Azok a publicista- és bloggertömegek, akik a kormányváltás után amellett tettek hitet, hogy a szlovák Tony Blairként fellépő „új Robert Fico” csak a párt kommunikációs gépezetének terméke, s a békülékeny, visszafogott, kultivált külcsín mögött a belbecs a 2006-2010 közötti, a keddi Matica-beszéd után önigazolóan megveregethetik vállukat: mi megmondtuk.
Robert Fico kedden, Turócszentmártonban, a Matica slovenská központi emlékünnepségén alaposan beolvasott a hazai kisebbségeknek, nehogymá’ ne tudják, hol a helyük a szlovákok számára létrehozott Szlovákiában. Nyilván okádni öltönyben is lehet..., a beszéd hatalmas hullámokat vetett, azonnal elborította a hazai és magyarországi portálokat, és a közösségi médiát, ahol ki-ki vérmérsékletének megfelelően reagált a nem vitás, gyalázatos állításokra. Még Mészáros Alajos is felébredt brüsszeli téli álmából, és kiadott egy nyilatkozatot; a modernkedő, nemzetiségi ügyekben egyébként szűkkeblű SaS Twitter-üzenetben reagált; a Kuruc Infó rablógyilkosozott; a Most-Híd részéről Rudolf Chmel ítélete el az elmondottakat; az MKP pedig már megmondta... Azaz kábé mindenki azt hozta, amit hasonló helyzetben várni lehetett tőle.
Kezdhetnénk azzal, hogy normális ország normális kormányfője nem mond ilyeneket, érvelhetnénk a kisebbségek országot gazdagítható mivolta mellett; a közelgő adóbevallási határidőre való tekintettel hangsúlyozhatnánk, hogy a ruszinok vagy a magyarok a szlovákokhoz hasonló mértékben adóznak, úgyhogy coki; s az sem vita tárgya, hogy az ilyesmit – vérmérsékletünk függvényében – el kell ítélni. Robert Fico azonban nem vár érvekre, nem vágyik meggyőzésre. Nyilván a vasárnapi Oscar-gála hatására megvilágosodott, és rájött, a füstgép egy jó dolog, bekapcsolta hát ő is a magáét. A szlovák politikában folklór, hogy amikor enyhülés mutatkozik a magyar-szlovák viszonyokban, a hazai közönség számára rá kell erősíteni egy kicsit a nacionalista retorikára. Miután a múlt héten Áder János és Ivan Gašparovič Budapesten pacsizott, Miroslav Lajčák külügyér pedig a két ország jó kapcsolatáról beszélt, a 2012-ben a Smerre szép számban leadott magyar szavazatok dacára meg kellett üzenni a lakosság arra fogékony rétegének, hogy közös pálinkázás ide vagy oda, nem eszik olyan forrón a gulyást/juhtúrós galuskát (a nem kívánt törlendő). De így volt ez akkor is, amikor nem (annyira) nacionalista bunkók voltak hatalmon. Nem sokkal azt követően, hogy Iveta Radičová Pozsonyban a keblére ölelte Orbán Viktort, a belügyminisztérium államtitkára előállt azzal a javaslattal, hogy a két ország cserélje ki a kettős állampolgárok listáját. Szintén csak a miheztartás végett.
Hát eddig bírta a jólfésült, békülékeny, kultivált Fico. Az, hogy ez a Fico az a Fico, már tavaly nyáron nyilvánvalóvá vált, amikor a szociális és az egészségügyi ellátórendszer „reformjára” vonatkozó elképzeléseit prezentálta. Most, amikor az ország – részben neki köszönhetően – rég nem látott rossz helyzetben van, a gazdasági növekedés lassan a mérhetetlen tartományba esik vissza, a munkanélküliség pedig kilencéves csúcson áll, az ellenzék ostorozása már nem elegendő. Több kell. Valami zsigeri. Erre pedig ideális a nemzetiségi füstgép. A ködfüggöny ideig-óráig elhomályosítja a tekinteteket. S mivel nem valószínű, hogy a szlovák gazdaság az elkövetkező hetekben-hónapokban rapid módon feljavul, sőt, a munkatörvénykönyv, az adó- és járuléktörvények módosításai még csak most fognak begyűrűzni, készüljünk fel rá, hogy a hasonló megnyilatkozások száma emelkedni fog.
