Boglárka. Az unokatestvérem lányát is így hívják. Szerintem szép név. Azonban különösebben egzotikusnak nem mondanám. Nem így a Belügyminisztérium.
Közeleg az év vége. A hírügynökségek, az állami szervek, és a szemfüles, ezen a vonalon PR-jukat erősíteni kívánó magáncégek egyaránt ontják az év végi összefoglalókat. Jól jön ez majd a politikailag állóképszerűvé meredő időszakban a sajtómunkásoknak.
Az egyébként sok hasznos információt közlő Belügyminisztérium sem akar kimaradni a jóból. Évről évre közreadják, melyek voltak a leggyakoribb személynevek az aktuális évben. Látszólag könnyed, magazinos téma, a sajtómunkás elspájzolná a két ünnep közötti időszakra, az év nagy természeti katasztrófái, és az év sportrekordjai összeállítások közé. A Robert Kaliňák vezette belügyminisztérium azonban még egy statisztikát sem tud kiküldeni úgy, hogy annak ne legyen nemzetiségi éle. Az ide vágó részt teljes terjedelmében idézném: „Vannak olyan szülők is, akik nem elégszenek meg a klasszikus szlovák nevekkel. Gyermekeik neve így úgy fest, mintha a szülők fantáziája nem ismerne határokat. Más országokban ezek bevett nevek, Szlovákiában viszont egyenesen egzotikusnak hatnak. Olyan kislányokkal is találkozhatnak, akiket Boglárkának, Virágnak, Chimamadának vagy Anouknak hívnak. A fiúk sem maradnak le, a szülők az anyakönyvbe a Bendegúz, Rock, Bálint és Rolex neveket íratták be.” A közlemény olvasása közben próbálom összeszámolni, hány Boglárka, Virág, Bálint és Bendegúz nevű ismerősöm van. Oké, Rolex nincs egy sem, Bendegúz is csak egy, a Chimamandát meg még nem is hallottam tegnapelőttig, a minisztériumi közlemény keltéig. A többiből viszont akad szép számmal.
Brüsszelben azt mondják, az eurokraták és mindennemű fegyverhordozóik úgynevezett „EU-kapszulában” élnek, nem kerülvén kapcsolatba a valós brüsszeli élettel. Úgy tűnik, a belügy anyakönyvi osztályán dolgozó alkalmazottak pedig „szlovák kapszulában” élnek, soha nem láttak még magyart vagy romát sem. Vagy, ami ennél rosszabb, a hivatalból eléjük kerülő adatokat nem tudják feldolgozni és értelmezni, ez esetben ne fizessék őket az én adóimból, hanem vegyenek fel helyettük hozzáértő munkatársakat.
Mély tudatlanság vagy elemi rosszindulat, nehéz megítélni, melyik foghatta a közleményt megfogalmazó belügyi munkatársak ceruzáját. Köszörülhetnénk még rajtuk a nyelvünket, de spongyát rá. Amilyen tapló egy párt vezetése, olyan taplók ez embereik is, az utolsó hivatalsegéddel, portással bezárólag. És ezt már megszoktuk. Az esetnek azonban kétségkívül lehet egy olyan interpretációs iránya is, amelyik a szlovákiai magyarok politikai súlya felől olvassa a közleményt. Ha naiv olvasóként azt vélelmezzük, a közleményt teljes jóindulattal fogalmazta egy csacai vagy námesztói gyakornok, aki még az életben nem hallotta ezeket a neveket, az arról is árulkodhat, mit tud rólunk a többségi társadalom. Még a neveinket sem.
Ami a belügyi fogalmazó tudatlanságánál sokkal riasztóbb, bár a 458 467 felől nézve matematikailag talán érthető: az első tízbe sem a fiúk, sem a lányok mezőnyében nem tudott beférkőzni egyetlen azaz egyetlen magyar név sem – a mindkét nyelvben ugyanúgy hangzó Natáliát, Viktóriát és Laurát nem számítva –, pedig a lányoknál a 10. legnépszerűbb nevet csak 440-en, a fiúknál pedig 707-en választották. Ez a szlovákiai magyar szülők változatos névadási szokásaira is utalhat, vagy arra, ők is ott vannak a a „nem egzotikus, klasszikus szlovák” Sofiák, Kristínák, Jakubok és Tomášok között.
