Az igaz ügy mellett tömegével síkra szállni euforikus dolog. Szerdán a szlovákiai magyarok rövid időn belül másodszor tettek rá kísérletet, hogy szimbolikusan visszatérjenek a fővárosba, amelyet persze sosem hagytak el, mégis elvesztettek. A Žák-Malina Hedvig igaza melletti tüntetés és a kisiskolák bezárása elleni demonstráció előtt az utolsó nagy szlovákiai magyar tiltakozó akció a 2009-es, nyelvtörvény elleni tömegrendezvény volt, több mint tízezer résztvevővel, akkor azonban nem mentünk tovább Dunaszerdahelynél. Az azóta eltelt rövid idő kisebbségi társadalmi fejlődése mentális gátszakadást hozott: miért ne tüntethetnének a magyarok is Pozsonyban, hisz az az ő fővárosuk is? Elvégre elnökjelölt is lehet magyar, nem igaz?
A demonstráció sok embert megmozgatott, jelen voltak mindhárom magyar párt prominensei, jeles közéleti személyiségek, és egyszerű emberek. Elég sokan, ahhoz képest, hogy Pozsony, meg hogy a felvidéki magyar nem az a tüntetős fajta… Hedvig nincs egyedül, nem hagyjuk magára – hirdette a tüntetésre hívogató videó. Amit az érintett már a határ túloldaláról, eufemisztikusan szólva választott, valójában kényszerhazájából nézett meg. Mert hagytuk, hogy elmenjen. Mert (már) magára hagytuk.
Azt hiszem, ezt mindenki könnyedén beláthatja. Malina Hedviget 2006. augusztus 25-én verték meg Nyitrán, a tüntetés 2014. április 30-án volt. A 2006. augusztus 25-én született gyermekek már a harmadik osztály padját koptatják. Mit tettünk ez idő alatt mi, szlovákiai magyarok? Tettünk-e valamit? Eleget tettünk-e? Ha beszélhetünk magyar közösségről a Felvidéken, akkor kollektíve; ha nem, akkor egyénenként lenne ildomos önvizsgálatot tartanunk, az Illéssel kérdezve: miért hagytuk, hogy így legyen? Malina Hedvig nem 2006. augusztus 26-án vette az irányt Győr felé, az emigrációig hosszú, terhes keresztút vezetett, megannyi stációval. Mindez a szemünk előtt, gyakorta szó szerint egyenes adásban zajlott. Mégis a vádindítvány botránya kellett ahhoz, hogy ez a demonstráció megszerveződjön. Mint ha az egész, addig vezető hatósági zaklatás önmagában nem lett volna elég botrányos...
Így ha az egyik szemünk nevet is, hogy végre megtörtént a kollektív kiállás eseménye, a másiknak sokkal több oka van sírni, hogy erre eddig kellett várni.
(Ez még múlt csütörtökön íródott, csak valahogy ide nem került fel..)
