Megtaláltam az egyik mappában, ezt még régebben írtam egy magyarországi újságnak. Íme.
Kétszázezer korona (kb. 1,4 millió forint) kenőpénz átvétele miatt indult eljárás egy komáromi nyomozó ellen. A megtévedt közeg azt ígérte egy kétségbeesett anyának, elintézi, hogy a gyermeküket szexuálisan zaklató apa többé ne kerülhessen annak közelébe. Ám az élelmes asszony egy diktafonnal a táskájában érkezett a találkozóra, majd a sztorit eladta a sajtónak.
Megbuktak a poligráfos vizsgálaton a maffiaügyekben is eljáró Speciális Bíróság bíráit védő, a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal kötelékébe tartozó elit rendőrök.
A héten hoz ítéletet a trencséni Felsőbb Katonai Bíróság Zatykó Flórián felett, a lukanyényei rendőr feleségét és két kisgyermekét ölte meg szolgálati fegyverével.
Három friss, ropogós, e heti rendőrségi rendőrségi hír a szlovákiai sajtóból. Igaz, nemi erőszakról és helyszínelés közben elkövetett lopásról egyelőre nincsenek információk; de különösebb mélyfúrásokat sem kell végezni ahhoz, hogy néhány megtévedt bárányra akadjunk. Ahogy – talán Garamvölgyi Lászlótól eltanulva – búcsúinterjúiban Gergényi Péter, távozó budapesti rendőrfőkapitány is elmondta, az állomány 99,99%-a tisztességes, ám az a fennmaradó rész… Rendőrbűnözés – sajnos – létezik. Szlovákiában is.
A legnagyobb közfelháborodást egy tavalyi gyilkosság váltotta ki. Három rendőr, Robert Petlus volt nyomozó, Robert Cervenan egykori és Juraj Rozsík aktív szolgálatban levő kommandós garamszécsi családi házában fejbe lőtte Ján Kubasiakot. Kubasiak – maga is egykori rendőr – nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, több olajügyletben is érintett volt. Személyét különösen felértékelte, hogy hajlandó lett volna tanúskodni a jelenleg is rácsok mögött levő állítólagos közép-szlovákiai keresztapa, Mikulás Cernák ellen. Kubasiakra a megtévedt bárányok családi házában rontottak rá, a speciális alakulat fekete ruhájában, csuklyával a fejükön. Feleségét, gyermekeit és a náluk tartózkodó vendégeket megkötözték, kiürítették a széfet, a férfi feleségének pénztárcájából elemeltek kétezer koronát, majd tarkónlőtték Kubasiakot. A három elkövetőt hatszáz rendőr és katona kereste, az ország önálló történetének legnagyobb ilyen jellegű rendészeti akcióját produkálva. Cervenan már következő nap rendőrkézre került – feladta magát, a másik két férfit napokig üldözték a Privigye környéki erdőkben, míg végül menekülésük ötödik napján ők is előkerültek. A halálos lövést az ügy jelenlegi állása szerint Petlus adta le. Legalábbis társai ezt állítják. Ők ugyanis azt gondolták, hogy „csak” rabolni fognak. Mint máskor. Nem kellett soká várni, hogy kiderüljön, nem a garamszécsi eset volt az egyetlen. Rozsík vádalkut kötött a katonai ügyésszel, társai ellen vallott, és cserébe azért, hogy ne a gyilkosságban és gyilkossági kísérletben való bűnrészességért kiszabható büntetési tételt, hanem „csak” 8,5 évet kapjon, azt sem fegyházban, hanem börtönben, elmondta, nem ők voltak az egyetlenek a testületen belül, akik a „másik oldalra” állva egészítették ki a szerény rendőri fizetést. Rozsík elárult egy hatfős brigádot, amely besztercebányai és trencséni kommandósokból és nyomozókból állt, akik 1998 és 2005 között több tucat bűncselekményt követtek el. Bűnlajstromuk: rablótámadás, zsarolás, túszejtés, testi sértés, kínzás, tiltott fegyverviselés, gépkocsilopás. Arcátlanságuk nem ismert határokat. Például megverték és kirabolták az egyik ismert szlovák futballista jómódú vállalkozó szüleit, majd az egyikük tíz nap múlva beült a házaspár kihallgatására, hogy kiderítse, mit tudnak. De nemcsak pofátlanok voltak, veszélyesek is, igazi bűnözőként viselkedtek. A gyermekrablástól sem riadtak vissza, egy vállalkozónak tízéves lánya életéért tízmillió koronát kellett kifizetnie. Nem kizárt, hogy a „hatok” bűnlajstroma bővülni fog, a rendőrség belső vizsgálati osztálya átnéz minden olyan ügyet, amellyel a kérdéses időszakban az érintettek foglalkoztak.
Felháborító, ha a rendőr a mundért levetve, szabadidejében rabolni indul, pénzt, autót, gyereket, ami jön, s a vonakodó áldozatot cigarettával sütögetve próbálja jobb belátásra bírni, ahogy azt a vádalku intézményének köszönhetően lebukottak tették. S bár az ügy kirobbanása nem használt a rendőrség tekintélyének, de a belügy viszonylag gyorsan lépett, nemcsak a trencséni kerületi főkapitányt cserélte le, hanem preventíve az összeset, így úgy tűnt, valóban történik valami a rendőrségen belüli fegyelem helyreállítása érdekében. Meg aztán, Szlovákiában nem volt tévéostrom és nem volt október 23. sem, a tévék nem mutattak gimnazista lányokra és nyugdíjasokra (is) gumibotokkal és gumilövedékkel rárontó, az agressziót láthatólag élvező közegeket. Azaz nem történt meg az egész testület lejáratódása, a rendőrök nem kerültek beláthatatlan távolságba a védendő állampolgártól, így a szlovákiai adófizetők a vélhetően megrendelésre elkövetett gyilkosságot és a rendőrségen belüli bűnbandát ugyan elítélték, ám a bizalomvesztés nem öltött magyarországi méreteket, legfeljebb a magyar nemzetiségű lakosság körében a Malina Hedvig-ügy minimum furcsának nevezhető lezárása miatt.
Tavaly Szlovákiában 163 rendőr ellen emeltek vádat, a testület 21 ezer főt számlál. Ez a mutató nem is olyan rossz. Éppen 163-mal több, mint kellene.
