Meghalt Michael Schumacher. Berlusconi a nyílt utcán anális aktusra hajazó mozdulatokat tett az egyik testőre mögött. A repülőgépekről mérgező anyagokkal permeteznek bennünket. Krokodilt láttak (ide tetszőleges településnév behelyettesíthető). Bizonyára mindenki találkozott ezekkel az álhírekkel a közösségi oldalakon. Ó, boldogult offline világ, mikor az ilyen információk még sokkal kisebb frekvenciával, heti- és havilapokban terjedtek, sokkal kevesebb embert értek el, és a cáfolat is offline érkezett. Ma kamuhírből lassan több van, mint valódi hírből, már a kamuoldalak listáját sem lehet elkészíteni, legfeljebb heti szinten, mert mindig jön újabb. A kamuhírek pedig szinte a valódi hírekkel azonos érvényességet próbálnak vindikálni maguknak. Amikor egyetemi éveimben Jean Baudrillard: A szimulakrum elsőbbsége című tanulmányát olvastam, azt egynek gondoltam a vizsgára elsajátítandó anyagok közül, nem gondoltam, hogy pár év elteltével, mindennapi munkám során szimulakrumhegyekbe futok.
Efelett annak kapcsán töprengtem el, hogy decemberben befejezte heti hoaxcáfoló sorozatát a The Washington Post Intersect blogjának szerzője, Caitlin Dewey. A hírt magyarul a magyar legendavadász oldal, az Urban Legends közölte. Dewey a rangos, amerikai napilap online felületén 2014 májusától, 82 héten át kötötte csokorba, és cáfolta az Amerikában terjedő álhíreket. Aztán feladta. Régebben, az offline világban, vagy a webkettő előtti időkben a már akkor is létező álelméletek cáfolása bizonyos fokú felkészültséget, tájékozottságot kívánt, és volt benne valami romantikus is, amit a jelenség magyar megnevezésére szolgáló „legendavadász” szó (foglalkozásnév?) is szépen tükrözött. S míg korábban egy-egy dezinformáció mögött tévedés, vagy éppen mély meggyőződés állt, s cáfolatához olykor komoly rendszereket kellett visszafejteni, ma, ahogy Dewey is írja, gyakran az is elég, ha megnézzük az adott oldal impresszumát, ahol a szerzők meg sem próbálják tagadni: kamuoldalról van szó. De míg a magyar online közegben mondjuk a Hírcsárdáról mindenki számára nyilvánvaló, hogy mi, a tengeren túli sajtóban járatlan szemlélő a nagyon komolyan hangzó National Reportról elsőre nem gondolná, hogy kamuoldal, főként, ha csak egy megosztott cikket lát. Pedig az, egyike a legnagyobbaknak.
A motiváció elsősorban anyagi: a kamuhírgyártás, azaz, amikor nem a sajtómunkás fárad meg az ügyelet végére, és véletlenül elront valamit, hanem amikor tudatosan valótlan, ám hitelesen hangzó információt közölnek, komoly bevételt hoz. A kamuhírek látogatottságot generálnak, a látogatottság pedig reklámbevételt. Persze, a jól hangzó, ám igaz hírek is generálnak látogatottságot, de ezeket sokkal nagyobb macera elkészíteni. Álhíreket egy kis létszámú szerkesztőség is tud gyártani, és a kreativitáson kívül csak egy számítógép kell hozzá.
Ami viszont Dewey mellett e sorok íróját is elszomorítja: az embereket nem igazán érdekli, hogy az adott hír igaz-e vagy hamis. A hoaxmegosztók a cáfolatokra rendre azt felelik: jó, lehet, hogy ez így ebben a formában pont nem igaz, na de a tanulsága! Itt aztán elfogynak az érvek.
Amíg lesz elég kíváncsi ember, aki a videódokumentációt ígérő cikkből szeretné megtudni, bántotta-e Berlusconi a testőr popsiját, addig a kamuhírgyártás jövedelmező üzletág lesz. Fellépni nehéz ellene, mivel azt nagyon nehéz bizonyítani, hogy tevékenységükkel konkrét kárt is okoztak, az emberek tömeges elhülyítésén túl, persze. Ezért, ha valamilyen gyanús hírt olvasunk, mindig nézzük meg az adott oldal impresszumát, vagy csak próbáljuk megőrizni józan ítélőképességünket.
