Ha Pavol Frešo április elsején mondja el, úgy érzi, pártja feladata a jobboldal bizonyos típusú integrációjának elősegítése, az újságolvasó legfeljebb vállat von. De másodikán mondta.
Frešo mondataiból úgy tűnik, mintha nem bizonyosan látná, vagy akarná látni, mi is történik jelenleg a hazai politikai palettán, de szemléletmódja az egész hazai jobboldalt jellemzi. Az ellenzéki politikus szavai szerint „Az elnökválasztás megmutatta, hogy a választók elutasítják az egypártrendszert, és annak a politikusgenerációnak, amelyik már húsz éve van itt, probléma bármit is nyújtani a választóknak”. Az ezt hallgatónak pedig probléma lehet, hogy amikor ezt a szöveget jobboldali politikusoktól hallja, azok önnönmagukra sosem gondolnak, mindig csak Ficóékra. Holott a Frešo idézett beszédének folytatásában felbukkanó generációváltás pártjában, éppúgy, mint a KDH-ban, vagy éppen a Híd magyar szekciójában, legfeljebb az igény szintjén valósult meg.
Az sem helyeselhető tendencia, amikor a volt Népi Platform pártjai okosakat próbálnak mondani az elnökválasztás kapcsán, legalább egy kicsit sütkérezve Andrej Kiska sikerének fényében, ők ugyanis már bizonyítottak az első fordulóban, a második kapcsán pedig semmi érdemük nincs.
Frešo szerint a jobboldalnak az emberek napi problémáira kell megoldásokkal szolgálni, illetve tágabb értelemben mélyebb ideákkal is. Nos, az utolsó ember a szlovák jobboldalon, aki erre rendszerszinten képes volt, Mikuláš Dzurinda volt, aki azonban utód nélkül, újrahasznosíthatatlanul elkopott. A hazai jobboldal azóta inkább egy önterápiás csoportra hasonlít. Daniel Lipšic megpróbálta magát a jobboldal vezetőjévé koronázni, de ez egyelőre csak az óriásplakátok szintjén sikerült neki. Ebben a reménytelenségben jelent némi reménységet az elnökválasztáson a legrosszabb, harmadik helyen végzett Radoslav Procházka törekvése. Az elnökválasztás és a parlamenti választás eredményei között párhuzamot vonni botorság lenne, de az Kiska esetében éppúgy beigazolódott, mint Procházkáéban, hogy a tiszta lap nem hátrány.
A jelenlegi kormány félidőben van. A kormányátalakításról folyatott diskurzus inkább a választási vereségről a figyelmet elterelni hivatott kommunikációs manőver, és a jelen helyzetben nincs okunk feltételezni, hogy a Smer ne húzná ki a hátralevő két évét. Az elnökválasztásnak ugyanis a kormányzati munkához csekély köze van. Két év elegendő idő lehet egy párt létrehozására és felépítésére – sőt, ha az ember milliárdos, mint Andrej Babiš, még ennyi idő sem kell –, ám ha Procházkának össze is jönne, akkor még mindig nem egy egységes, hanem egy még inkább megosztott jobboldal állna szemben a Smerrel. Igaz, legalább már azt tudjuk, hogy a párt eddig mindenhatónak hitt vezetője verhető. Átszerveződés tehát lesz a jobboldalon, az biztos, de nem úgy, ahogy azt Pavol Frešo és népi zenekara gondolja, s még kevésbé valószínű, hogy az ő integráló szerepükkel. Procházka még egyelőre csak egy reménysugár, de néha fontosabb a tény, hogy van remény.
