Szlovákiában a rendszerváltás óta a színház ritkán volt politika tárgya. A magyarok még színházlátogató csoportja talán még emlékezhet arra, amikor 2003-ban a Magyar Koalíció Pártja – csak a történelmi hűség végett: ez még a pártszakadás előtti, Bugár Béla vezette, „nagy” MKP volt – fővárosi székházába „hívatták be” Kiss Péntek József komáromi színidirektort, és közölték vele, hogy „nem lesz ez így jó”. Rá két hónapra Kiss Péntek le is mondott. Történt mindez különösebb sajtóvisszhang nélkül, rezignáltan, szlovmagyul. Azt nem tudom, a szlovák színházi porondon történt-e hasonló inzultus, de kevéssé tartom valószínűnek, azzal – nagyon helyesen – tele lett volna a szlovák sajtó.
A színház a politikai diskurzustérbe, szerencsétlen módon, idén Marián Kotleba besztercebányai megyefőnök, a Mi Szlovákiánk Néppárt elnöke kapcsán került vissza, immár kétszeresen. Kotleba nagyon félhet, ha még egy bábszínházat is ellenségnek tekint. Először egy táncszínházat próbált anyagilag ellehetetleníteni amikor nyáron nem ellenjegyezte a kulturális tárca által megítélt támogatás kifizetését. 20 ezer eurós összegről van szó, amely egy kis, „alternatív” színház számára kész vagyon, de a hazai viszonyok között még egy kőszínházban sem szégyellni való összeg. Kotleba szerint a színház dekadens, és nem a megfelelő értékeket közvetíti, ráadásul sokkal több támogatást kap, mint a folklórcsoportok. 2015-ben a folklórt és a színpadi táncot szembeállítani legalábbis anakronisztikus törekvés, arról nem is beszélve, hogy régen rossz, ha megyei főhivatalnok mondják meg, milyen a jó kultúra. Ideológiai iránymutatás helyett inkább a nézőkre kellene hagyni, hogy adózott jövedelmüköből milyen színházi előadásra akarnak, vagy nem akarnak jegyet váltani.
Újabban pedig egy bábszínház, a Bábkové divadlo na Rázcestí húzta ki a gyufát a zöldinges megyefőnöknél. A forgatókönyv ugyanaz: Kotleba nem írta alá a támogatás folyósítását. A bábszínház színházpedagógiai foglalkozást tartott volna iskolásoknak. A diákok Irena Brežná: Levél fekete fiamnak című elbeszélésének bábadaptációját láthatták volna. Az elbeszélés egy fekete gyermeket nevelő fehér anya „élményeit” meséli el, a nem túl toleráns, az idegentől félő fehér, svájci közegben. Az előadás után a diákok szeminárium keretében dolgozták volna fel a xenofóbia és a rasszizmus témáját. Kotlebáék szemét azonban nemcsak a téma szúrta, hanem az is, hogy az „amerikai” Amnesty International is társszervezője lett volna a sorozatnak, illetve azt is előre tudták, kit neveztek volna rasszistának a szeminárium során.
Kotleba a színházak gazdasági ellehetetlenítésével a modern cenzúra egy új formáját valósította meg, veszélyes precedenst teremtve. A többségi közegben azonban ezt nem lehetett elkenni. Besztercebányán szimpátiatüntetés volt az intézmények mellett, most szombaton pedig a szlovák kultúra fellegvára, a Szlovák Nemzeti Színház drámai társulata állt ki a regionális intézmény mellett, azzal, hogy előadása bevételét a bábszínház javára ajánlotta fel. Az esti előadás előtt a nézők az inkriminált darabot is megnézhették.
Szomorú, hogy 2015-ben arról kell írni, színházak tevékenységét politikai alapon korlátozni bunkóság. Szerencsére ezen a besztercebányai színházkedvelők is tudnak változtatni nemsokára.
