Változatlan marad az egyházak finanszírozása, azaz a költségvetésen keresztül fog megvalósulni. A törvényhozás kedden vetette el Daniel Krajcer, Martin Chren, Juraj Miškov és Jozef Kollár független (SaS-szakadár, a parlamenten kívüli SKOK-ban is politizáló) képviselőknek a jövedelemadó-törvényhez benyújtott módosító indítványát. A magukat liberálisnak valló honatyák szerint az ő módosításuk által valósult volna meg az állam és az egyház szétválasztása. A képviselők azt szerették volna, hogy az állampolgárok adójuk két százalékával támogathassanak egy egyházat, abban a formában, ahogy azt jelenleg civil szervezetekkel tehetik. Amióta azonban kiderült, hogy Robert Fico családjában sok pap és szerzetes volt, s ifjúkorában ő maga is templomjáró volt, a kivetkőzött, mályvaszínzakós párttitkárokat nem csak nyomokban tartalmazó Smer a jelenlegi, alapjaiban 1949-ben lerakott modell mellett tette le a voksát, lesöpörve az asztalról az egyébként nem logikátlan módosítást.
A liberális politikusok javaslata nem alapból rossz vagy elvetendő. Nyugat-Európában; vagy, az Egyesült Államokban, ahol a lakosság 85-90%-a tartozik valamilyen felekezethez, csak értetlenül néznének a posztszocialista országok egyházfinanszírozási rendszere láttán. Ott ugyanis az egyházakat a hívek tartják el. A külhoni magyar diaszpórából sajnálatosan kevés hír érkezik térségünkbe, ezek közül nagy visszhangot vetett, amikor 2010-ben az Ohio állambeli Clevelandban bezárták a Szent Imre római katolikus templomot (van happy end: azóta újra megnyitották). Richard Lennon megyéspüspök „racionalizálási hulláma” nyomán 50 templomot zártak be, bennünket történetesen azért érdekel pont ez az egy, mert ide jártak a helyi magyarok. A közgazdász habitusú Lennon azt mondta, 2000 hívő kell egy templom eltartásához. Nincs hívő, nincs templom – vélekedett a „racionális” püspök, ami egyházi szempontból nem bizonyosan helytálló, gazdaságiból valószínűleg igen. Ez a modell egyébként már Szlovákiában is működik, több olyan szekta vagy kisegyház esetében, amelyek nincsenek bejegyezve, vagy be vannak, de állami támogatásra nem jogosultak.
A nyugati modellek azonban nem ültethetők át egy az egyben a szlovákiai viszonyokra. Nyugaton ugyanis nem volt, ami nálunk: négy évtizednyi kommunizmus. A diktatórikus rendszer erőszakkal államosította, majd négy évtizeden keresztül saját elképzelése szerint használta az egyházak vagyonát, földeket, erdőket, épületeket, amelyekből korábban az egyházaknak önnön struktúrájukat működtetni hivatott bevételei származtak. A rendszerváltást követően ezek csak részben kerültek vissza az eredeti tulajdonosukhoz. Szintúgy, míg nyugaton a zsebből történő, hívők általi egyházfinanszírozásnak kialakult kultúrája és rendszere van, addig nálunk ez legfeljebb perselypénz formájában realizálódik, ami még a templomok fenntartását sem mindenhol fedezi, nem még az egyéb, járulékos költségeket.
Hosszabb távon valószínűleg nálunk is az „önfenntartó” modell fog érvényesülni. Majd. Egyszer. Ha mentálisan is ráállunk, hogy egyházunkért – akinek van – anyagilag is felelősek vagyunk. A döntést azonban össztársadalmi konszenzussal kellene meghozni, és nem a választások előtti félévben, parlamenten kívüli pártocskák ugródeszkájaként.
