A hírlapíró és a halál

Paraméter néven új szlovákiai magyar hírportál indult. Már van kettő, az egyik a bumm.sk. Ez utóbbi 5 millát nyúlt le a működésére a kulturális tárcától. Ahhoz képest, nem tudom, mennyire jönnek a pénzek, vagy mire elég az az öt milla, vagy mire nem, de elég szar. Nincsenek kvalifikált munkatársaik. A múltkor pl. azt írták, hogy „Miroslava Jurena földművelésügyi miniszter”. Egyszerűen a hírszerkesztőnek annyi elemi kompetenciája nem volt, hogy a szlovák hírből ragozott formában kikövetkeztesse a tárcavezető nevét, ha már nem tudja. De milyen hírszerkesztő az, aki a kormányt az államtitkárokig lefelé nem ismeri. Kvalifikált véleményíróik sincsenek, leggyakrabban a kis Polák vagdalkozásait olvashatjuk publicisztikaként. Az apja – tapasztalt rádiós szerkesztő – nem lehet büszke rá.

Aztán ott a felvidek.ma. Tájékozott olvasóim mindjárt mondhatják is, hogy ez nem szlovákiai, hanem marokkói. És igazuk lesz. Saját termés alig, nagyrész ollózás magyar portálokról. Olyan, mint egy gyenge hírkereső.

Namost ehhez képest a parameter.sk… Az oldal Barak Lászlóhoz és a Csallóköz c. regionális hetilap munkatársi gárdájához köthető. Barakot azt hiszem, senkinek nem kell bemutatnom, őt csak szeretni vagy utálni lehet, középút nincs.

Helyettese, a fiatal, harmincas Juhász László érdekes pályát futott be. Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap főszerkesztő-helyettese volt, majd a jelenleg szintén a parameter.sk-nál dolgozó Szilvássy József akkori főszerkesztő, most blogger lecserélte őt. Kis intermezzo után az MKP liberális szárnyához köthető Gyurovszky László régiófejlesztési miniszter szóvivője lett. Szerkesztette az MKP pártlapját is, Czajlik Katalinnal egyetemben, aki szintén az MKP-s Simon Zsolt szóvivője volt, most meg főszerkesztő-helyettes az Új Szóban. (Mi ez, valami párhuzamosok találkozása a végtelenben? Kérem matematikus olvasóimat, számítsák ki a pártszóvivőség és az Új Szó főszerkesztő-helyettes közötti korrelációs mutatókat, és azt legyenek szívesek az ismert e-mail címre elküldeni. Közreadom. Köszönöm.) Aztán nagyot koppant, mikor Gyuro lemondott mandátumáról, és a TVK-ba már nem vitte magával őt.

Aztán vannak még ott ilyen arcok, mint mondjuk Barak Bálint. Ő Barak László fia, és egy időben az MKP kampányát is csináló reklámügynökségnél dolgozott, vagy még dolgozik is, ezt nem tudom. Publicisztikai munkássága eleddig e sorok írója előtt nem ismert. Rigó Konrád is a munkatársi gárdát gyarapítja. Vele tán még életemben nem beszéltem, nem ismerem őt, de úgy tudom, a választások éjszakáját ő is az MKP székházában töltötte. Legalábbis rengeteg fényképen szerepel.

És a csodabogár, az örök túlélő: Szilvássy József. Az Új Szó örök főszerkesztője, még ha most a Csallóközt jegyzi is, aminek vélhetőleg vége lesz a parameter.sk miatt egy idő múlva. Nos, róla különböző személyes okokból jót vagy semmit.  Újabban blogol.

Nyilván az oldal még nagyon pályája elején van, korai volna róla bármit is mondani. Legfeljebb azt, hogy nagyon kicsi a cikkek betűmérete, nekem jó szemem van, de még nekem is olykor közelebb kell hajolnom a monitorhoz, hogy lássam. Ez pedig nem egészséges. Ugyancsak rendkívül igénytelenül néznek ki a balra zárt sorok, sokkal szebb lenne sorkizártan, mert a rövid, apróbetűs sorok egyes sorközzel nagyon rondák.

Egyelőre csak hírt szerettem volna adni erről az új kezdeményezésről, lehet, hogy később, ha majd szárba – és reméljük, nem szarba – szökken, akkor visszatérünk rá, lehet, hogy nem.

Megyek a Szlovák Paradicsom egyik ösvényén. Szervezett gyerekcsoport jön szembe. Elfoglalják az egész ösvényt. Az Istennek se húzódnának le, pedig vannak vagy hetvenen. Kénytelenek vagyunk mi lehúzódni. Miután elmentek, P. megkérdezi tőlem: Mi is ilyen balfaszok voltunk annak idején? Nem, herceg, ti nem voltatok ilyenek. Ezek a mai gyerekek mások. Egyszerűen mások.

Sajnos, a hírlapíró egyéb elfoglaltságai miatt a blog a tetszhalál állapotában van, pedig, ahogy a mottó is mondja, nagyon sok van még...

A Zsanett-ügyről, E. Zsanett vélt vagy valós megerőszakolásáról sem értekeztünk, és még sok minden másról sem. „But you have never given me the chance“

Bede Márton kolléga az indexen tegnap közölt jegyzetében  egy olyan ordító párhuzamra hívta fel a figyelmet, amit már magam is rég meg szerettem volna írni. „A párhuzam Malina Hedvig ügyével annyira evidens, hogy csak szemlesütve lehet róla beszélni“ - ezt írta Bede kollega. Pulitzer-díjat nekije, de most rögtön.

Mindkét eset arról is szól, hogy egy kislánynak az állami erőszakszervezetekkel szemben nincs esélye.

Szlovákiában nagyon hamar lecsengett a Fico-Gyurcsány találkozó. Csúnya volt az akkreditációs kártya, az alján kb. 1 cm-s fosbarna (!) – nem vicc – csíkba van beleírva, hogy PRESS. A különböző sajtóeseményeken kapott belépőket T.-nek szoktam ajándékozni, de ez a fosmustár mixel az alján olyan csúnya, hogy asszem, ezt nem fogom.

A liberális Sme című napilap címlapon közölt kommentárjában Marián Leško azt írja: "Gyurcsány konstruktív és őszinte párbeszédről beszélt. Ez a kijelentése lezárta azt a periódust, melyet ő maga nyitott meg, mikor tavaly októberben, a visegrádi négyek miniszterelnökeinek találkozója után elállt a kétoldalú találkozótól. Bármilyen kétségei is voltak akkor Fico kormányával szemben, a találkozó elutasítása nem a megfelelő módszer volt ezek tolmácsolására." A lap a címoldalon számol be tárgyalásról, tudósításában elsősorban annak konfliktusmentességére helyezte a hangsúlyt.

A baloldali Pravda nem ritkán magyarellenes nézeteiről ismert kommentátora, Dag Daniš Az ellenségem ellensége... címmel közli írását. "Szomorú, hogy egy ilyen langyos találkozót sikerként kell kommentálni – jegyzi meg, majd így folytatja – Fico nem válik meg Slota Szlovák Nemzeti Pártjától, és továbbra is elutasító a az MKP követeléseivel szemben (ami érthető is, hisz a szlovákiai magyar kisebbség átlagon felüli jogokat élvez). Gyurcsány pedig nem hajlandó a Smerre nehezedő nemzetközi nyomáson enyhíteni." A lap szerint a két ország kapcsolataiban meglévő feszültségért 1998 óta elsősorban Magyarország tehető felelőssé. Bős-Nagymaros, státusztörvény, kettős állampolgárság, sorolja az okokat Dag Daniš, aki szerint az igazi veszélyt a Slotánál is nacionalistább Orbán Viktor és a Fidesz jelenti.

Ami furcsa, hogy egyetlen politikus se szólt hozzá. Se a kormányoldalról, se az ellenzékből, de még az MKP-ból se. Már úgy értem, alanyi jogon. Ha az ember megkérdezte őket, akkor természetesen mondtak valamit, ami aztán vagy közölhető volt, vagy nem.

Hiába. A parlament tegnap megkezdte a munkatörvénykönyv vitáját. Ülésezett a Koalíciós Tanács, üléseztek az ellenzéki vezetők, még a nyári szünet előtt le akarják pödörni a munkatörvénykönyvet, legalább első olvasatban. Lesz hozzá sok okos megjegyzés, de tegnap ezek megegyeztek abban, hogy csak egymásét fogják támogatni, így ellenzéki javaslatnak nincs nagyon esélye, kényelmes kormánytöbbség van, ugyebár. Majd meglátjuk, mi lesz belőle. A munkáltatói oldal mindenesetre élesen bírálja.

Nemrégiben Kelet-Szlovákiában jártam. Lakhelyem és a célállomás között 400 km van. Elég régen nem autóztam már arra. Egyszer, még ………… koromban voltunk ott – akkor éppen Nagykaposon – Bloáf mesterrel, de az egy másik történet, melynek érdekes vége lett minden szempontból, és azóta tkp. asszem egyszer busszal mentem Kassára. Ennyi. Azóta megépült az iszonyatos osgyáni szerpentint elkerülő autóút. Sokkal jobb érzés 140-nel pödörni a baromi széles autóúton, mint régen két kamion közé beszorulva egyesben araszolni, miközben az előtted menő öreg V3-ka katonai álcaködszerű felhőbe burkolt. Rosszabb utakat vártam. Néhány, valóban Isten háta mögötti kis faluban voltak elég gyér utak, de összességében elégedett vagyok. Olyan szar, fos életveszélyes utakkal, mint pl. Nagymegyeren vannak, sehol nem találkoztam.

 Látszik, hogy Besztercebánya megyének kormánypárti megyefőnöke – ha tetszik: ispánja:) – van, mert ott annyi helyen újítják az utakat, hogy alig lehet menni a sok munkagéptől. Rájuk fér a karbantartás. Ehhez képest Nyitra megyében alig újítanak fel valamit.Keleten egy koronával olcsóbb a benzin.

Ezt még a múlt héten írtam.

Ugyan még csak június közepe van, még az MKP sem tartotta meg hagyományos, idényzáró uborkapartiját, az embernek mégis olyan érzése van, hogy ha Ján Slota olykor nem buzizna egy jót, bizony a falevelek se rezdülnének e hazában.

A kormány elé már hetek óta csupa mérsékelten érdekes téma kerül, a parlamentet meg – a honatyákat óvandó a túlhevüléstől – alig-alig hívják össze. Még szerencse, hogy három legfőbb közjogi méltóságunk gondoskodik a szórakoztatásunkról.

A hármak bandája ezúttal – Gašparovič országlásának harmadik, Fico kormányzásának első évében – a csesztei kormányüdülőben ült össze. Először. Nyakkendő nélküli egyeztetésre invitálták egymást, melyet az államférfiúi erényeket ritkán csillogtató köztársasági elnök úgy fogott fel, hogy zakót sem vett, ingujjban érkezett a dumcsibumcsira, ahol első rendelkezéseként levettette a zakót két alattvalójával is, majd a vélhetően kellemes klímájú kerti lakban kedélyes smúzolásba kezdtek. Sokra ugyan nem jutottak. Államfőnk, érdemeit fokozandó, csak annyit tudott elmondani: ő találta ki, hogy ilyen lazán öltözzenek fel.

Pavol Paška házelnök ugyan próbált okosat mondani, bejelentette: úgy ahogy van, tokkal, vonóval eltörölné a mentelmi jogot, ám ezt a felvetést az ellenzékiek és a kormánypártiak először hallották, arról a T. Ház főcsengettyűrázója bizony senkivel nem egyeztetett. Hát mi lesz így ezzel a javaslattal? Borítékolhatjuk neki a buktát, a házbizottság ülésén már nem is került csizmaként az asztalra. És ha oda is kerülne, hát tán’ megbolondultak a képviselő hölgyek és urak, hogy önnön jogaikat nyirbálják? Semmi tinta a volán mögött, meg ilyesmi? Ugyan kérem!

Euroszkeptikus miniszterelnökünknek pedig csak egy euroszkeptikus megállapításra futotta: elmondta, hogy az Európai Unió alkotmánya a kutyát nem érdekli. Ebben speciel igaza volt. Meggyőződésem, hogy Szlovákia lakosságának túlnyomó többsége még a hazai alaptörvényt sem böngészte át, az emberek ritkán szoktak szabadidejükben, mintegy felüdülésként alkotmányt olvasni, sőt, úgy általában olvasni is egyre kevesebben. Az EU-s meg ugye, nem tudjuk, milyen lesz, de az a tervezet, melyet mondjuk a gallok elvetettek, rémisztően vastag volt a miénkhez képest, szóval Harry Potter-i olvasótáborra semmiképp ne számítsanak készítői. Azt, hogy az EU-s alkotmány nem érdekli őt, elmondhatja e sorok írója, ki nem miniszterelnök, s nem is vágyik ily babérokra. De mondhatja-e ezt egy uniós tagország felelősen gondolkodó kormányfője? A hebrencskedés levét megint Ján Kubiš külügyminiszter itta meg, aki – gondolatban talán ezerszer megátkozva a percet, mikor igent mondott a tárcavezetői pozícióra – a szerdai kormányülés után bizonygathatta: őt igenis érdekli az uniós alkotmány, ott tartja az éjjeliszekrényén az összes tervezetet, és álmatlan éjszakáin csak ezeket olvassa.

Pedig ha vártak volna a találkozóval csütörtökig, akkor Fico meghallgathatta volna országunk első emberének arra vonatkozó szavait, hogyan kell kényes témákban nyilatkozni. Ivan Gašparovič köztársasági elnök, mikor háromév-értékelő beszéde után az újságírók a buzibombával – talán részegen – nagyot robbantó Ján Slota ámokfutásáról kérdezték őt, előbb csak annyit mondott, hogy ez a kérdés talán nem is illik ide, utóbb pedig kifejtette: minden politikusnak lehet véleménye, de nem mind mondhatja el, vagy valami hasonló zavarosságot mondott, ahelyett, hogy kategorikusan elítélte volna a nemzeti vezér kategorikusan elítélendő kijelentését. Hát persze, hogy is ítélhette volna el, hisz nemzetien gondolkodik…

 Bár nyilván borítékolható volt, ha Slotát valaki a homoszexuálisokról fogja kérdezni, annak jó vége nem lesz. (Igaz, azt se mondta senki, hogy ne kérdezzék őt kényes témákról, és akkor nyugi lesz, mint ahogy ez egy másik pártban megtörtént.) Egyszerűen nem kell őt erről kérdezni – mondhatnánk – sőt: tisztességes újság ne kérdezzen tőle semmit, ne írja le a nevét, részeg böfögése maradjon meg a bulvárlapok olvasóinak. De nem tehetjük ezt. Ez az ember ugyanis, amellett, hogy az egyik koalíciós pártot vezeti – tehát ő (is) dönt arról, hogy mi lesz ezzel az országgal –, ott ül a parlament emberjogi bizottságában is. Bár igaz, Vladimír Mečiar is ott ül. Jó kis bizottság.

Megtaláltam az egyik mappában, ezt még régebben írtam egy magyarországi újságnak. Íme.

Kétszázezer korona (kb. 1,4 millió forint) kenőpénz átvétele miatt indult eljárás egy komáromi nyomozó ellen. A megtévedt közeg azt ígérte egy kétségbeesett anyának, elintézi, hogy a gyermeküket szexuálisan zaklató apa többé ne kerülhessen annak közelébe. Ám az élelmes asszony egy diktafonnal a táskájában érkezett a találkozóra, majd a sztorit eladta a sajtónak.

Megbuktak a poligráfos vizsgálaton a maffiaügyekben is eljáró Speciális Bíróság bíráit védő, a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal kötelékébe tartozó elit rendőrök.

A héten hoz ítéletet a trencséni Felsőbb Katonai Bíróság Zatykó Flórián felett, a lukanyényei rendőr feleségét és két kisgyermekét ölte meg szolgálati fegyverével.

Három friss, ropogós, e heti rendőrségi rendőrségi hír a szlovákiai sajtóból. Igaz, nemi erőszakról és helyszínelés közben elkövetett lopásról egyelőre nincsenek információk; de különösebb mélyfúrásokat sem kell végezni ahhoz, hogy néhány megtévedt bárányra akadjunk. Ahogy – talán Garamvölgyi Lászlótól eltanulva – búcsúinterjúiban Gergényi Péter, távozó budapesti rendőrfőkapitány is elmondta, az állomány 99,99%-a tisztességes, ám az a fennmaradó rész… Rendőrbűnözés – sajnos – létezik. Szlovákiában is.

A legnagyobb közfelháborodást egy tavalyi gyilkosság váltotta ki. Három rendőr, Robert Petlus volt nyomozó, Robert Cervenan egykori és Juraj Rozsík aktív szolgálatban levő kommandós garamszécsi családi házában fejbe lőtte Ján Kubasiakot. Kubasiak – maga is egykori rendőr – nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, több olajügyletben is érintett volt. Személyét különösen felértékelte, hogy hajlandó lett volna tanúskodni a jelenleg is rácsok mögött levő állítólagos közép-szlovákiai keresztapa, Mikulás Cernák ellen. Kubasiakra a megtévedt bárányok családi házában rontottak rá, a speciális alakulat fekete ruhájában, csuklyával a fejükön. Feleségét, gyermekeit és a náluk tartózkodó vendégeket megkötözték, kiürítették a széfet, a férfi feleségének pénztárcájából elemeltek kétezer koronát, majd tarkónlőtték Kubasiakot. A három elkövetőt hatszáz rendőr és katona kereste, az ország önálló történetének legnagyobb ilyen jellegű rendészeti akcióját produkálva. Cervenan már következő nap rendőrkézre került – feladta magát, a másik két férfit napokig üldözték a Privigye környéki erdőkben, míg végül menekülésük ötödik napján ők is előkerültek. A halálos lövést az ügy jelenlegi állása szerint Petlus adta le. Legalábbis társai ezt állítják. Ők ugyanis azt gondolták, hogy „csak” rabolni fognak. Mint máskor. Nem kellett soká várni, hogy kiderüljön, nem a garamszécsi eset volt az egyetlen. Rozsík vádalkut kötött a katonai ügyésszel, társai ellen vallott, és cserébe azért, hogy ne a gyilkosságban és gyilkossági kísérletben való bűnrészességért kiszabható büntetési tételt, hanem „csak” 8,5 évet kapjon, azt sem fegyházban, hanem börtönben, elmondta, nem ők voltak az egyetlenek a testületen belül, akik a „másik oldalra” állva egészítették ki a szerény rendőri fizetést. Rozsík elárult egy hatfős brigádot, amely besztercebányai és trencséni kommandósokból és nyomozókból állt, akik 1998 és 2005 között több tucat bűncselekményt követtek el. Bűnlajstromuk: rablótámadás, zsarolás, túszejtés, testi sértés, kínzás, tiltott fegyverviselés, gépkocsilopás. Arcátlanságuk nem ismert határokat. Például megverték és kirabolták az egyik ismert szlovák futballista jómódú vállalkozó szüleit, majd az egyikük tíz nap múlva beült a házaspár kihallgatására, hogy kiderítse, mit tudnak. De nemcsak pofátlanok voltak, veszélyesek is, igazi bűnözőként viselkedtek. A gyermekrablástól sem riadtak vissza, egy vállalkozónak tízéves lánya életéért tízmillió koronát kellett kifizetnie. Nem kizárt, hogy a „hatok” bűnlajstroma bővülni fog, a rendőrség belső vizsgálati osztálya átnéz minden olyan ügyet, amellyel a kérdéses időszakban az érintettek foglalkoztak.

Felháborító, ha a rendőr a mundért levetve, szabadidejében rabolni indul, pénzt, autót, gyereket, ami jön, s a vonakodó áldozatot cigarettával sütögetve próbálja jobb belátásra bírni, ahogy azt a vádalku intézményének köszönhetően lebukottak tették. S bár az ügy kirobbanása nem használt a rendőrség tekintélyének, de a belügy viszonylag gyorsan lépett, nemcsak a trencséni kerületi főkapitányt cserélte le, hanem preventíve az összeset, így úgy tűnt, valóban történik valami a rendőrségen belüli fegyelem helyreállítása érdekében. Meg aztán, Szlovákiában nem volt tévéostrom és nem volt október 23. sem, a tévék nem mutattak gimnazista lányokra és nyugdíjasokra (is) gumibotokkal és gumilövedékkel rárontó, az agressziót láthatólag élvező közegeket. Azaz nem történt meg az egész testület lejáratódása, a rendőrök nem kerültek beláthatatlan távolságba a védendő állampolgártól, így a szlovákiai adófizetők a vélhetően megrendelésre elkövetett gyilkosságot és a rendőrségen belüli bűnbandát ugyan elítélték, ám a bizalomvesztés nem öltött magyarországi méreteket, legfeljebb a magyar nemzetiségű lakosság körében a Malina Hedvig-ügy minimum furcsának nevezhető lezárása miatt.

Tavaly Szlovákiában 163 rendőr ellen emeltek vádat, a testület 21 ezer főt számlál. Ez a mutató nem is olyan rossz. Éppen 163-mal több, mint kellene.

Tegnap este láttam a tévé(k)ben a köcsög motoros sztoriját. A kis gyíkét, aki kamerát szerelt a mocira, ezerrel ment, szabálytalanul, s így megölt egy vétlen motorost. Őt magát súlyos koponyasérüléssel szállították kórházba. A hétvégén sokat vezettem. 875 kilométert zusammen. Sok motorossal találkoztam. A többségük szabályosan közlekedett, de volt néhány állat is. Azokat utáltam a legjobban, akik különböző keskeny hegyi utakon úgy mentek el mellettem, hogy majd’ a visszapillantóm súrolták. Ilyenkor egy kátyú, és az illető bepillantást vesz az ablakomon. Az rendben van, hogy ő meg akar halni, de ezt csinálja olyan helyen, ahol én nem vagyok. Mert az emberek többsége nem 813-as, utánfutós Tatrát vagy Scania kamiont vezet, ami számára nincs ellenség. Egy személyautót egy 180-nal belecsapódó motor pedig szarrá tör.