Egy éve verték meg Malina Hedviget. Akkor ebben a blogban beszámoltunk róla, meg a fejleményekre is figyeltünk egy ideig. Egyelőre nem tartunk sehol. Az Új Szó harmadik oldalán kronológia olvasható, pontos, precíz, szomorú.
Via Zalaegerszeg
Nemrégiben Zalaegerszegen volt dolgunk. Egy pénteki napon. Noha véleményünk szerint időben
elindultunk, az út tartogatott meglepetéseket. Győrig simán mentünk. Győrben
kezdődtek a gondok. Nem azért, mert hülyék vagyunk, hanem mert a magyar városok
rosszul vannak kitáblázva.
A
pápai letérés például úgy van jelölve, mint ha az az ÖMV-kútra való rátérést
jelölné, pedig nem. Mire észbe kap az ember, már túlment rajta, s a hömpölygő
kocsisorban nem lehet visszafordulni. Tovább kell menni. S a helyes út
megtalálásától még 15 perc, mire kikeveredünk Győrből.
A
83-as főút jó. Csak ne lenne rajta annyi falu. De rengeteg van. Nem érdemes
kihúzatni a gépet, mert mire 120-ra kihúzatod, a kocsi orra már újra egy
faluban van. Ami feltűnik, az a rengeteg körforgalom. Jó megoldás, bár így péntek
du. az is alaposan be tud dugulni, van, hogy 4-5 percig is várni kell, hogy a
Pápa felől kihömpölygő forgalmat útjára eresszük. Sietünk, időre megyünk, de
Tapolcafőnél kifogunk egy dupla kamiont. Ez az a szitu, amikor két, egy cégtől
való nyerges vontató mondjuk 100-zal megy egymás után. Te nyomnád neki többel,
de nem tudod, mert nem ismered a keskeny, kanyargós szar utakat. Így aztán
mögötte baktatsz. Persze, hatalmas kocsisor alakul ki. Vannak, akik kiugrálnak,
megpróbálnak előzni, elvégre péntek van, mindenki siet. A kamionosok viszont
nemigen hagyják. A kiugrálók hatalmas fékcsikorgásokkal ugrálnak vissza a saját
sávjukba. Városlődnél térek rá a nyolcasra.
Kb.
félút, kell nyomni rendesen, hogy odaérjek. Amikor …. megvettem a kocsit, nem
gondoltam, hogy benne fogom tölteni az életem. Itt már nincs annyi falu, lehet
döngetni, de vigyázni kell, a magyarok nem, vagy ritkán villognak, ha mérnek.
Vasvárnál kell figyelnem, de alaposan ki van táblázva Egerszeg. 23 km a 74-es
úton.
Mivel
csepp késében vagyunk, és a belvárosban kell egy egyirányú
utcát megkeresnünk, ezt a 24 km-t szinte magassági kormánnyal tesszük meg. Zalaegerszeg
belvárosa még a helybelieknek sem egyszerű a felújítások és az egyirányúsítások
miatt.
/Akkor
itt most egy gasztronómiai megjegyzés: ha Zalaegerszegen járunk, ne hagyjuk ki
a Kiskondás étterem meglátogatását. Légkondis helyiség, intelligens pincérek,
jó minőség, gyors kiszolgálás, elfogadható árak. Persze, aki nem engedheti meg
magának, a belvárosban van McDonald's is./
Megérkezem.
A belvárosi kóválygással 4 óra az út.
Pozsony alja elveszőben
A minap a boltban voltam. Elfogyott a sör, újra kellett tölteni a készleteket, mert ebben a nyári nagy melegben… Amikor a kasszához érek, a pénztáros csaj, akiről tudom, hogy magyar, államnyelven szól hozzám. Új arc vagyok a faluban, gondolta, hogy biztos ez is „olyan” telepes.
Hiába, nem kell nekünk Mečiar-kormány sem, elég hülyék vagyunk magunk is ahhoz, hogy magunk alatt vágjuk a fát. Ha a boltban magyarul szólnának hozzájuk, legalább éreznék, hogy hol vannak. De nem. Akkor meg úgy kell nekünk. Fessék csak le a helységnévtáblánkat!
Fico sztrádája
2010-ig 100 kilométer autópályát szeretne megépíteni Robert Fico kormánya. 100 km-t sztrádát építeni nem olyan nagy dolog, ha azt mondjuk Komárom és Ipolyság között akarják megtenni, ami lapos, mint a tenyerem. De ha ezt a sztrádát a Vág mentén, a hegyekben akarják realizálni, s a sikerhez 3 alagút is szükségeltetik, akkor ez a dolog nem ennyire egyszerű. Már pedig 2010-ben még Fico lesz kormányon, hacsak… Legalább számonkérhető lesz rajta, hogy miért beszélt butaságokat. Bár ez őt a legkevésbé sem zavarja.
Megnyitni vagy nem nyitni?
Görkorizás miatt támadja a szlovák bulvár Robert Fico miniszterelnököt. A legerősebb kormánypárt vezetőjét ugyanis nyakon csípték, amint azzal az ügyvédnővel, akivel korábban ölelkezni látták a repülőtéren, ezúttal görkorcsolyázni volt. E sorok íróját a legkevésbé sem zavarja, ha a kormányfő nem hites feleségével végez (akár rendszeres) testmozgást, az viszont annál inkább, ha az ország harmadik embere, és a végrehajtó hatalom kézben tartója sorozatos baromságokat csinál.
És ez nem sima pechszéria, amit elintézhetünk egy „Hát, Istenem, volt egy rossz hete“ – vállrándítással, Robert Fico ugyanis éppen úgy kommunikál – ködösít, demagóg féligazságokat mond, mindenütt ellenséget szimatolva acsarkodik, miközben az igazság kizárólagos birtokosának tartja magát –, mint ahogy azt gyakorlatilag politikai röppályája kezdetétől fogva teszi. Valószínűsíthetjük tehát, hogy e jellembeli ferdüléseit a hatalom kóros mértékben felfokozta, a lovak elszabadultak vele, s most már nincs megállj. Idézzük fel, hogy is kezdődött… Ne kezdjük ott, hogy a kis Robertnek már az óvodában is bunkósbot volt a jele, elegendő, ha csupán a múlt szombati teljesítményét idézzük magunk elé. Miközben önök a múlt szombaton, kilenc óra tájban éppen megetették a kutyákat, autójukat szerelték, ebédfőzéshez fogtak, kertjüket locsolták; kihasználták, hogy gyermekük éppen egy nyári táborban van, vagy – urambocsá' – csak úgy aludtak, a miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze. Gondolom, azok a kollégák, akiknek oda kellett menniük, nem voltak feltétlenül motiváltak, mert a fentebb felsorolt, valamint az ezekkel csereszabatos, szombat reggel végezhető tevékenységekből kimaradtak, de hát ez egy ilyen szakma. Nehéz, mint miniszterelnöknek lenni. Hála a szlovák hírtelevíziónak, aztán egy egész ország láthatta élőben, hogy a miniszterelnök a kezdődő (?) elmeháborodottság jegyeit mutatja. (Én sajnos, nem láttam, ugyanis egy exkluzív külföldi nyaraláson vettem részt, melyet az egészségbiztosítók finanszíroztak.) Kifejtette, a sajtó nem azért szekálja Viera Tomanová szociális ügyi miniszter asszonyt, mert az támogatta egykori munkahelyét. A sorozatos támadás hátterében a választók megérdemelt járadékával zsonglőrködő gonosz magánnyugdíjpénztárak állnak, akiknek a nyugdíjszámláink felett aggódva őrködő tárcavezető be akar tartani, s akik ráadásul megvettek tizenegy újságírót is a hadművelethez. Az, hogy Tomanová odanyomott két millát egykori munkaadójának – amiért egy fejlettebb politikai kultúrájú országban alapból illett volna távozni –, amelynek még ráadásul a járuléktartozás mellett adóhátraléka is volt, Fico szerint tökéletesen rendben van. „Nem követett el semmi törvénysértőt, és nem vétett az erkölcsi normák ellen sem” – jelentette ki kedvenc szemüveges nénijéről a lánglelkű kormányfő. Utóbb az is napvilágra került, hogy a koalíciós kötődéseket erősítendő, egy nemzeti párti képviselőasszony szociális intézményének büdzséjét is megtoldotta, de gondolom, ezzel sincsen semmi gond, legalábbis a miniszterelnöki logika szerint abszolút rendben van. Robert Fico leginkább a lakosság reakcióira hagyatkozik döntései során. Bevett kormányzási formája, hogy valamelyik minisztere bedob a köztudatba valamit, azt ott egy ideig keringetik, kóstolgatják, és ha a nép gyomra nem veszi be, akkor jön ő, a népi hős, és majd megmondja a frankót. Hát Tomanovával alaposan melléfogott. A fenenagy kiállást ugyanis a lakosság 42 százaléka elveti. Kíváncsi vagyok, hogyan fog ebből sikeresen kitáncolni a „nagy stratéga“, aki útilaput kötött médiatanácsadója talpára. Azt mondta, elég tapasztalt, nincs szüksége tanácsadóra, maga is elbánik a firkászokkal. Ebben a szellemben folytatta e heti fellépéseit, és küldött el melegebb égtájakra minden újságírót, aki bármit is kérdezni próbált tőle, monomániásan ismételgetve ugyanazt a mondatot: kétmilliárdos veszteségük van a magánnyugdíjpénztáraknak, kétmilliárdos veszteségük van a magánnyugdíjpénztáraknak, kétmilliárdos veszteségük van a magánnyugdíjpénztáraknak, mintegy mantraként. Merthogy az offenzíva ezzel folytatódott. Marx élvonalbeli hazai követője rámutatott, miközben a Sátán földi helytartójának számító magánnyugdíjpénztárak a csőd szélén állnak, kétmilliós veszteséget produkálva, topmenedzsereik pofátlanul magas fizetéseket kapnak. Hiába hördült fel testületileg az egész ellenzék – gondolom, ennek még örült is –, hiába cáfolt rá az egész bankszektor a képtelen állításra, hiába mondta a kormányüléseken hetente részt vevő jegybankelnök, hogy nem így, a kormányfő meg se hallotta. Azaz csak úgy tett, mintha nem hallotta volna meg, amikor azt hitte, hogy kamerán kívül van, elgágintotta magát, és beismerte, tudja, hogy amit állít, az nem pontosan úgy van ám, ám nem volt kamerán kívül. A hétköznapi emberek az ilyent lódításnak vagy hazugságnak nevezik. De ő nem hétköznapi ember. Az ámokfutók mind kivételesnek gondolják magukat.
A hét másik húzótémája – amit a hírpiacon jelenleg egyeduralkodó Tomanová-sagát követő Fico-ámokfutás árnyékában a kommunikációban egyébként is hírhedten gyenge magyar pártnak nehezen sikerül kommunikálnia – a Beneš-dekrétumok megnyitásának kérdése. Csáky Pál pártelnök szeretné megnyitni a Beneš-dekrétumokat. A kertszomszédommal tegnap este éppen arról beszélgettünk locsolás közben, hogy ő meg szeretne egy új autót. Gondolom, az olvasó is szeretne ezt-azt. A kérdés, hogy ennek érdekében mit teszünk. Egyelőre úgy néz ki, ez a dekrétummegnyitás nemigen fog menni. Bárdos Gyula hangsúlyozta, nem Csáky Pál egyéni projektjéről van szó, hanem a párt teljes mellszélességben áll mellette. Bugár Béla, nyolc évig regnáló pártelnök ugyanis csaknem a Csáky-nyilatkozattal egy időben helytelenítette azt. Március idusa megmutatta, hogy a kifelé mindenkor hangzatosan demonstrált pártegység merő retorika, s ha nem is recseg eresztékeiben a párt, legalábbis jónak mondható állapotban nincs. De legalább azóta nem törekednek arra, hogy ennek az ellenkezőjét állítsák.
Pedig a felvetés jó. Václav Klaus korábban egy cseh lapnak adott nyilatkozatában kifejtett: „a beneši dekrétumok annak a kornak a realitásai voltak, amelyben létrejöttek. /…/ Fél évszázad multán ilyen vagy olyan jelenségeket egy kissé másként értékelni nem lehet.“ A jelenleg hivatalban levő cseh elnök valószínűleg megbánta már ezt az 1994-es nyilatkozatát, mert amit állít, butaság: boszorkányégetések sincsenek már, pusztán azért, mert másként értékeljük ezt a problémát. Igenis szükség van szakmai vitára. De nem úgy, ahogy azt az SDKÚ szeretné, melynek egyik vezetője kijelentette: a dekrétumok már csak a történészekre tartoznak. Amíg köztünk élnek a szenvedő alanyai, addig nem utalhatjuk csak a történészek kompetenciájába ezt a kérdést, de a szakmai vita kell. Politikai vita is kell. Valóban, ne a sajtóban ugassanak blődségeket a nemzeti bugrisok holmiféle börtönbüntetésekről a Beneš-dekrétumokat firtatóknak, hanem az ország házában mondják el kvalifikált véleményüket, bár gyanítom, olyan nincs nekik. Sőt, kell a társadalmi vita is. Csak félő, a társadalom nem tud erről vitatkozni, mert nem tudják, miről van szó. Vajon a témában hőbörgő pártaktivisták és már a témafelvetést is elítélő szlovák újságírók közül ki rágta át magát mind a 144 elnöki dekrétumon (vagy legalább azon a tizenhármon, amely a leghátrányosabban érintette a magyarokat), és ki olvasta hozzá a Szlovák Nemzeti Tanács számos, a magyarokat – és persze a németeket is – diszkrimináló határozatát? Gyanítom, fájdalmasan kevesen. Persze, ugyanezt a kérdést feltehetjük a magyar oldalon is. Szóval a társadalmi vitának körülbelül akkora esélye van, mint egy népszavazásnak lenne az Európai Unió alkotmányáról. Pedig jó volna. A cseheknek és a szlovákoknak igenis szembe kell nézniük azzal, hogy 1945 és 1948 között ártatlan emberek tízezreit pakolták be marhavagonokba, és embertelenül bántak velük. Nem tehetnek úgy, mint ha a '45 és '48 között megállt volna az idő kereke – ebben igaza van Csákynak. Azt is jó lenne, ha belátnák, hogy mindez nem veszélyezteti Szlovákiát semmilyen formában.
A lakhelyelhagyásra kényszerítettekkel, marhavagonokban megfagyottakkal, az éhbérért dolgoztatottakkal valamit kell kezdeni, akkor is, ha régen volt.
Lefújták
A faluban, ahol élek, a héten ismeretlen elkövetők lefújták a magyar nyelvű helységnévtáblát. Ehhez a hírhez most nem fűzünk kommentatív elemet, de a kurva anyjukat!
Írd alá Hedviget
http://www.changenet.sk/index.stm?section=kampane&x=282188
Mivel ezen a blogon elég gyakori keresőkifejezés a Malina Hedvig tulajdonnév, ezért kirakom ide is. A fenti linkre kattintva bárki aláírhat egy Malina Hedviget támogató petíciót. Nem tudom, hogy ettől jó lesz-e neki, de ártani nem árt. Vagy ki tudja, ebben az országban...
A magyar magyar olvasóknak: priezvisko - vezetéknév, meno - keresztnév, PSC - irányítószám, mesto - város.
Miért utálom a kamionosokat?
Hogy miért utálom a kamionosokat? Mert figyelmetlen faszkalapok.
Ma önfeledten hajtok munkába az egyik hatsávos pozsonyi úton. Már ritkuló, reggeli csúcs utáni, de még „aktív“ fordalom. Egyszer csak a éktelen dudálást hallok. A sofőr olvasók ismerik ezt az érzést, amikor egy pillanatra megmerevedsz, és hirtelen azt se tudod, melyik oldalról ki basz beléd. Én is így voltam.
A gond nem velem, hanem a mellettem levő két sávban volt. A mellettem levő sávban teljesen szabályosan haladt egy fehér Opel Astra. Mellette meg egy kamion haladt, amely úgy döntütt, sávot fog váltani, s nem zavarta, hogy a vontatmánya első harmadánál egy autó halad. Mert ugye a kamion kerekei alatt csak KITT fér el, egy átlagautó nem. És többségünk átlagautókat vezet.
Hát ezért.
