fogunk erről a témáról.

Marad a 2%-os kötelező járulék a (jellemzően nacionalista szlovák kultúrmunkások által felügyelt) művészeti alapokba, döntött ma a parlament

— hirlapiro (@hirlapiro) 2013. február 8.

Ok, kicsit régen történt már az alaphír. Lakatos Péter, a magyar kettlebell atyaúristen írta a blogján, hogy „Remélem az márt bebizonyosodott, hogy amikor napokig nem jelentkezem, akkor nem annyira jelenik meg írás, cikk a blogomon, és az elmúlt pár nap is híján volt a blog aktivitásnak, ergo munka volt, nem is kevés.” Én ezt le tudom írni érthető módon is, ő viszont sokkal erősebb:) 

Azok a publicista- és bloggertömegek, akik a kormányváltás után amellett tettek hitet, hogy a szlovák Tony Blairként fellépő „új Robert Fico” csak a párt kommunikációs gépezetének terméke, s a békülékeny, visszafogott, kultivált külcsín mögött a belbecs a 2006-2010 közötti, a keddi Matica-beszéd után önigazolóan megveregethetik vállukat: mi megmondtuk.

Ivan Gašparovič szlovák és Áder János magyar államfő tárgyalásával kapcsolatban a sajtó elsősorban azt emelte ki, hogy a tervezett negyed helyett másfél órán át tartott. Nem értem, miért kell ezen fennakadni, hisz ha egy kilenc éve nem látott (kedves?) ismerős toppan be hozzánk, mi sem rendezzük le negyedóra alatt. Amúgy meg a kedd–szerdai elnöki vizit kapcsán nincs nagyon miről beszélni.

Ha a kedves olvasó nappalijában be kell verni egy szöget a falba, akkor leteszi az újságot, fogja a szerszámos ládát, kivesz egy kalapácsot, kivesz egy szöget,  és beveri. Ha az állam nappalijában kell beverni egy szöget a falba, az már nem ennyire egyszerű. Az állam mindannyiunké, oda nem verheti be akárki, csak közbeszerzés után.

Tegnap bementem az egyik nagy könyvesbolthálózat boltjába. Egy 2009-es kiadású szakkönyvet kerestem, amit akkor botor módon nem vettem meg. Mivel a polcon nem találtam, az eladótól kértem segítséget. A hölgy nagyon kedvesen konstatálta, hogy ugyan korábban volt, de most nincs. És ennyiben maradtunk. Szomorúan ballagtam hazafelé, arra gondolva, hogy most jöhet a végtelen guglizás magyarországi e-antikváriumokban, majd annak kitalálása, melyik magyarországi ismerősöm címére rendeljem meg a könyvet, hogy a határtalan Európában a határon átnyúló postaköltség ne legyen magasabb a kötet áránál, majd annak megszervezése, hogy az átvevőtől a könyv eljusson hozzám.

Már Szabó Lőrinc is megírta, „hogy rettenetes, rettenetes/szegénynek lenni s fiatalnak”. Nem tudom, a munkahivatal dolgozói gondoltak-e ezzel, amikor kiadták a fiatalok munkanélküliségének legújabb statisztikáit.

Az országban történelmi csúcson áll a munkanélküliség, 14,44 százalékos, utoljára 2004-ben volt hasonló. A szlovákiai magyarok privát pechje, hogy részben a határ menti álláslehetőségek megszűnése miatt, meg amiatt, hogy a térségben jóval kevesebb volt az állami beruházás és támogatott munkahely, mint északabbra, a mutatók Dél-Szlovákiában még az országos átlagnál is magasabbak. Ezt a borongós képet sötét ecsetvonásokkal árnyalja tovább, ha a munkanélküliek korát is megnézzük. A 425 ezer munkanélküliből 140 ezer, azaz minden harmadik 29 év alatti. Az előrejelzések szerint idén ez a trend érdemben nem fog változni. Ezt a vélekedést erősítheti, hogy a pénzügyminisztérium tegnap drasztikusan lerontotta növekedési előrejelzést, 2,1 százalékról 1,2 százalékra.