Nem ígért forradalmat Robert Fico. A két év megszakítással nyolc éve regnáló miniszterelnök egy hétvégi nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Folytonos a politikánk, és ezt szeretnénk folytatni a jövőben is. Nem lesznek meglepetések.” Ha ez így igaz, az nem túl jó hír az országnak, főként, ha március 6-án hajnalban azt fogják mutatni a számok, hogy ehhez a meglepetésmentes kormányzáshoz mandátuma is van.
Ez a nyolc év nyilván nem teljes vakvágányon zajlott, a Fico-kormányoknak érdemei is vannak, amelyeket még bírálóiknak is el kell ismerniük. Ilyen például a költségvetési deficit 2,49%-ra való leszorítása 2015-ben, Szlovákia kisorolása a túlzottdeficit eljárásból; a közel kétszeresére emelt EU-s támogatás a jászló-apátszentmihályi atomerőmű leállítására; az élelmiszer-biztonság növelése; a Polgári Törvénykönyv második Dzrurinda-kormány óta húzódó reformja; a lakásépítési támogatások növelése; az alkalmi munkát végző diákok járulékmentes jövedelmi sávjának kitolása; az adózási fegyelem növelése; az ÁFA-csalások elleni szigorúbb és hatékonyabb fellépés; nemzetközi szerepvállalás a migránsválság kezelésében.
Vannak olyan területek is, amelyek már csak a párt propagandaanyagaiban minősülhetnek sikernek, ilyen például az SPP vagy a bősi erőmű „visszaszerzése”, ahol, lehet, drágább lesz a leves, mint a hús; az ingyenvonatozás, amely csak a kormány szerint ingyenes, de a jegyárat a többi, nem ingyen utazónak valamiből össze kell dobni; az egészségügyi járulékok csökkentése az alacsony jövedelmű munkavállalók számára, miközben a hasonlóan alacsony jövedelmű kisvállalkozók továbbra is magas járulékot fizetnek; a minimálbér emelése, amely reálisan kevés embernek segít, a leszakadó régiókban meg inkább árt; a közigazgatásai ESO reform, ami állítólag megtakarított 696 millió eurót, de az átlagpolgár az ügyintézési folyamatban ennek hasznát kevéssé érzékeli. A Smer azzal dicsekszik, három év alatt 100 km autópályát és gyorsforgalmi utat épített, azt már nem mondja, milyen áron. A 21 focistadion 45 milliós felújításának megítélése pedig csaknem egy az egyben olyan, mint az orbáni stadionépítési törekvéseké. Ez a mérleg egyik serpenyője.
A másik? A tíz éve húzódó Malina Hedvig-ügy (ahol persze ott van egy magyar tagsággal is bíró, félidős jobboldali kormány tehetetlensége is). A magyar anyanyelvi órák számának csökkentése. Dél-Szlovákia tendenciózus leépítése a közlekedési infrastruktúra, és a beruházások terén. A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók évekig figyelmen kívül hagyott, sztrájkba eszkalálódó helyzete, párhuzamosan a szőnyeg alá söpört ágazati problémákkal. A magas járulékterhek. És a rendszer DNS-ébe kódolt korrupció, melyet már nem túlzás a mečiari időkhöz hasonlítani. A vajkai komp. Pavlis gazdasági exminiszter takarítótendere. A CT-botrány. A politikusi vagyonnyilatkozatok átláthatatlansága, „politikai akarat” hiányában. Az évek óta, folyamatosan túlárazott és haszontalan informatikai állami közbeszerzések. A Jaguar alatti földek ügye. A Váhostav- és a Doprostav-ügy. Fico titkárnőjének gépén írt levél a drága masszázsok ügyében. És még sorolhatnánk.
Ha marad az ilyen fajta politikai folytonosság, meglepetések nélkül, az meglehetősen sötét jövőképet rajzol elénk. Ne akarjuk!
