A hírlapíró és a halál

Nemrégiben különböző okokból grillpartit tartottunk. A sörfogyasztást – nehogy szó érje a ház elejét – jótékonyan felülkallibráltam, így pár sör kimaradt. Amikor bevásároltam, éppen kísérletező kedvemben voltam, így a jól bevált, stabil minőségű termékeken kívül vettem pár ismeretlen sört is. Ám ezek iránt a meghívottak többsége tartózkodóan viseltetett, így magam fogyaszthattam el őket. Az Edelmann fantázianevű terméket – a gyártó nem merte kiírni a nevét a dobozra, csak annyi van rajta, hogy az EU-ban gyártották, és magyar az van ráírva, hogy „Könnyű asztaly sör“ /Poprádon főzik/ – nem ajánlom senkinek. Az íze enyhén megromlott monguzvizeletre emlékeztet, mely esetlegesen a cibetmacskák ivarmirigyeinek váladékával is kontaminálódhatott. Röstellheti magát, aki ilyent palackoz, és sör néven forgalmaz. Ez a szar az.

Tegnap volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatönöszödi elkúrtuk-beszéde kiszivárgásának első évfordulója. Emlékszem, éppen ügyeletes voltam, és folyton módosítgatni kellett a sérültekről szóló adatokat a köv. napi lapszámba. Nem is akarok most nagy trúkat mondani ezzel kapcsolatban, részben mert ami keveset gondolok erről, azt már leírtam, itt és másutt. Csak egy kicsi, de nem elhanyagolható apróságra szeretném felhívni a figyelmet.

A hétvégén Magyarországon jártam, ezúttal nem kocsival mentem. Az útra vettem néhány képes újságot, köztük egy Zsaru magazint is. Abban az egyik rendőrszakszervezet azt sérelmezi, hogy csupa közrendőr ellen indult eljárás az akkori állatságok miatt, viszont a parancsnoki felelősséget nem vizsgálták. Hát, ez is jellemző.

Robert Fico kormányfő mai sajtótájékoztatóján is hatalmasat alakított. Ma ülésezett az ellenzék, és a Koalíciós Tanács is. Ez utóbbi után Vladimír Mečiarral és Ján Slotával tartottak közös, hármas sajtótájékoztatót. Nyerő trió. Hatalmas trúkat mondtak a költségvetésről, arról, hogy milyen faszán megegyeztek mindenről. Aztán fasisztaveszélyeztek egy jót a Magyar Gárda kapcsán. Külön figyelmet érdemel Vladimír Mečiar értékes történelmi előadása. A HZDS elnöke az asztalt verve tartott "veretes" történelmi előadást arról, hogy a magyar hadsereg tagjai ötször léptek támadólag Szlovákia területére, míg Szlovákia katonái sosem támadtak Magyarországra. Az elfúló, vöröslő fejjel tartott expozé közben egy kedves nyelvbotlásra is sor került: Kossuth vöröskatonáit említette beszédében a történelemben is jártas pártvezető.

De nem is ez a lényeges. Robert Ficótól ma az utolsó előtti kérdésben egy kolléga megkérdezte, hogy nem kíván-e változtatni a sajtóval kialakított kapcsolatán. Nem hagyta neki végigmondani a kérdést, közbevágott, hogy: "Nem, ne erőlködjön, nem akarok. Nem, nem kell erőlködnie." Egy felelős politikus ilyent nem mondhatna. Politikus még jól soha nem került ki a sajtóval vívott háborúból. De Fico nem felelős politikus.

Készült ma egy közvélemény-kutatás, a M.E.S.A rendelte meg a Polisnál. Ebből az derült ki, hogy mindössze a lakosság ötöde, 20,7% gondolja úgy, ahogy a kormányfő: a sajtó szopatja a minisztereket. 14,4% szerint inkább igen, mint nem. Ugyanennyi százalék nem gondol semmit a problémáról. Ez azt jelenti, hogy a többség normális.

A lakosság 30,7%-a szerint a sajtó ugyanúgy ítéli meg a jelenlegi kormányt, mint Dzurindáét, 15,7 szerint pedig inkább igen, mint nem. A lakosság fele nem ért egyet azzal, hogy kormány rendkívüli kormányülésen foglalkozott a sajtó tevékenységével. Hát így állunk. Fico médiaoffenzívája egyre kevesebb embert ér el.

Most a parkolási gondokról írnék pár sort. Hihetetlen, hogy az emberek mennyire nem tudnak parkolni. És emiatt nem kell a női sofőröket cikizni, mert a férfiak sem tudnak. Ahol lakom, a járdaszegélyre merőlegesen lehet parkolni, de sajnos, a parkoló nincs felfestve. A sok faszparaszt emiatt olykor fél autónyi helyet is kihagy két kocsi között. Idegesítő, mikor az ember hazafelé jön, és akkora helyek vannak a kocsik között, hogy épp hogy be tudnál állni oda, csak az ajtódat nem tudnád kinyitni utána… Az emberekből kihalt minden közösségi érzés. Ha én jól beparkoltam – két autónyi helyre –, akkor más dögöljön meg – így gondolhatja a legtöbbjük. Pedig az országban egyre több autó lesz, a parkolóhely meg ugyanannyi marad. Szóval észen kellene lenni.

Ez egy undorítóan személyes bejegyzés lesz, egy Palava 380-nal kialakított tartós kapcsolatomról. Politika iránt érdeklődő olvasóim mellőzzék.

Egy ideje már nézegettem a cseh Gumotex oldalát. A felfújható hajók ugyanis az egyik, számomra legfontosabb alapértéket biztosítják, a szabadságot. Ott teszed vízre, ahol tudod, és ugyanott is szeded ki, fölveszed a hátadra, oszt elviszed haza, nem kell trélerezni, autózni, éjszaka nem kell őrizni, mert leengeded, és veled alhat a sátradban. Mindehhez persze el kell viselni, hogy nem mehetsz öblözni vele a Kis-Dunán, brutális, ágas-bogas helyekre, mert akkor jön a vulkanizálás. Szó szót követett, végül augusztus 23-án elmentem a Gumotex pozsonyi nagyraktárába – Pozsonypüspöki, Lieskovská utca, a régi Baumax mögötti udvar, magyarul is beszélnek –, és megvettem, három lapáttal és egy 12 literes kétütemű pumpával egyetemben.

Hazavittem, fél óra megfeszített munkájával (!) felfújtam, ránézésre nem volt rossz. A következő hét elején ki is próbáltuk. Felmentünk Pozsonyba, hátamon a nyolcvanliteres, hordani rendkívül kényelmetlen, bár vízálló és golyóálló Gumotex zsákban ott pihent a labanc a maga 21 kilójával. Nem sok, de az alul szélesre vett, egyébként pedig nem párnázott pántokkal nem nagy élmény. Vereknyén szállunk le. (Nem hülyültem meg, tudom, hogy a Kis-Duna nem nyúlt meg, de a leírásban a raft.cz-n található itinerre hivatkozom, mely 160 km-snek tételezi az egyébként 130 km-s folyót, mert a Vággal való összefolyás utáni szakaszt is nagyvonalúan hozzácsapja, ezért a furcsa számok.)

A vereknyei közúti híd feletti szakaszon tesszük partra a járművet. Nagyon fontos, hogy az ember a felfújás előtt belekösse az üléseket, mert azoknak a kényelmi szemponton túl van egy olyan szerepük is, hogy feszítik a konstrukciót. Ha ülés nélkül fújod fel, utólag már nem tudod beletenni azokat, nem tudod úgy szétnyomni a konstrukciót, hogy a padok kényelmesen felüljenek a tartófülekre. Aztán megkezdődik a küzdelem. Először az alját kell felfújni, azon van túlfújást gátló szelep is. Tehát ott nem kell észen lenni, nyomos, amíg bírod, és addig fújod, amíg nem sziszeg. Ügyelni kell, hogy a szelep lezárt állapotban legyen, ugyanis ha nyitott, akkor a pumpa levételekor kimegy a levegő egy része, és kezdheted elölről. A hajóhoz a gyártó ad egy redukciót, amit bármilyen pumpa csövére ráhúzhatsz. Az alj felfújása után jön a két oldalsó léghenger, végül a „fedélzetek”. Csak a fél négyzetméternél is kisebb fedélzetekbe kb. 1300 liter levegő megy, a pumpa 12 litert nyom ki minden mozdulattal (ugye kétütemű, tehát akkor is fúj, mikor tolod, meg akkor is, mikor húzod.). Kikötöm a zsákot a vezérkötélhez, és a 150. folyamkilométernél valamivel feljebb szállunk vízre. Itt érzem a vízen hatalmas hengerekkel stabilan fekvő hajó első előnyét, nagyon könnyű beszállni a kormányülésbe, úgy, ahogy egy hagyományos kenuba nemigen tudnék, aztán lemosom a lábamról a Kis-Duna iszapját. 10:30 van.

 Az eladó azt mondta, hogy a felfújható hajók valamivel másabbak, mint a szilárd építésűek. Az első percben semmi különbséget nem érzek. Ugye, úgy indulunk, ahogy kell, amikor befordulunk folyásirányba, megdöbbenek, hogy ez milyen fordulékony. Azt gondoltam, kicsit lomha lesz, de kellemesen meglepődtem. Elég kicsit betenni a lapátot, és a hajó azonnal reagál. Magunk mögött hagyjuk a közúti és a vasúti hidat, két csővezetéket. Az utóbbi az a bizonyos, amelyik nagyvíznél olyan alacsony, hogy a magas elejű kenukkal gond alatta átmenni. De a folyó le van apadva, még csak le se kell hajolni az áthaladáskor.

A repülőtér felé haladunk, felettünk kőhajításnyi távolságban hörögnek a landoló gépek. Eddig a táj semmi extra, de ahhoz képest, hogy gyakorlatilag Pozsonyban evezünk, a fent említett zajforrást nem számítva csend és nyugalom van. Kisvártatva elérjük a dunahidasi hidat (141,1). Utána balról jön egy csatorna vagy nem tudom mi, felette traktorhíd. Belenézünk, de semmi érdekes. Jó, hogy ismeretlen aktivisták kifújták a hídra csupa nagy betűvel, hogy MOST PRI BRATISLAVE, így legalább az ismeretlen vagy az elsőbálozó (vagy a fkm mutatót ki nem nyomtató) is biztosan tudja, hol jár. A következő híd 139-nél van, Zálesie – fújták ki rá a Kis-Duna őrangyalai. 133,3-nál van az Kis-Duna éberhardi ága, jobbra zsilippel lezárva, egyszer tán majd azt is megcsináljuk. 131,6-nál van egy jó kis lakóhajó.

129,1-nél van az újfalui törpe vízierőmű duzzasztásának kezdete. Jobb oldalról járható, kis manőverezés után. Utána a meder – első alkalommal – alaposan kiszélesedik. Az erőmű működéséről nincsenek adataim, de a duzzasztás 3 méter, onnan hullik alá a víz a turbinákra. Átemelés a jobb parton, kb. száz méter cipelés, ami egy napnyi cuccal smafu. Innen már nagyon közel a féli közúti híd. Az agyaggalamblövő fitymánál kötünk ki. Hihetetlennek tűnik, hogy ez 23 km volna. Szerintem minden mutató rossz:) Olyan max. 15-nek tűnik. Mivel másnap innen folytatjuk.

Elég későn indulunk a féli közúti hídtól (127,6). A vőki szigetnél ott a gyaloghídroncs, járható, csak nincsenek rajta deszkák. A hajó faállóságát is leteszteljük. 

 Illésháza környékén van egy sziget, majd a soxor megjárt jókai közúti híd a következő fix pont. Jóka körül igen nagyot kerül a víz. Mivel a malom csaknem akar jönni, és én már nagyon éhes vagyok, a bal parton, valahol a semmiben kikötünk. A töltés mögött kavicsbánya van. Eszünk. Nem vacakolunk sokat, megyünk tovább. Azt már látom, hogy Tallós nem lesz meg, noha lélekben jó lett volna. Patonyrétig megyünk. A fkm mutató azt ajánlja, hogy a focipálya mellett verjünk sátrat. De a focipálya melletti hely elég tré, nem ajánlom senkinek. Gyakorlatilag bent van a település szívében. Úgy döntünk, nem maradunk itt, hanem a bal parton keresünk táborhelyet. Ezt csak erős idegzetűeknek ajánlom, ugyanis a gyaloghíd bal oldalán egy vízbefúlt sírja, de minimum síremléke van, kőkereszttel, gyertyával, kis kerítéssel, koszorúval, ami kell. Én erős idegzetű vagyok. A bal parton verünk sátrat.

Tekintve, hogy az éjszakai őrséget megspórolandó Bélát bevittük a sátorba, a reggel egy kiadós pumpálással kezdődik. Egyre jobb vagyok, már 20 perc alatt sikerül felnyomni. Azzal indulunk neki, hogy legalább Nádszegig meggyünk. Nádszegig 30-at kellene lapátolni, az olyan átlagos, az előző napi 47-hez képest szinte eltörpül. De mindketten érezzük, hogy ma már nehezebben megy, mint tegnap.

Épp csak elérjük a tallósi gátig vezető műmeder elejét – ez előtt leírhatatlanul szép a természet, nagyon gazdag a vízimadárvilág, csak a műmeder előtt a bal parton egy kavicsbánya rontja a látképet, szerencsére csak kicsit –, amikor, nem tudni honnan, egy baromi nagy fekete felhő egyszerre csak ott terem az égen. DPCS. Mire leevezünk a tallósi gátig – átemelés a bal oldalon, a paraszt horgászok az átemelőhelyekre telepszenek, konfliktuslehetőség –, elkezd szemerkélni. Az átemelés alatt már úgy rendesen esik. Stratégiai döntést kell hozni. Valahol a bal parton ott van Tallós.

Leeresztjük a hajót, másodszorra sikerül úgy összehajtani, hogy beférjen a zsákjába. Hegyé kerül egy sátor, meg a pumpa, ami csak keresztben fér bele a zsákba, így elég bizarrul festek egy fejem fölé 40 cm-vel felnyúló, féloldalas alkotmánnyal a hátamon. A gáttól a falu központjában levő buszmegálló jó messze van, szerintem olyan 3-4 km. 13:17-re érünk oda, 13:12-kor elment a busz. Az eső már szakad, úgy veri a megálló helyenként likas pléh tetejét, hogy néha nehéz szót érteni alatta. A következő 17:23-kor jön, ünnepi járat van, juhé. Körbehívjuk szerdahelyi ismerőseinket, hátha valaki ráérne, és bevinne minket DS-be, mert egy 25 kg-s matrózzsákkal és/vagy esőben legyalogolni az egyébként vicces 11 km-t, ez még külön-külön is tré, nemhogy együtt. De legtöbbjük elvan, vagy nem veszi. Galántára tudunk magunknak fuvart intézni, oda meg megy egy busz egy óra múlva.

Összefoglalva: a Gumotex a hajók nagyon széles spektrumát kínálja, a parti hülyéskedésre való pöcsömhajóktól a nagy, komoly hatos raftokig. Nemcsak Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában is van képviseletük. A Baraka is jó hajó, annál is inkább, mert a képek szerint abban van egy pumpatartó heveder is. De az augusztus 23-án nem volt Pozsonyban, így döntöttem végül a kétesélyes meccsen a Palava 380 mellett. A túra során az egyébként WW3-ig ajánlott vízi jármű nagyon jól bizonyított. Rendkívül stabil, nagyon-nagyon jól kormányozható, könnyű kezelni és karbantartani, pótalkatrészeket is könnyen lehet a gyártótól szerezni. Gyárilag két ülést adnak hozzá, de minden rendes férfinak van otthon fúrógépe és elektromos körfűrésze, így a harmadik ülés könnyedén elkészíthető barkács körülmények között is. A 240 kg-os terhelhetőségű hajó így egy kisebb családot is el tud vinni, persze kevesebb pakkal. Szóval ha valaki azt latolgatja, vegyen-e egy Palavát, akkor csak buzdítani tudom. Tíz évre lebontva csak évi 2100 korona. Annyit meg kifogsz a trélerpénzen ugyanennyi idő alatt.

Kiskertben jártam, Tomanovát láttam – kezdhetné locsolóversét 2008 húsvétján az az ismeretlen fényképész, aki miatt Robert Fico minden percben népért aggódó kabinetje rendkívüli ülést tartott, éppen a Tomanová visszahívásáról tárgyaló rendkívüli parlamenti üléssel egy napon. Rendkívüli nap volt.

Talán csak a miniszterelnök paranoidba hajló szemléletének prizmáján keresztül érthetnénk meg a kormánygépezet egyre torzabb működési elvét. Ugyebár a demokrácia egyik vívmánya a hatalmi ágak szétválasztása. A legerősebb pártok képviselőiből – melyek ugyan az én mandátumomat nem bírják, de hát ilyen ez a demokrácia – verbuválódott kormánynak, mint a végrehajtó hatalom csúcsszervének az ország – tehát a választópolgárok összességének – javát szolgáló döntéseken kellene éjt nappallá téve munkálkodnia. Ehelyett a jelenlegi kormány egyedüli célja, hogy a kabinet nyilvánvalóan exhibicionista vezetője kiélhesse magamutogató hajlamát, és a maga módján kiteljesedhessen a sok koplalás után végre – akár az Európa szerte szalonképtelennek tartott partnerekkel kötött szövetség árán – megszerzett hatalomban.

Miniszternek lenni Robert Fico kormányában kábé olyan, mint ha gúzsba kötve kellene legényest táncolni. A tárcavezetők szinte dísznek vannak, kézi vezérlésre működnek, vezérük meghosszabbított kezeként, távmozgatott szájaként.

Robert Kaliňák belügyi tárcájába simán bepofátlankodott a kormányfő, mikor sajtót tájékoztatni támadt kedve. Nyomozónak képzelve magát úgy érezte, ő a legilletékesebb arra, hogy országot-világot tájékoztassa róla, Malina Hedvig hazudik. Még jó, hogy mundért nem öltött, tudjuk, hogy előszeretettel feszít bányászoverallban is.

 A szerencsétlen Valentovič miniszternek nyilvánvaló módon semmiféle víziója nincs a sokat szidott, de egyértelműen szükségszerű zajaci reformok után is ezer sebből vérző egészségügyi rendszer gondjainak megoldására. De ha volna is bárminemű, azt legfeljebb összesodorva, kúpként applikálhatná önnön magának, a csetlő-botló tárcavezető ugyanis csak azt teheti, amire főnöke utasítja. Akkor is, ha nem tudja, hogyan. Akkor is, ha nem törvényesen. Akkor is, ha nem lehet.

Ľubomír Vážný közlekedési minisztert is úgy csicskáztatja Fico, miként az öreg bakák a kopaszokat. Vážný feladatul kapta, hogy 2010-ig építsen 100 kilométer sztrádát. A közös sajtótájékoztatón a miniszterelnök vitte a prímet, a szerencsétlen Vážný csak hebegett-habogott valamit a PPP-ről, meg arról, hogy a realitással leginkább a miniszterelnök hagymázas álmaiban bíró elképzelés igenis megvalósítható. Aztán kiderült, hogy mégsem. Gondolom, a balhét majd Vážnýnak kell elvinni.

Vagy itt van Viera Tomanová esete, akinek kertje és kutyája miatt összeült e rendkívüli kormány. Tomanovának már rég le kellett volna mondania, mert ballépéseinek száma végtelen, szinte a jelen írás számára biztosított teljes terjedelmet kitöltené, ha megkísérelnénk azok felsorolását. Oké, legyünk nagyvonalúak, és mondjuk, hogy elküldeni a miniszteri szolgálati gépjárművet hegyen-völgyön át Portugáliába sima butaság volt, nem fennhéjázás, de hát egy buta se legyen miniszter, nem? Aztán ez a Privilégium-ügy – ugye nem kell ideírni, miről van szó, akik olvassák a véleményoldalt, valószínűleg tudják –, az egyre cifrább fejleményeivel, s végül a kvázi családtagnak a Szociális Biztosító igazgatói székébe való „pozicionálása”, aki aztán leállította a végrehajtást a Privilégiumnál. Már ez is elegendő volna ahhoz, hogy egy standard demokráciában fel kelljen állnia a bársonyszékéből, de nem a fentebb felsoroltak a tárcavezető asszony legsúlyosabb hibái. Nem. Tomanová legfőbb hibája az, hogy alkalmatlansága folytán neki sincs semmilyen víziója a szociális ellátórendszer működtetésével kapcsolatban (de ez ebben a kormányban nem kizáró ok, ott van az oktatási tárcát vezető kollégája, aki szintén nem csinál semmit, de egyelőre legalább nem kártékony), így háttérbe húzódik, átengedve a terepet a járulék- és szociális juttatási rendszert csak marxista formában elképzelni tudó Ficónak. Erélytelenségének következménye a nyugdíjrendszer körüli, folyamatosnak mondható miniszterelnöki ámokfutás. Fico – Tomanová vizein kalózkodva – folyamatosan riogatja a nyugdíjáért eddig nem aggódó lakosságot. Mert ugyan kit ne foglalkoztatna, hogy egy átdolgozott élet után fog-e nyugdíjat kapni, és ha igen, mennyit. Ezeket a húrokat pengetni – ráadásul úgy, hogy tudja: botorságokat beszél – nem szép dolog. Tomanová legfőbb hibája, hogy mindezt szó nélkül hagyja. Pedig nagymamaimidzséhez még illene is, ha valamelyik pöttyös otthonkájában, szemüvege felett szigorúan átnézve, mutatóujját felemelve megdorgálná Ficót: Ugyan, Robertko, ne beszélj butaságokat, a nyugdíjrendszer nem úgy működik, ahogy azt a te a marxista szemüvegeden át látod. De nem teszi. Fico mindezt úgy hálálja meg, hogy a gonosz fotóriporter által elkábított miniszteri kutya miatt rendkívüli kormányülést hív össze. Azaz: a kormány nem a „nép”, hanem önnön problémáival foglakozik. Mert – őszintén –, ki nem szarja le Tomanová kutyáját? Jobb lesz a leszakadó régióknak, megépül egy kilométerszelvény a sztárádból, élvezhetőbb lesz a tananyag az iskolákban, jobban fogják támogatni a kisebbségi kultúrákat, több pénz lesz a kórházakra, ha a kormány rendkívüli kormányülést tart arról, hogy valaki illetéktelenül behatolt a miniszter asszony kertjébe? És ha igen, akkor például mit tud tenni a kulturális vagy a környezetvédelmi, netán a külügyminiszter ennek kapcsán? Valószínűleg semmit. Az egészet egy sima rendőrségi feljelentéssel is el lehetett volna intézni, az az adófizetőknek nem került volna semmibe, és az eredmény is ugyanaz lett volna, mint most: a rendőrség kivizsgálta volna az ügyet. De kellett egy alkalom, hogy újra ostorozni lehessen a sajtót, amit a miniszterelnök kéjes örömmel meg is tett. Pedig jobban tenné, ha valós problémákkal foglalkozna, mert azokból is van elég.

3 óra 41-et mutatott a törvényhozás szavazatszámláló gépének órája, amikor a képviselők szavaztak Viera Tomanová munka-, szociális és családügyi miniszter menesztéséről, melyre az ellenzék tett javaslatot. Utána a kollégák körbeállták a kedves idős hölgyet, és kérdezgetni kezdték. Nemrégiben a néni azt ugatta oda a TA3 riporterének, hogy magukkal csak perek útján fogunk kommunikálni, ehhez képest most arcán önelégült mosollyal válaszolgatott az éjszakájukat nem a partnerükkel töltő kollégáknak. Boldogtalan az a sajtóorgánum, melynek nincs parlamenti tudósítója. Hát igen, a parlamenti tudósítók az oknyomozó riporterek mellett a szakma krémjének számítanak, még akkor is, ha ők éppen nem úgy gondolják akkor, amikor a szocreál épület műmárvány folyosóján a falhoz húzódva lemondják aznap esti randijukat…

Szal az eredmény: 78 mellette, hatvan ellene. Hiába, a parlamenti matematika kérlelhetetlen. Így Robert Fico legkedvesebb szemüveges nénije, aki elküldte a szolgálati kocsiját Lisszabonban, aki dotálta volt, adó- és tb-járulékkal terhelt munkahelyét, aki lánya barátját ültette a Szociális Biztosító igazgatói székébe, aki aztán leállította a végrehajtást az említett cég ellen, továbbra is Szlovákia kormányának minisztere marad. Hej, pedig emlékszem, hogy hörgött Fico ellenzéki vezérként a hőcserélő állomáshoz hasonlatos külvárosi pártközpontja egyébként nagyon kultivált sajtószobájában (finom kávét főznek a Smerben), hogy ha ő kormányon lesz, akkor az ilyet úgy vágja ki, mint a macskát szarni. Az élet azonban rácáfolt a lánglelkű szociáldemokrata pártvezető szavaira. Persze, hibát követnénk el, ha csupán a Privilégium-ügy miatt állítanánk, hogy Tomanová alkalmatlan. Nem. Tomanová fő bűne az, hogy a tárcáját teljességgel átengedi a paranoid Ficónak, aki így egy országot tart rettegésében a nyugdíjszámlák körüli hisztériakeltéssel. Mert ki az, akit hidegen hagy, hogy fog-e nyugdíjat kapni, vagy sem… Miniszterelnökünk pedig erre épít. Államférfiúi erény.

Robert Fico ízig-vérig populista. Ez a politikai hitvallása. Egy közvélemény-kutatásokra építő és épülő politikus. Érdemes elolvasni Morvay Péter kommentárját a Sme című liberális napilap tegnapi számában (csak a print verzióban lehet megtenni, mert az on-line-on fizetősek a véleményműfajok). Gondolhatunk a szerzőről, amit akarunk, de az írás jó, még ha ez a néger-cigány párhuzam sántít is egy kicsit, mert a roma lakosság a II: világháború után törvényileg sosem volt annyira diszkriminálva, mint az afroamerikaiak az USA-ban. De az analógia működik. És az az uccsó mondat… Hát igen. Fico soha nem tett még semmi olyant, ami nem hozott neki szimpátiavoksokat. Csak hát tudjuk, nem közvélemény-kutatásokat kell nyerni, hanem választást.

Az utóbbi időben megint sokat utaztam. Egyebek mellett megfordultam Trencsénben is. Utoljára az IDEE 2004 nemzetközi fegyverkiállítás idején jártam a Vág parti iparvárosban, akkoriban arról terjedelmes riportban számoltam be. Nemrégiben az éjszakai Trencsént volt alkalmam szemügyre venni. S megint csak rá kellett jönnöm, az autópálya egy jó dolog. Igaz, a fogyasztást alaposan megdobja, ha folyamatosan 150-nel nyomod, de hát valamiért valamit…

Amit megfigyeltem, hogy a KN, DS, NZ jelzésű autók valamivel bizonytalanabbul közlekednek a sztrádán, mint a sztráda melletti járásokból valók. Hiába, nem szokta a cigány a szántást… Nekünk, szerencsétlen kis  dél-szlovákiai lúzereknek nincs sztrádánk, egy centi sem. Ezért van az, hogy ha valaki mondjuk Komáromból mondjuk Dunaszerdahelyre akar menni – sok ilyen van –, akkor hét településen kell átmennie, abból háromban majdnem az egész faluban negyven kilométeres sebességkorlátozás van érvényben, így ha az ember minden közlekedési szabályt betart(ana), akkor az 55 km-s út egy óránál is továbbtartana. Pozsonyba pedig munkanapokon reggel szinte lehetetlen bejutni, aki már próbálta, tudja, miért.

Kormányunk sokat regél az autópálya-építésről. Legújabban azzal borzolták a kedélyeket, amikor a sztrádaépítés kapcsán bedobták a PPP lehetőségét, csak azért, hogy hamarabb – irreális időn belül, a Fico-kormány regnálásának a végére – megépülhessenek bizonyos útszakaszok. Ám a dél-szlovákiai magyar le se szarja a sztrádaépítést, a sztrádák ugyanis nem neki épülnek.

Az autópályák mind-mind szlovákok lakta vidékeken készülnek. Magyarnak nem épít sztrádát semelyik kormány sem. Sem Ficóé, sem Dzurindáé. Dzurinda valamelyest vissza is fogta a sztrádaépítéseket második regnálása alatt, egyrészt, mert kellett a pénz a reformokra, másrészt, hogy a nagyobb szelvények a hivatali idejük végére készüljenek el (de sajnos, ez sem segített neki). Északon hegyeket hordanak el, iszonyatos völgyhidakat emelnek, európai raritásszámba menő alagutakat fúrnak, csak hogy legyen nekik sztráda.

A szlovákiai magyaroknak meg az MKP nyolcéves kormányzása nem hozott egyetlen kilométerszelvényt sem. A tavaszi kongresszuson megbukott Bugár Béla kedvelt érveléstechnikája volt, hogy nem lehet mindenért a pártot hibáztatni. Mert ha kevesebb gyerek születik, akkor mit tegyenek, menjen az elnökség, és csináljanak ők? Vagy ha nem íratják a szülők magyar iskolába a gyerekeiket, akkor mit tehet ő, az övé magyarba jár… De az infrastruktúra, az nem ez a kategória.

Pedig a sztráda marhajó dolog.