A hírlapíró és a halál

Ha valami elé odatesszük a (cseh)szlovákiai magyar jelzőt, az részben helymeghatározó jelleggel bír, de gyakorta előfordul, hogy azt kívánjuk vele érzékeltetni, hogy a jelzett szó olyan, mint a magyar, csak gyengébb. Például szlovákiai magyar elit, szlovákiai magyar kulturális élet, szlovákiai magyar politikai élet, szlovákiai magyar irodalom stb. (Lásd még: magyar narancs) Ha azt mondjuk, szlovákiai magyar Beugró, akkor a szlovmagy csak locusként funkcionál, minőségi vonzata nincs. Péntek este Komáromban elkezdődött valami.

Nem tudom, milyen formában kezdett terjedni, hogy péntek este Ahogy esik, úgy puffan címmel improvizációs estet rendeznek az Európa-(giccs)udvar sarkában diszkréten meghúzódó Madách kávézóban. E sorok írója a Komáromi blogon figyelt fel a hírre, de állítólag voltak szórólapok is, és a Facebookon is fent volt, ami egyfajta neoszájhagyomány.

Az ismeretlenbe beugró aktőrök névsora - Bandor Éva, Derzsi György, Gál Tamás, Olasz István, Nagy László, valamint Benkő Géza a hoppmesteri szerepben - biztatónak tűnt, ezért úgy döntöttünk T.-vel, megnézzük, mi lesz ez, hisz vizsgaidőszak van, neki alanyi jogon jár egy kis kikapcsolódás, s az elmúlt napok szomorú történései után én is szívesen röhögnék. A jegyrendelős telefont - feltételezem, a művészetpártoló hölgyek nem kis örömére - Benkő Géza kezelte, be kellett diktálni a nevet, és péntek este két székre rá volt írva, hogy Lashee, mikor beléptünk az alaposan átrendezett Madáchba. (Ahova egyébként a srácokkal is gyakran ellátogatunk, a Krusó-beli tulajdonosváltás óta péntek/szombatonként itt szoktunk tudatmódosító szereket fogyasztani, a sör 90 cent.)

E sorok írója elfogult Bandor Évával szemben, a művésznő nagy kedvence, aki még olyan furcsán átértelmezett darabokban is képes volt nagyon alakítani, mint a komáromiak által nem nagyon szeretett, bár érdekes Álom, vagy Az ördög (Miki, ha olvasol, mondd meg, mért lett az ördög nő). Ha azt hallom, Bandor Éva, egyszerre látom őt bűnbocsánatot keresni (Barrabás), csehovian szenvelegni  (Sirály), és (a nem különben nagyszerű) Fabó Tiborral üzekedni egy temetői padon (Őszi álom - ez nagyot ütött). Így az általános érdeklődésen túl az is foglalkoztatott, mit fog kezdeni a helyzettel.

Gál Tamást kutyát enni láttam, meg a Jókaiban is, ahogy a többieket is, kivéve Derzsi Györgyöt, akit csak egy falusi bálon haknizva láttam színpadon istvánkodni Jimmyvel, és egy harmadik fószerrel, ez persze elsősorban az én hibám.

A viszonylag kis alapterületű kávézóban kb. 50 ember szoronghat, az ajtóban Orsi, az egyik pincér csaj kalapba szedi a beugrót - egy ojró. Szakmai beidegződésből megszámoltam, hogy előttem/mellettem 28-an ültek, és min. 20-an lehettek mögöttem is. Ha ez a tendencia folytatódik, legközelebb már biztonsági őr fog kelleni az ajtóba. (Elképzelem, ahogy a kívül rekedt színházkedvelők szoborrongálásba és csoportos garázdaságba kezdenek az Európa-udvarban...)

Az est elején Benkő Géza improvizált az improvizációról, majd felkonferálta az öt aktőrt, akik nem a saját nevük említésekor vonultak be. Sekély helyzetkomikum, de hát valahogy el kell kezdeni.

Az est során két „felvonást” láthattunk. Az elsőben érezhetően feszültebbek voltak a művészek. A rögtönzés egy kurva nehéz műfaj, mely az évtizedes színházi tapasztalatokkal bíró színészeket is megizzasztotta. A közepe felé járva az ember hajlamos volt elhinni Benkőnek, hogy semmi sincs előre megbeszélve. Az első félidő kicsúcsosodása valószínűleg akkor jött el, amikor Háy János A Gézagyerek című színművéből kellett előadni pár sort, horrorként, illetve operaként. Ez volt Olasz István egyik legjobb dobása az est folyamán, bár a tegnap is akkorát büfögtemet neki is nehezére esett elmondani röhögés nélkül.

A második "felvonás" során érezhetően felszabadultabbak voltak a színészek, látták, hogy a "népnek" bejön a dolog. A legnagyobb minőségi változást talán Nagy László alakításában figyelhettük meg, aki az elsőben nem nagyon tudott mit kezdeni magával, a másodikban azonban sikerült feljönnie. Ugyancsak tomboló közönségsikert hozott, mikor a 70-es évek német pornójának stílusában kellett komoly művészi tartalmat megjeleníteniük, bár a Csehov is nagyon szépre sikeredett.

A végén Benkő folytatást ígért, egy hónap múlva. A média színeiben a Szabad Újság és a PRESStige/Bumm volt jelen, fotókat Görözdi Szilárd készített, reméljük, közreadja valahol. Abban biztosak lehetünk, hogy (jó) híre megy a kezdeményezésnek, így nem kizárt, hogy a következő eseményre már egy tágasabb térben fog sor kerülni.

És még pár futam, gondolatfoszlány. Komáromban van színház, jó színház. Akinek nem jön be, és konzervatívabb, az megnézheti a Teátrum Polgári Társulás közönségbarát darabjait. Aki vmi kevéssé mainstreamre vágyik, járhat a Vasmacska stúdióba. És most itt egy újabb, kiváló kezdeményezés, nem mocsári szarjankókkal, lelkes amatőrökkel, hanem real színészekkel. Akiknek még van szabad kapacitásuk és mondanivalójuk.

Egy másik szempont az anyagi megtérülés. Erről valszeg még nem beszélhetünk. Jó dolog a lelkesedés, de ebből egyik művészember sem tudja kifizetni a telefonszámláját. A Thália-patália kapcsán képet kaphattunk róla, mennyit keres egy színész, és nem lettünk tőle vidámabbak, ahogy valszeg ők sem azok. Szóval kérdés, hogy mennyire fogják tudni menedzselni a projektet gazdasági szempontból, mert ez sem egy utolsó dolog. Vagy havi egy este belefér kvázi grátisz? Nem hiszem, hogy ez lenne a követendő csapásirány.
 

E sorok írója részben hivatalból, részben hobbiból sok bírósági döntéssel kerül kapcsolatba, s olykor nem győz rácsodálkozni az ítéletekre. Tavaly nyáron már elmélkedtünk arról, hogy ha valakit szögbelövővel lövünk le, azért kevesebbet adnak, mint ha agyonverjük.
A módszer a régi, vegyünk elő két hírt.

Kilenc év és hat hónap börtönbüntetésre ítélte ma a Besztercebányai Kerületi Bíróság a 24 éves, csábrágvarbóki Ján Suját. A férfit bűnösnek találták egy 9 éves fiú megrontásában. A vád szerint Suja az óvoda udvarán fogdosta egy enyhén szellemi fogyatékos kisfiú intim testrészeit, miközben maszturbált. Egy tanú szerint orális szexre is akarta kényszeríteni áldozatát.

A bűncselekményre 2008 szeptemberében került sor. A férfit már tavaly elítélte a Zólyomi Járásbíróság, de fellebbezett az ítélet ellen. A fellebbezést azonban elutasították, így az ítélet jogerős. Suja visszaeső, hasonló bűncselekményért már 2004-ben is elítélték, 14 hónapra.

És nézzük a másikat:
Öt és fél év, fogházban letöltendő börtönbüntetésre ítélte ma a Besztecebányai Járásbíróság a 23 éves Pavol Hruškát, és a 22 éves Peter Kováčot emberölés miatt.

A vádlottak 2006. július 2-ra virradóra, egy születésnapi buli után indultak hajléktalanokat verni. Az egyik panelház lépcsői alatt ott találták a 35 éves Milan Chriašteľt. Összeverték- és rugdosták, és Kováč többször megszúrta őt egy tőrrel. A szerencsétlen férfi nem tudott elmenekülni, mivel üszkös volt a lába. Sérüléseibe belehalt.

Ugyancsak megtámadták a 43 éves Štefan Birast, akinek azonban sikerült elmenekülnie, mert éppen arra ment egy autó. A támadás során arc-. koponya, kéz- és lábsérüléseket szenvedett. Időközben ő is meghalt.

Mindkét férfi megbánta tettét. Hruška azt mondta, nem akartak senkit megölni, Kováč pedig azzal védekezett, hogy ittas volt.

A bíróság enyhe ítéletet szabott ki, mivel az ügyész nem fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen. A bíró elrendelte az ítélet végrehajtását, így Pavol Hruškát azonnal a börtönbe szállították, Peter Kováč nem jelent meg a tárgyaláson, így ellene elfogatóparancsot adtak ki.

Nos, e sorok írója egy gyermekszervezetben végez önkéntes munkát hosszú ideje, valamint Drasius Kedys-rajongó lenne a Facebookon, ha fent lenne ezen a közösségi portálon, így a pedofíliát éppúgy megveti, mint minden ép lelkű ember. Nem vitás, hogy a pedofil állatot azonnal kasztrálni kellene, és nem vegyi úton, hanem egy lemezvágó ollóval, lehetőleg érzéstelenítés nélkül. Kilenc és fél év alatt lehet, hogy ez is megtörténik, mert a pedók a gyerekgyilkosokkal együtt a börtönranglétra alján állnak, az őrök is utalják őket, így félrenéznek, ha elcsattan egy-két pofon, ami jogilag kétségkívül helytelen. Na de az, hogy valaki szórakozásból egy szerencsétlen, üszköslábú hajléktalant halálra szurkál, és öt és fél évvel megússza, és a bünti letöltésének 2/3-a után kérheti a szabadulást, ráadásul fogházban fog ülni, ami olyan, mint egy rosszabb üdülő... Nyilván ne a pedofil kapjon kevesebbet, hanem a gyilkos többet. De mindkét ítélet jogerős. Az elkövetők mennek a rácsok mögé, a miértek kint maradnak.
 

A napokban bizonyos váratlan családi események mellett leginkább Tolkiennel foglalkoztam. A végeredmény soká fog manifesztálódni, de addig is megdöbbentő megfigyelésről kell számot adnom. A Szlovák Tudományos Akadémia Ľudovít Štúr Nyelvtudományi Intézete iránti legteljesebb tiszteletemet fenntartva kérdezem: John Ronald Reuel Tolkien The Hobbit or There and Back Again című regényét miért Hobit címmel szlovákították (neologizmus a magyarították mintájára)? Vajon mely szabályával ellenkezett a HoBBit szlovák nyelvnek?

(via Komáromi blog) Néhány színész és egy vállalkozó kedvű kávéház-tulajdonos közös kezdeményezése valósul meg e hó január 15-én, pénteken este 8 órától. „Ahogy esik, úgy puffan”, azaz improvizációs showműsort visznek úgymond színre.

Az itt és most, a néző szeme láttára megszülető miniprodukciók vélhetően sok meglepetést tartogatnak, nemcsak a közönség soraiban ülőknek, hanem maguknak a színészeknek is.

A rögtönzés embert próbáló, kemény műfajába  péntek este „beugranak” : Bandor Éva, Derzsi György, Gál Tamás, Olasz István, Nagy László valamint Benkő Géza.

Beugró - 1 azaz egy euró.

Jegyek foglalhatók a +421 903 497-478 telefonszámon

Elővételben megvásárolhatók az előadás helyszínén

Komárom, Madách kávézó, 2010. január 15-én, pénteken, 20.00 kezdettel.
 

- Hány szlovák rendőr kell ahhoz, hogy robbanóanyagot juttassanak fel egy repülőgép fedélzetére?
- Kettő: az egyik elrejti, a másik nem találja meg.
2010 vízkeresztje nemcsak a keresztények, hanem a folklórkutatók számára is jelentős mérföldkő: az Írországba küldött hexogén miatt a rendőrviccek a reneszánszukat élik.

Az átlagpolgárok többségének a TNT-ről sem a robbanóanyag, hanem a kicsi gesztenye jut eszébe, a hexogén létezéséről pedig a szakmabelieken túl legfeljebb azok a felnőttek tudtak, akik vagy a kémiai olimpiászon próbálkoztak tanulóéveik során, vagy valamelyik akciófilm-sorozat megrögzött rajongói. Ma pedig már az is köpi, hogy e plasztik robbanóanyag összegképlete C3H6N6O6, aki azt sem tudja, ki az a Jack Bauer. Egy biztos: a poprádi repülőtéren szolgálatot teljesítő határrendészek ellen nem fegyelmi eljárást kellene indítani, hanem az országimázs alakítására szánt pénzből egy nagyobb összeget átutalni a helyi őrs számlájára, az ebnek - amely egyébként nem hibázott - pedig egy nagyobb fajta csontot venni: a csapatnak, kijelenthetjük, bizonyosan sikerült elérnie, hogy Szlovákiát soha többé ne keverjék össze Szlovéniával. Szlovéniának tengere van, Szlovákiának pedig plasztik robbanóanyaga. A botrány kirobbanása óta eltelt alig négy nap során a történtek - részben a webkettőnek köszönhetően - olyan szinten folklorizálódtak, hogy tán' nem is él ember e hazában, aki ez addig elhangzottakból ne tudná kikövetkeztetni, hogy e sorok írója az egy héttel ezelőtti poprádi történésekre próbált utalni, amikor egy aktivációs gyakorlat során -nem a 49 éves villanyszerelő hátizsákjába, hanem a csomagok közé - elrejtett harcászati robbanóanyag szerencsés módon Írországban landolt. (Csak tudnám, hogy ha nem ismerték a konkrét batyut, akkor honnan tudták, hogy a villanyszerelő fog kirobbanó jókedvvel megérkezni Szent Patrik és James Joyce országába?) Tibor Mako, a határ- és idegenrendészet igazgatója a helyi parancsnokkal együtt hosszú, kínos sajtóértekezletet tartott, melyen csak úgy záporoztak rá a kérdések, és most nem volt olyan helyzetben, hogy azt mondhassa: itten most én vagyok a rendőr, én kérdezek. A nagyközönség és a sajtó pedig máig kétségek közt vergődhet, ki kit mikor (nem) értesített, faxon, nem faxon. Az ünnepi reagálások vérlázítóak voltak, már-már úgy tűnt, hogy a végén csak a kutyát fogják megrugdosni, másnak a haja szála se görbül. Szlovákia belügyminiszterét a jelen írás kéziratának leadásakor is Robert Kaliňáknak, országos rendőrfőkapitányát továbbra is Ján Packának hívják. Egyedül Mako mondott le, ő is csak a történtek másnapján. Ez a magatartás egyébként jellemző a belügyérre, amikor a nyitrai rendőrök elpuskáztak egy bevetést, melynek során egy fedett nyomozó és egy együttműködő civil vesztette életét, akkor is a kerületiekre hagyta a mentegetőzést, ő maga a távolból figyelt. Ján Štark kerületi rendőrfőkapitány eleinte nem érezte magát felelősnek a történtekért, majd hosszas gondolkodás után lemondott. Egyszer csak a Rendőrakadémia élén találta magát: hiába, aki nem tudja, az tanítja. Kíváncsi vagyok, Makónak hol találnak egy magas polcot… A világ pedig Szlovákián röhög, bár igazából félnie kellene tőle: ha akaratukon kívül képesek robbanóanyagot juttatni egy repülőgép fedélzetére, a világszerte egyre szigorodó ellenőrzések ellenére, mi lesz, ha akarni is fogják. Oszama bin Laden szervezetének lenne mit tanulnia rendőreinktől.

Aki a történtek után azt mondja, soha többet nem utazik repülőgéppel, az menjen vonattal vagy hajóval, mert nem biztos, hogy autóval vagy busszal messzire jut a napokban. Sőt, az is előfordulhat, hogy a szerző, a szerkesztő és a nyomdászok minden igyekezete ellenére sem jutnak el önökhöz ezek a sorok, mert a kamionok, amelyek szállítanák, éppen egy blokád elemei valahol, vagy csak nem tudnak átkelni azon. Ľubomír Vážny közlekedési miniszter szerint az útdíj bevezetése ha nem is pazarul, de nagyon jól sikerült. Ez a kijelentés talán a globális értékválság fokmérője is lehetne, immár ennyire devalválódott a jó fogalma. A fuvarozók a minisztériumra mutogatnak, a minisztérium a fuvarosokra. Kétségtelen, hogy akik idejében regisztráltak a rendszerben, azoknak nem kell a határon várakozniuk, de erős túlzás a tárcavezető részéről azt állítani, hogy csak azok a kamionosok feszedeznek, akik elaludtak a regisztrációval. A bézbólspakás, kockás inges embereknek valószínűleg az összeg nagyságával, és a rendszer hibáival van bajuk.

Világos, hogy a legszociálisabb kormány kiadásait és válságellenes intézkedéseit fedezni kell valamiből, de miért éppen mi legyünk azok - vethetik fel a kérdést a „fuharosok“. Valószínűleg azért, mert ők nem egy multinacionális vállalat, amely, ha nem tetszenek neki az adott ország feltételei, akkor továbbáll, oszt' jó napot. A közúti fuvarozás a kerék feltalálásával egyidős elfoglaltság, művelői jól körülhatárolhatók, és tanyasi földutakon nem lehet eljutni mindenhova. Az rendben van, hogy az autópályák és a gyorsforgalmi utak használatáért fizetni kell, de hogy egy olyan út, mint a pl. az örökké zsúfolt, csúcsidőben járhatatlan 63-as használatáért kilométeralapon pénzt kérjenek, a pofátlansággal határos. Talán ezért hördültek fel a sofőrök. Az internetes fórumokon számos drukkerük akad, bár olyanok is sokan vannak, akik nem értik, miért nekik kell szívni amiatt, hogy egy csoport elérhesse a követeléseit. És igazuk van. Az a(z egyik) baj ezzel az országgal, hogy ha valaki valamit el szeretne érni, kénytelen ilyen eszközökhöz nyúlni. Ha egy negyventonnás konténerszállítót valaki ottfelejt egy kereszteződésben, netán százat egy utcán, abból mindenki ért. De a szintén nehéz helyzetben levő levéltárosok, egészségügyi nővérek, pedagógusok stb. mit tegyenek az utcára, hogy rájuk is figyeljen a hatalom?

 

Ha azt mondom, hexogén, az a háziasszony/kiégett humánpolitikai menedzser/nyugalmazott latintanár/december után depressziós pontyárus is tudni fogja, hogy az egy harcászati robbanóanyag, aki életében nem látott egy részt sem a 24-ből, a világsajtót bejárta poprádi bombahír, így a hír szintjén nem is írunk semmit arról, hogy a fatökű szlovák rendőrök gyakorlatozás közben robbanószert hagytak egy utas hátizsákjában.

Inkább egy elmaradt eseményről teszünk rövid említést. Ma lett volna a napja, hogy 11 órakor Robert Kaliňák belügyminiszter, és Ján Packa országos rendőrfőkapitány értékelte volna a közúti közlekedési törvény hozadékát. Ám a belügy kommunikációs osztályától ma kaptam egy levelet (persze nem exkluzíve, egy vagyok az 50 ezer címzett között).

Ebben azt írják, elmarad a sajtótájékoztató, mert: a 2009-es év közlekedési statisztikáinak kiértékelése több időt vesz igénybe. Hát érti ezt valaki? Egy adóinkból élő intézmény meghirdeti, hogy beszámol a közlekedési statisztikákról, aztán – mit tesz Isten? – kiderül, hogy a saját maga által felállított határidőn belül nem tudja elkészíteni a statisztikát. Hát ki látott már ilyent? Egy magáncégnél ezért úgy vágnák ki az alkalmazottat, mint a macskát szarni.

Nem arról van szó, hogy tudják: a kutyát nem érdekli a közlekedési törvény, és mindenki a plasztikról kérdezne... Meg arról, hogy nem akarnak-e lemondani, ami minimum elvárható lenne.

Érdekes mód, 2006. szeptember 12-én nemcsak e két férfiú, de még Robert Fico is talált időt arra, hogy nyomozói és vérbírói szerepben páváskodjon. De azon a lányon kívül ki emlékszik már erre?
 

A Žurnál a szlovák médiában Csehszlovákia megalakulása óta a rádió híradását jelöli. A Radiojournal Kft.-t Eduard Svoboda és Miloš Čtrnáctý alapította 1923-ben. Az, hogy két újságíró ilyesmibe fogott, és kijárta a licenszt a Csehszlovák Posta- és Telegráfügyi Minisztériumnál, kisebb kommunikációs forradalomnak számított. Később a Csehszlovák, majd a Szlovák Rádió hírműsora viselte/viseli a Rádiožurnál nevet.

Ha viszont 2007 márciusa és 2009 decembere között valaki azt mondta, hogy a Žurnálban volt ez vagy az, akkor illett visszakérdezni, hogy: a hetilapban vagy a rádióban.

2007 márciusában a TV TIP részvénytársaság Žurnál névvel hetilapot indított. Az első számot e sorok írója is megvette, kíváncsiságból. Az első címlap egy tükörszerű valami volt. Gyakorlatilag egy darab alufóliát tettek a címlapra, mely részben tükröződött. Az üzenete az volt, hogy tükröt akarnak tartani a társadalomnak. A lapban megszólaltatták az utca emberét, hogy kell-e új hetilap. Akkoriban egy baráti társaságban erről beszélve abban egyeztünk meg, hogy a pol hetilapok piacán a Týždeň és az akkor még létező Domino Fórum mellé nehéz lesz betörni. Nos, eddig tartott.

Itt-ott megvettem a lapot, bár továbbra is masszívan Týždeň-párti vagyok. Átfogó jellegű dolgokat nem tudnék mondani róla: következzen pár flash.

Dolgozott a lapnak az egyik legjobb, egyben legzűrösebb magánéletű oknyomozó riporter, Palo Rýpal, eltűnéséig.

A Smeből átment a Javurek-házaspár is,

A Žurnál egyik legnagyobb fogása Tina Čorná megszerzése volt. Ő korábban a Smeben, ill. a TV Okoban dolgozott, ismert köz-kult. személyiségekkel készített mélyinterjú volt a fő porfilja, többször díjazták.

Michal Havran szerkesztette a véleményoldalt.

2009 novemberében jelentették be, hogy it's over. Elfogyott a zsé, majdhogynem csecsemőhalálozásról beszélhetünk, mivel a gyermek a harmadik életévét sem érte meg. A TV Tip menedzsmentje a Stratégie c. gazdasági szaklapnak ezt nyilatkozta: "A társaság vezetése szempontjából a Žurnál beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és véleményformáló hetilappá vált. Ám pozíciója a jelenlegi gazdasági helyzetben összetett volt: estek a reklámbevételek. Az olvasók körében a lap bizonyosan rokonszenvre talált, a hűséges olvasóknak hiányozni fog. A piac törvényei viszont kérlelhetetlenek."

Az ABC SR nem auditálta a lap példányszámát, de a medialne.sk szerint ez októberben 14 840 volt.

Nora Slišková főszerkesztő búcsúcikke:

Vážení čitatelia Žurnálu, dovoľte mi zaželať vám šťastné sviatky, pokoj, zdravie, spriaznenosť vo vašom okolí a nové sily, ktoré budete potrebovať nielen v ďalšom roku. Aj keď toto nie je príliš vhodná príležitosť, inú už nemáme.
Žurnál sa vám týmto číslom prihovára poslednýkrát. Končí svoje vydávanie a v tejto chvíli zostáva rozlúčiť sa.
Ďakujeme za všetku podporu, priazeň, ktorú sme od vás dostávali od vzniku Žurnálu. Aj za listy, ohlasy, najmä tie posledné, dojímavé reakcie, ktoré ste poslali po zverejnení správy, že končíme. Nebolo v našich silách zmeniť to.
Žurnál bol príliš mladý projekt, aby sa udržal v situácii, ktorá nastala na trhu hlavne tento rok v dôsledku krízy a s ňou súvisiaceho poklesu inzercie.
Preto sa vydavateľ rozhodol zastaviť naše vydávanie.
Žurnál si zvolil náročnú cestu serióznej žurnalistiky bez bulváru, rebela proti prúdu, na ktorú potreboval viac času, jeho dvaapolročná existencia bola krátkym obdobím a nestačila na ekonomický úspech.
Žurnál sme od začiatku vnímali ako naše spoločné dieťa a nie je ani pre nás jednoduché zmieriť sa s jeho koncom.
Podstatné však je, že vy aj my poznáme odpoveď na otázku, či bude na Slovensku takýto typ časopisu chýbať.
Napriek tomu, verte mi, že nikto z nás si neželá, aby toto bola chvíľa na trpkosť. Naopak, veríme, že si na Žurnál spomeniete ako na niekoho, kto stál za to a mali ste ho radi.
Ďakujeme za všetko, veľa šťastia, úspešných dní, pevné zdravie, pravých priateľov a čo najlepšie časy.
Pekné a príjemné sviatky. (2009. dec. 16., 3.)

A lap 22 szerkesztővel kezdte, megszűnésekor 13-an voltak. Ha holnap munkába menet az autóbusz-pályaudvar újságosnál Žurnált próbálnánk venni - mindig csütörtökön jelent meg -, csak nézne elkerekült szemmel: čo ti kokot, jebe?

Az örök kérdés: hol talál most állást 13 szerkesztő…

Élt 2 és 3/4 évet, nyugodjék békében!

Ha olyasmiről kell írni, hogy egy kilencéves meghalt, az mindig nagy tragédia. Hisz alig élt még szegény, és a legszebb évei még csak most jöttek volna. Morzsoljunk el egy könnycseppet…

2009. december 31-én volt az utolsó esély arra, hogy FHM-et vegyünk a magyarországi standokon. A Sanoma kiadó újévi ajándékként megszüntette a lapot. Január első munkanapján jöttek a szállítók, odaszóltak az újságos néninek: Csókolom, oszt’ remittenda van-e? Visszük! Az eladatlan lapok a többi eladatlan lappal együtt egy zúzdában végezték, kb. 22 ezer ember pedig nem hiszem, hogy át fog szokni CKM-re, mert az egy szar, szal’ valszeg a lap árából iszik 2-3 sört vidéken, vagy Budapesten egy pohárral.

A tájékozatlan hölgyolvasók kedvéért külön hangsúlyozom – sőt: kihangsúlyozom, bár a nyelvművelők szerint ez nem feltétlenül helyes –, ez nem egy szexlap, hanem egy férfimagazin VOLT, amit vonaton, repülőn is lehetett olvasgatni, anélkül, hogy környezetünktől rosszalló fejcsóválásokat gyűjtöttünk volna be. E sorok írójának megvolt az első, Erős Antóniás szám is, emlékszem a bevezető, banános reklámkampányra stb. S bár hosszú ideig senior voltam egy szakkollégiumban, az utódok nem az általam végrehajtott innovációkat emlegették leggyakrabban a kiköltözésemet követő 2-3 esztendőben, hanem hogy legendás FHM-gyűjteményemet kiköltözésemkor Lee-re, koronahercegemre hagytam, ezzel fejezve ki támogatásomat irányába a következő évi seniorválasztások során, melyekre már nem volt befolyásom. (Lee-t megválasztották, de a lakók szerint nem volt egy főnyeremény. De legalább az FHM-ekkel vigasztalódhatott. Mi lehet most vele?)

Olykor a blogon is írtam a lapról, ha éppen tetszett, vagy nem tetszett. Mert igyekeztem már életem nem magyarországi szakaszában is megvenni minden számot, inkább több, mint kevesebb sikerrel.. Azt hiszem, az az embertípus, aki ezt a lapot vásárolta, nem csak és kizárólag a kevés ruhában ábrázolt női testek miatt tette ezt. Mert ilyeneket ma a neten – az alanyi jogon járó online pornó korában – tonnaszám találhat, aki csak ez iránt érdeklődik; és aki csak ez iránt érdeklődik, az elég szegényes ízlés- és egyéb világra vall, bár nem eleve megbélyegezendő, legfeljebb beszűkült látásmódnak nevezhető.

Az FHM-ben nagyon igényes képek voltak, bár előfordult, hogy elhágtak valamit, a törzsolvasók emlékezhetnek a Vesszen Birtalan képszerkesztő! feliratú transzparenst tartó kakas képével történő kvázi helyreigazításra… De emellett rövid, széles rétegek számára fogyasztható cikkek voltak benne, és nyelvileg nagyon ott volt. Most nem a „fentebb stílre” gondolok, hanem hogy az írások viccesek voltak. Nem tudom, hogy az ott dolgozó kollégák alapból ilyen jótollú, vicces fiúk-e, vagy van pár nagyon jó „humorszerkesztőjük”, aki azt átlagos cikkeket telelőtte poénnal. Különösen erősek voltak a vicces képaláírás műfajában, ami egyrészt a leghálásabb feladat, mert a képalákat azok a faszparasztok is elolvassák, akik csak a nők miatt vették meg a lapot, és a cikkeket átlapozzák; másrészt aki próbálkozott már ilyennel – főként naponta –, az tudja, milyen rohadt nehéz vicces képaláírást írni.

2008 tavaszán a lap koncepciót váltott, nem tetszett, azóta nem vásároltam.

Az alábbi szöveg a kreativ.hu-ról származik:
A decemberi lesz a For Him Magazine (FHM) magyar kiadásának utolsó lapszáma – döntött a válságra hivatkozva a magazint megjelentető Hearst Sanoma Budapest (amelynek a Sanoma Budapest ötven százalékos tulajdonosa), egyetértésben a tulajdonostárs Hearst Magazines Internationallel, valamint a licenszbeadó Bauer Mediával.

A Sanoma a Kreatív kérdésére eljuttatott válaszában úgy fogalmazott: ebben a kiadói összetételben nem jelenik meg a jövő évtől a lap. Információink szerint a licensztulajdonos nem zárja ki, hogy évek múlva egy másik kiadó újra próbálkozzon a magazin kiadásával.

A kiadó szerint a férfimagazinok piaca nemzetközi szinten és Magyarországon is évek óta nehézségekkel küzd, s ezt a tendenciát a válság csak tovább erősítette. A Sanoma "mélységeiben elemezte a férfi lapok jelenlegi és potenciális piacát", és ennek eredményei azt mutatták, hogy belátható időn belül az olvasói és hirdetési piacon nem várható a trendek olyan mértékű változása, amely a lap nyereséges működtetését tartósan fenntarthatóvá tenné – még ha a lap pozícióját igen erősnek is tartotta a kiadó a szegmensben.

Az örök kérdés ilyenkor, mikor hetente bezár egy újság: mi lesz az elbocsátott légióval? A Sanoma átcsoportosítja őket a Dörmögő Dömötörbe, vagy a NatGeo-ba? Nem tudom, de teljes részvétem mellett sok szerencsét kívánok a kollégáknak, akik már valszeg fel tudták dolgozni a döntést, hisz ha az novemberben szivárgott ki, akkor bent már hamarabb tudhatták.

Az újságosbódék helyett így már csak az OSZK-ban találkozhatunk vele. Nyugodjék békében!