(ez még egy múlt pénteki)
Pénteken volt 69 éve, hogy Magyarország és Csehszlovákia aláírta a lakosságcsere-egyezményt, melynek keretében mintegy 90 ezer magyar embert kényszerítettek lakhelye elhagyására. 
Azt vélhetően senki sem kívánja vitatni, hogy ez nagy szám, az elmúlt két népszámlálás, két évtized során is megközelítőleg ennyivel csökkent a magyarság lélekszáma Szlovákiában, akkor pedig valamivel több mint egy év alatt tüntettek el ennyi embert. Az első transzport indulásának napja, április 12. emléknap. A lakosságcserére kényszerítettek nagy száma miatt szinte alig van család, amelynek legalább a tágabb rokonságát ne érintette volna a félcédulások által kitalált „fehér cédula”, emlékeznünk tehát kötelesség, még ha e sorok írója nem is feltétlen híve annak, hogy „gyásznapokkal” traumatizáljuk önmagunkat. A megemlékezések ugyanis, ha tartalmukat vesztik, könnyen kiüresedett, patetikus kötelező körré válnak. Magánál az emlékezésnél sokkal fontosabb, hogy a történtek a megfelelő helyre kerüljenek nemzeti önismeretünkben. Ehhez pedig nem újságcikkeken, kopjafák, szobrok tövében elmondott formális megszólalásokon keresztül vezet az út. Ha azt szeretnénk, hogy a Felvidékről kitelepített magyaroknak ne csak emléknapja, hanem emléke legyen, az nehezen fog menni az oktatási rendszer hathatós segítsége nélkül. Úgy, hogy a ’45 utáni történelemre kilencedikben, a felvételik közelében van pár óra, a középiskolákban pedig szinte nagyítóval kell keresni a történelmet, ez biztosan nem lesz könnyű. Legalább ennyire fontos a helyi közösségek (ön)reflexiója, hiszen a lakosságcsere nem „a néppel”, hanem konkrét emberekkel történt. Akik hiányoztak a családi asztaloktól, és most hiányoznak a temetőkből, idegenben porladva. Az előbb említettekhez képest csekélyebb, de nem elhanyagolható szerepe lenne ezen a területen politikai érdekképviseletünknek, legalább az intézményes feltételek megteremtése, biztosítása terén. Kifogásokat mindig lehet keresni, a lényeg azonban, hogy már 25 éve lehet beszélni ezekről a dolgokról, így a kérdés inkább az, miért nem tesszük, vagy miért nem tesszük elégszer?
