Minden jel arra utal, Robert Fico újabb dologban lép Vladimír Mečiar nyomdokaiba: ő lesz a második kormányfő, akinek háromszor sikerült beülni a miniszterelnöki bársonyszékbe. Úgy tűnik, harmadszorra elsajátította azt a „könnyed eleganciát” is, ahogy a nagy előd bánt koalíciós partnereivel. Persze, ez majd működés közben fog igazán kiviláglani, ám a hozzáállás már most tapintható.
A napokban tanult kollégám ugyanezeken a hasábokon arról értekezett, tehetséges politikus-e Robert Fico. Nos, a jelek szerint nagyon is, sikerült neki (látszólag?) vesztes helyzetből fordítani, és újfent erős smeres kormányt felállítani. Amikor a Smer hatalma csúcsán volt, azaz az elmúlt négy évben, annyi engedményt tett, hogy három független tárcavezetőt nevezett ki. Annyit, amennyi minisztere most a Szlovák Nemzeti Pártnak; vagy a Most-Hídnak és a Sieťnek együttvéve lesz. A kulcsfontosságú tárcákat a Smer megtartotta magának. Arról is gyorsan elképzelést alkothattunk, mit jelent a keresztellenőrzés a legerősebb kormánypárt szerint. Azt, hogy minden tárcánál lesz smeres államtitkár. Csak hogy a „kicsik” tudják, meddig ugrálhatnak. Úgy tűnik, a Smernek csak egy-két rossz napja volt, aztán gyorsan magára talált. És most már nem is igyekszik úgy tenni, mint 2012-ben. Nem mímel változást, nem játszik felvilágosult, pluralista demokratára. Egyértelműen azt mutatja, ő a király, csak most kellett neki jobb esetben pár fegyverhordozó is. Rosszabb esetben udvari bolond.
Radoslav Procházka, a még a parlamenti alakuló ülés előtti frakciószéteséssel a hazai politika mezején kuriózumot produkáló, egyre foghíjasabb Sieť vezetője már teljes, apatikus rezignációba fordult. A hétvégén azt találta mondani, a Smerrel kötendő frigyet ellenző szavazók még a szavazás előtt elhagyták őket. Azaz, akik rájuk szavaztak, tulajdonképpen ezt akarták. Ehhez valóban nem lehet mit hozzátenni, köszönöm, nincs több kérdésem.
A Most-Híd kommunikációs csapatát keményebb fából faragták. Bár a szlovák részről jövő masszív árulózás shitstormjának első hullámát nem tudták kezelni, azóta legalább két fronton is ellentámadásba lendültek. Az Országos Tanács ülése után levelet intéztek Szlovákia állampolgáraihoz, illetve a közösségi médiába, és a sajtó keresztüli kommunikációban azt hangsúlyozzák, mennyi mindent sikerült átültetni a programjukból a koalíciós alaptézisekbe. Ezzel párhuzamosat az OT után már egy harcias Bugár Bélát láthattunk, aki már kikéri magának, a kialakult helyzetet pedig már egyenesen a demokrácia veszélyeztetésének tekinti. Ja, mert a Smerrel, meg az SNS-szel kormányozni nem az…
A Most-Híd leveléből – melyben kifejtik, az általuk meghozott kompromisszum „a közvélemény egy részének véleményétől eltérően nem feltételezzük azt, hogy tragikus lenne” – idézve: „a felelősséget tudatosan vállaltuk, bár tudjuk, hogy amit teszünk, nem mindenki körében népszerű. Csak a jövő mutatja majd meg, igazunk volt-e. Mi ma meg vagyunk győződve arról, hogy amit teszünk, az helyes.” Megnyerő ez a magabiztosság. Azt, hogy a választók is így gondolják-e, rövidesen a megyei, majd négy(?) év múlva a parlamenti választások fogják megmutatni. De a választói emlékezet rövid, és ha az embernek jó a sála, és kellő pénzt fordít kommunikációra, egy nyári szünetnyi idő alatt is be lehet dolgozni egy pártot a parlamentbe. Így most még ne köpje senki a markát, hogy mi lesz négy(?) év múlva. Bugár egyik erőssége az elmúlt 25 évben az volt, hogy mindent meg tudott magyarázni, még ha most, legutóbb, a koalíciós egyeztetések után nem is láthattuk az őszinte, lelkes mosolyt az arcán. Egy dolgot nem magyarázott még meg, amire e sorok írójával egyetemben talán mások is kíváncsiak lehetnek: miben más a koalíciós tárgyalások utáni Smer, mint az elmúlt négy évben – de hozzácsaphatjuk a 2006-2010 közötti időszakot is – kisebbségellenes rendelkezések sorát meghozó vagy támogató, korrupt, az állítólag szeretett államát a végsőkig kiszipolyozó Smer? És ha mindaz, amit a Smer az elmúlt négy évben produkált, elfogadhatatlan volt, akkor most egyszeriben mitől elfogadható?
