5,92 százalék meglehetősen nagy különbség. Ennyi a különbözet Boris Kollár két választási eredménye között. Az „ország csődöre” 2010-ben az acélosnak eufemizmussal sem nevezhető 0,7 százalékos támogatottságot bezsebelő, s a választások után azonnal politikai jobblétre szenderült Unió – Egy Párt Szlovákiának párt listáján indult. A politikai alakulat 17 741 voksot kapott. Az akkor 44 éves Kollár a lista 7. helyén állt. Azóta eltelt hat év, Kollár 126 037 preferenciaszavazatot kapott, ezzel kormánytagokat és veterán politikusokat is maga mögé utasított, és egy 6,62 százalékos párt élén sétálhat be a parlamentbe. Ha mindezt hatéves, koncepciózus pártépítő munka eredményeként érte volna el, senki sem lepődne meg (igaz, a szombaton döntő trendeket figyelembe véve be sem jutott volna). Ám most mindazok, akik más – jobb híján használjuk ezt a szót –, standard pártokban évekig alapszervezeti tagként szívtak, majd járási, megyei szinten politizáltak, hogy végre felkerülhessenek a parlamenti listára, előbb esélytelen, utóbb, egy következő választás során már befutó helyekre, csikorgathatják a fogukat. Kollárnak ugyanis sikerült reprodukálni Igor Matovič és családja 2010-es bravúrját, politikusi múlt és párt nélkül berobbanni a politikai életbe, s mindezt nem heccpártként, mint a Pali Búcsúpohara Vidám Politikai Pártnak. A nagybajuszú mozdonyvezetőre ugyanis a kampány zárultával már emelhettük is a búcsúpoharunkat, Kollár meg a most bejutott pártok közül az egykor kormánytényező Most-Hídat is maga mögé utasította.
Kollár persze bejáratott márkanév, igaz, nem politikusként, és nem is kétségkívül létező gazdasági érdemeivel került a (bulvár)lapok címoldalára, hanem buja szerelmi életével. Az ismertséget tehát nem nulláról kellett felépíteni. A bulvár multiapukának nevezte el őt, érdekes módon a hálószobabeli káderrotáció ellenére a hölgyválasztók körében is rendkívül népszerű volt. Celebpárttal korábban is próbálkoztak már parlamentbe jutni, a szlovák zsurnalisztikába örökre beírta magát például Nora Mojsejová sajtótájékoztatója, melyen, miközben az asszony beszélt, Braňo Mojsej egy gorillajelmezben ugrált. A sajtóesemény sokáig az alulmúlhatatlan kategória fokmérője maradt. A választásokon mégsem sikerült a botrányossággal arányos eredményt produkálni.
Kollár politikailag üres, pártjának nem volt választási programja, így győzelme valamelyest az irracionalitás diadala is, azt mutatja, hogy a választónak valóban a szívében van a döntés, a racionalitás hajlamos háttérbe szorulni a paraván mögött. Korábban voltak választások, amelyek az ország irányultságáról, és a társadalmi értékekről szóltak. Az első szabad mellett kétségkívül ilyennek tarthatjuk az 1998-ast, a 2002-est, és a 2010-est is. Ebben a mostaniban az értékek nagyban háttérbe szorultak, kiszorították őket a felszínes lózungok. Ennek az össztársadalmi értékválságnak a nyertese Kollár, a nem politikus. De most már az. Ne írjuk le élből, meglátjuk, a rendszeren belül mit tud majd mutatni. Annyi biztos, hogy itt a nulláról indul.
