A hírlapíró és a halál

Az eheti kormányülésen folytatódott az új kabinet hivatalba lépése óta folyamatosnak mondható tisztogató ámokfutása: ezúttal kilenc nagykövetet cseréltek le, köztük karrierdiplomatákat is. Legfőbb vétkük az volt, hogy az előző kormány nevezte ki őket, ráadásul némelyik még magyar is volt, igazán tűrhetetlen helyzet!

Robert Fico kormánya nem áll túl jól szakértők tekintetében. A kormány megalakulása e sorok íróját valahogy Rudolf Zajac egészségireform-javaslataira emlékeztette. Ha még tudjuk, ki volt az a Rudolf Zajac, felidézhetjük: amikor elfoglalta a miniszteri bársonyszéket, kijelentette, az egészségügyi reformtörvény-javaslatok már a fiókban vannak, s két év telt el, mire lett valami belőlük. Ficoék is sokat vacakoltak, mire sikerült a kellő számú, legalább a minimális kompetencia látszatát biztosító miniszterjelöltet előkotorni. Ez azonban nem mindegyik tárcánál végződött maradéktalan sikerrel. Így is akad köztük olyan, akinek legfeljebb a pénztárcájához van köze, a miniszterihez nem sok, de nagy előnye, hogy Ján Slota megbízható embere egy milliárdok felett rendelkező minisztériumban; a gazdasági tárca élén sem fontos tudni, voltaképpen mennyi külföldi tárgyalópartnerünk államadóssága – ezzel meg Fico közeli embere égette szénné magát nemrégiben. Így nehezen feltételezhető, hogy az agyonképzett, a világ dolgaiban jártas, öt nyelven interjúképes karrierdiplomaták majd' betörik a külügyminisztérium ajtaját egy-egy nagyköveti posztér. Sokkal inkább valószínű, hogy a sógornak-komának, egy-egy megbízható pártkádernek kell egy jó meleg, még legalább 3,5 évig biztos nagyköveti szék.

Persze, csak abban az esetben, ha nem lesz kormányválság. Azt ugyan nem állíthatjuk, hogy a koalíció eresztékeiben recseg, az erős túlzás volna, hisz azt nagyon jól tudja mindhárom pártelnök, hogy nehezen lehetnének meg egymás nélkül, a két kisebbet a jelenlegi nagyobbon kívül valószínűleg senki nem venné be a kormányába. (Legalábbis remélem…) Ezáltal egyfajta status quot kénytelenek fenntartani. De azért, ha tehetik, odapörkölnek egymásnak. A magát katonai szakértőnek képzelő nemzeti párti elnök például ahol csak lehet, beleköt František Kašický védelmi miniszterbe. Hol az a gond, hogy kevés repülőgépünk van, s ami van, az is kicsi; hol az, hogy a védelmi tárca nem állami, hanem magáncégeket juttat állami megrendelésekhez. A Smer európai parlamenti képviselője meg a fentebb már említett SNS-es régiófejlesztési minisztert bírálta az egyik kereskedelmi televízió vitaműsorában, kiemelve: a zsolnai csatlós teljesen alkalmatlan feladatára. Ezzel a kijelentésével Monika Beňová nem járt messze az igazságtól.

Ugyancsak nem övezi osztatlan boldogság a koalíciós partnerek részéről a Smer munkatörvénykönyv-tervezetét, mindketten elmondták már aggályaikat. A beharangozott húszszázalékos hivatalnokleépítés is döcög. A kerületi hivatalok megszüntetésének kérdésében pedig az egyetértésnek még csak a látszata sem mutatkozik. Már hogy a csodába mutatkozna, mikor a Smer a HZDS és az SNS helyi káderei alól húzná ki a széket a hivatalok bezárásával. A nyolc ellenzékben töltött év bizonyosan megviselte a regionális pártstruktúrákat, melyek már nagyon szerettek volna legalább egy-egy morzsát a nagy, koalíciós szülinapi tortából. Megkapták. És akkor most, alig fél évvel a nyolc évig áhított hatalom megszerzése után tegyük az utcára a miniszter unokaöccsét, a kerületi pártelnök lányát, a járási pártelnök szomszédja bébiszitterének a keresztanyját? Micsoda felbolydulás lenne ebből?!

Azért történt valami jó is ezen a héten. Gyurcsány Ferenc lecserélte szóvivőjét, Danks „Tesco Gazdaságos“ Emesét a sokkal látványosabb Demcsák Zsuzsára. Bizonyosak lehetünk benne, hogy az exmodell színre lépésével megnövekszik majd a kormány sajtóeseményeinek látogatottsága. Végül is, egy kormányszóvivő hasznosat ritkán mond, igazat még kevésbé, akkor meg legalább nézzen ki jól, mint a mi Silviánk, bár róla hasztalanul kerestek a kollégák – idejüket nem kímélve – alulöltözött képet az interneten. (Azon férfitársaim kedvéért, akik még nem látták volna, bár kétlem, hogy vannak ilyenek e hazában: http://demcsakzsuzsa.fw.hu) 

Törvényelőkészítési hevületében valószínűleg a Smerhez már sokszor kötött energiaipari lobbi motiválhatta Marek Madarič kulturális minisztert. A legerősebb kormánypártnak a miniszterelnökre nagy hatással bíró szürke eminenciása (legalábbis Dušan Čaplovič szerint, aki ugyanennek a pártnak az alelnöke, tehát vélhetően információi pontosak) ugyanis egy olyan törvényjavaslat munkaverzióját juttatta el a közszolgálati médiumokhoz, melyben az áll, hogy akinek az ingatlanjába be van vezetve az elektromos áram, az bizony fizesse a tévé- és rádió-üzembentartási díjat is.

Igen, így még František Mikloško kereszténydemokrata parlamenti képviselő is kénytelen volna havonta lecoltolni a tervezet szerint 140 koronás díjat, melyből 65%-ot az STV, 35%-ot a közszolgálati rádió kapna, holott a honatyának – ez köztudott – nincs is tévéje. A közrádió a nemrégiben bekövetkezett műsorstruktúra-váltást a „Ha mindenki fizet érte, mindenkihez kell, hogy szóljon” szlogennel harangozta be. De mit tegyen, aki nem hallgatja a közrádiót, és nem nézi a köztévét?

Különben is, az üzembentartási díj – voltaképpen adó, mert kötelezően fizetjük, s ha nem, akkor jönnek a behajtók: a közrádió, ahogy azt nemrégiben láthattuk, akár milliókat is kérhet tőlünk egy hajdan befizetetlen húszas miatt – eleve igazságtalan teher a lakosságon, mert ha az államnak kellenek közmédiumok, akkor tartsa fenn őket, amiből akarja, Nagy-Britanniában ez a modell egész jól működik. A szlovákiai magyar kisebbséggel szemben pedig duplán igazságtalan ez az adófajta, ugyanis többségük nem nézi, nem hallgatja a közmédiumokat. A medialne.sk médiaelemző portál naponta közzétett nézettségi adatai szerint a lakosság 8 százaléka magyar tévécsatornákat néz. Ez a nyolc százalék nyilván nem a szlovákok köréből verbuválódik… Miért fizessenek egy olyan szolgáltatásért, melyet nem használnak ki?

A kulturális miniszter által beterjesztendő törvényjavaslat elől annak törvényerőre emelkedése esetén csak akkor menekülhetnénk meg, ha kiköttetnénk lakásunkból az áramot, vagy – honfoglaló eleink mintájára – jurtákba költöznénk. Nyilván 140 korona nem ér ennyit. Így legfeljebb abban reménykedhetünk, hogy a tervezet „visszapattan” a parlamentről, vagy az elnök nem írja alá, s így az – e sorok írója szerint jelenleg is igazságtalan – helyzet a jelenleginél nem fordul még rosszabbra.

Hogy e sorok írója utálja a Tescót, afelől nincs kétség. Bár a sarki kisboltban, ahol egy ötvenes néni nagyon kedves, köszön, és jó fej, a kifli száz százalékkal drágább, mint a belvárosi ex-Priorban székelő multinacionális szörnyetegben, így le lehet gondolkozni a gazdasági megfontolások érvényesítésén... De ez most nem tárgya a jelen írásnak. 

Ma bementem a Tescóba. Egy csomag ácsceruzát szerettem volna venni, ami 30 koronába kerül. A kasszánál vettem észre, hogy a pénztárcámat otthon felejtettem, szerencsére a hatzsebű túrakabátomban éppen volt egy húszas, meg két ötkoronás. Igen ám, de a húszasnak hiányzott a sarkából egy darab, amit én előzőleg, bizisten nem láttam. A néni a pénztárgép mögött sajnálkozott:

- Sajnos, ez sérült, nem tudom elfogadni.

- Nézze, sajnos, otthon hagytam a pénztárcámat, nem tudok zsét adni más formában, de kifizetem kártyával, OK?

- Sajnos, nem tudja kifizetni kártyával, mert már blokkoltam, és a gépből kijött a kézpénzfizetési számla.

- Nézze asszonyom, van valami módja annak, hogy ezt a kibaszott csomag ácsceruzát ki tudjam fizetni valahogy? - kérdeztem.

- Nem tudom.

- Akkor viszont látásra. 

Már akkor megtanultam, hogy a Tesco a magas áron kapható alacsony minőség szinonimája, mikor az egyetemi éveimnek otthont adó dél-magyarországi nagyvárosban (közel a legelső albérletemhez, de akkor én már koleszos voltam) felhúzták a hullámbádog-áruházukat, mely az első hetekben leginkább egy zarándokhelyhez hasonlított. Az viszont, hogy tele van alulmotivált, érdektelen, mindent leszaró alkalmazottal, csak Pozsonyban esett le. Itt nem ritka jelenség, hogy két elárusítónő a polcokon levő árut rendezve, a vevők között átkiabálva fikázza a vezetőséget. Ennyit a vállalati kultúráról. 

Nekem sem az élelmiszer, sem az egyéb termékek terén nincs jó tapasztalatom velük, s ez különösen igaz a Tesco Gazdaságos termékekre. És zárjuk egy kultúrintimbetéttel e mai fejtegetést: a nem a határ mellett élő szlovákiai magyarok nem  értik a Tesco Gazdaságos fogalmat, Szlovákiában ugyanis ezt a Výhodný nákup – Előnyös bevásárlás kifejezéssel adják vissza. A múltkor egy Pozsony környéki hölgyismerősöm meg is kérdezte tőlem, hogy miért mondom, hogy Tesco gazdaságos, mikor nem is az. Hiába, ez a nyelv egy csoda dolog.

Azon hölgyolvasóim, akik Mór iránt mérsékelten érdeklődnek, a probléma nőimagazin-szerű feldolgozását itt olvashatják el.

Ne élcelődjünk, egy rosszfiúnak is lehet szíve. Főleg, ha kiederül, hogy mégsem írtott ki egy komplett bankfiókot.

Naponta olvasom a móri mészárlás fejleményeit a magyar sajtóban. Most hirtelen mindenki kurva okos lett. Csak hát nem most kellett volna okosnak lenni, hanem akkor. Oké, Kaiser Edét persze nem kell sajnálni, ő nem egy ministránsfiú, és elég sok csúnya dolgot lehetett Móron kívül is ráverni, de egy országot megbotránkoztató tömeggyilkosságot hiányos bizonyítékkal valakinek a nyakába akasztani..., azt hiszem, ezt az esetet fogják tanítani a magyar jogtörténetben.

Akkor most azon a végzetes napon Móron járt, ahol sütögette fegyverét, vagy pedig Gy(uris). Anita forró ölébe veszett, ahogy az az akkor középiskolás lány (és családja) tanúvallomásában volt? Emiatt az egész család ellen eljárás indult. Én nem tudom, lehet, hogy csak nagyon sokat nézek Szökést az utóbbi időben, de nem lennék meglepve, ha... Na de hagyjuk ezt, a tényekkel foglalkozzunk.

            Furcsa. Már francia turistának se jó lenni...  

            Agyonlőttek három francia turistát hétfőn Szaúd-Arábiában - adta hírül a szaúdi televízió.  A szaúdi belügyminisztérium szóvivője szerint kétségtelenül bűncselekmény történt, de még túl korai lenne kijelenteni, hogy kik voltak a támadók és mi vezérelte őket.

            A részben muzulmán vallásúakból álló, nyolc fős francia csoportot a sivatagi királyság északnyugati részén, Tabuk városa közelében érte támadás, miközben zarándoklatra Mekkába tartottak.

            A csoportból két férfi a helyszínen meghalt, a két sebesült közül az egyik a kórházba szállítás után életét vesztette. A csoportban három nő és egy gyermek is utazott.

            Jacques Chirac francia államfő elítélte ezt az "aljas tettet", és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

            Az al-Kaida terrorista szervezetnek hűséget esküdött iszlamista csoportok 2003-ban indítottak hadjáratot az Egyesült Államokkal szövetséges szaúdi monarchia megdöntésére, külföldiek és kormányzati intézmények, valamint olajipari létesítmények ellen követve el öngyilkos pokolgépes merényleteket.

             Szaúd-Arábiában külföldiek ellen 2004-óta nem volt jelentősebb támadás, akkor a BBC két alkalmazottjára az al-Kaidához kötődő csoport tagjai nyitottak tüzet. A lövöldözésben Simon Cumbers operatőr meghalt, Frank Gardner újságíró pedig megsebesült.

A Reuters jelentése szerint Egyiptomban bebörtönöztek egy bloggert, mivel megsértette az iszlámot és Hoszni Mubarak elnököt. Ezért az észak-afrikai országban négy évet lehet kapni. Így menjen oda nyaralni mindenki. 

ALEXANDRIA. An Alexandria court convicted an Egyptian blogger on Thursday for insulting both Islam and Egyptian President Hosni Mubarak and sentenced him to four years in jail over his writings on the Internet. Abdel Karim Suleiman, a former law student in his early 20s, was the first blogger to stand trial in Egypt for his Internet writings. He has been in custody since November over eight articles he wrote on his blog since 2004.

Rights groups and opposition bloggers have watched Suleiman's case closely, and worried the conviction could set a legal precedent limiting Internet freedom in Egypt, the Arab world's most populous country. "It's a dangerous precedent because it will impact the only free space available now, which is the Internet. The charges were undefined and vague," said a fellow blogger who attended the trial and runs the sandmonkey blog (http://sandmonkey.org/). "Tell me. What does insulting the president mean? What is the difference between criticising religion and being in contempt of religion?" he added, asking to remain anonymous. The Internet has emerged as a major forum for critics of the Egyptian government to express their views in a country where the large daily newspapers and main television stations are state-run. 

Suleiman, a Muslim and a liberal, has not denied writing the articles but said they merely represented his own views. One of his articles said that al-Azhar in Cairo, one of the most prominent seats of Sunni Muslim learning, was promoting extreme ideas. Another article, headlined "The Naked Truth of Islam as I Saw it", accused Muslims of savagery during clashes between Muslims and Christians in Alexandria in 2005. Suleiman has also denounced Mubarak, likening him to the dictatorial pharaohs who ruled ancient Egypt.

Talán már önökhöz is eljutott az az interneten keringő felvétel, melyen fiatalok egy sörösrekeszekből emelt medencében fekve kortyolgatják az árpalevet. A söripar közismert szereplőjének számító cég jellegzetes, zöld, márkajelzéssel ellátott ládáiból emelt keretet a bulizni vágyó ifjak fóliával bélelték ki, a közepére pedig beállították egy söröshordót. A képen láthatóan jól érzik magukat, s gondolom, ebben az elfogyasztott alkoholmennyiségen túl talán az egyszerűen nagyszerű, bár fapados, de kétségkívül alacsony költségvetésű „medence” feltalálása feletti eufóriának is szerepe van.

Igazából az ember nem is gondolná, a sörkultúra kellékei eredeti felhasználhatóságukon túl még mi mindenre szolgálhatnak. Mert ugyebár a rekesz és az üveg/doboz legfőbb célja a nedű tárolása. De miután azt az utolsó cseppig kiittuk belőle, a dobozt vagy az üveget – ha különleges – a szekrény tetejére helyezhetjük, s ha már elég sok összegyűlt, villanthatunk a haverok előtt, mondván: nézzétek, micsoda gyűjteményem van. A kupakot akár alátétként is felhasználhatjuk, mondjuk a tetőszerkezet egyszerűbb elemeinek összeszögelésekor. Maga a sörösrekesz már régóta nyári fesztiválok adrenalineleme: a vállalkozó szellemű sörbarátok – de akár antialkoholista aktivisták is – a ládákat egymásra pakolva kélhetnek versenyre egymással, ki tud többet maga alá pakolni, mielőtt a nem túl stabil építmény – a jelenlevők nem kis (kár)örömére – iszonyatos robajjal leomlana.

Ki gondolná, hogy a gyűjtőszenvedély fitogtatásán túl minő hasznos felhasználása is elképzelhető a sörösüvegnek. Egy idegenbe szakadt hazánkfia, bizonyos Jozef Róma mellett él, feleségével, Annával. Arról nem szólnak a hírek, hogy mikor, miért és hogyan kerültek oda, azonban a szerencséjüket, úgy tűnik, nem sikerült megcsinálni Taljánföldön: sokáig hajléktalanok voltak. A nyomasztó állapotnak egy ideje vége.

 A leleményes Jozef ugyanis összegyűjtötte sokat italozó barátaitól a sörösüvegeket, s azokból – ugyan nem a villanegyedben, hanem a vasúti sínek mellett –, némi cement felhasználásával takaros vityillót rittyentett immár négytagú családjának. Remélem, a világ valamelyik mértékadó hírügynöksége hamarosan fotót is közöl az épületről, mert enélkül legalább olyan kacsagyanús a hír, mint a nemrégiben felbukkant, a hűtőben feltámadó megsörétezett amerikai kacsa (nem hírlapi, hanem vad-) esete. Mindenesetre Jozefre felfigyelhetne valamilyen építészeti fórum, mert bár Le Corbusier Ronchampi zarándokkápolnája után több mint félszáz évvel a színes üvegberakás mint építészeti elem már nem túl nagy durranás, de szakirányú előképzettség nélkül a sörösüvegház így sem tekinthető rossz megoldásnak. Amíg fel nem fedezik, addig enyhe teleket kívánok neki és családjának.