Felmérésekkel Dunát lehet rekeszteni így a parlamenti választások előtt „pár” nappal, abban azonban csaknem mindegyik felmérés megegyezik, hogy a Marián Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppártot mélyen az öt százalékos választási küszöb alatt méri. Sőt, még a három százalékot sem ugorják meg, ami ahhoz szükséges, hogy a választásokat követően állami apanázsra ácsingózhassanak. Ők viszont valahol két százalék körül vannak, jellemzően alulról. A megugrott két százalék csak arra elegendő, hogy a pártok a befizetett 17 ezer eurós választási kauciót visszakapják, szóval két százalék alatti választási eredmény az igazi szívás.
A Mi Szlovákiánk Néppárt elnöke vasárnap mégis bizakodó hangon nyilatkozott, mondván, pártját tudatosan mérik alul a közvélemény-kutatók, saját, objektív felméréseik azt mutatják, meglesz az a parlament. A magam részéről már azt a két százalékot is sokallom, 4,4 millió választóval számolva ugyanis az 88 ezer embert tesz ki, az pedig nem túl örömteli, hogy (elméletileg, persze) ennyi olyan ember él az országban, akik szerint akár a munkatáborok újbóli bevezetése is megengedhető. Kotlebának azonban most nem lesz olyan könnyű dolga, mint 2013-ban volt, a megyei választások során. Az új pártok tabula rasák, a múlt terheit nem hordozzák, ígérni pedig mindenki tud. Ha jó a kampány, egyszer bejöhet, mutatja több, hazai egyszer használatos párt példája, a Szlovák Munkásszövetségen át, a Polgári Együttműködés Pártján keresztül az Új Polgári Szövetségig, vagy éppen Kotleba 2013-as diadaláig.
Azóta viszont eltelt három év. Azt, hogy a 2013-as megyeelnökké választás elsősorban Kotleba személyes sikere, nem pedig a Mi Szlovákiánk Néppárté, az is mutatja, hogy a megyei testületben Kotleba egyedül képviseli a zöldingeseket. A mindennapi működés rögvalósága aztán gyorsan megmutatta, amit lehet, hogy Kotleba korábban nem tudott: a megyefőnökség elsősorban hivatalnoki munka, kisebb része az, ahol veretes beszédeket kell mondani a nemzetről, a nagyobbik része aktatologatás. Erre pedig nem volt felkészülve, megfelelő apparátusa sem volt rá, a teljesítménye is ennek megfelelő. Még a krasznahorkai földtulajdonosok helyzetét sem sikerült rendezni, mivel 2013-ban Kotleba részben rájuk építette a kampányát, és most megint rájuk építi. A besztercebányai megyefőnöki székből Brüsszelben sem lehet rendet vágni, mert most megint „brüsszelezik”. Besztercebánya megye pedig nem lett az ígéret földje. Attól persze nehéz elvonatkoztatni, hogy valaki egyfolytában cigányozik, gárdát akar felállítani, és visszavezetné a szlovák koronát. Szemben 2013-mal, amikor a választók megnyerésére elegendőek voltak az ígéretek, most már három év valós munkatapasztalatából is informálódhatnak a választók, mielőtt választói döntésüket meghoznák. Az elmúlt három év Besztercebánya megyében nem a látványos fejlődésről, hanem elsősorban arról szólt, Kotleba melyik megyei hivatalba vagy cégbe milyen rokonát vagy szárnysegédjét helyezte el. Ez pedig nem túl jó belépő a törvényhozásba, ilyen típusú képviselőből már most is túl sokat ismerünk!
