Szeptember 16-án megreszkettek a Tipos szerverei, amikor a lakosság ráugrott a Nemzeti Számlalottó nyitóoldalára, hogy a 10 000 eurós főnyeremény vagy a vigaszdíjként megnyerhető autó igézetében beregisztrálja 16 napon át gondosan gyűjtögetett számláit. Csak az első nap 499 128 pénztári bizonylatot regisztráltak. A pénzügyminisztérium hátradőlhet, legalább valami sikerült, hiszen ha a benevezett blokkokon csak a minimális nevezhető érték, azaz egy eurót szerepelt volna, akkor is durván legalább abból a félmillióból már stabil adóbevétel származik. De valószínű, hogy a nevezőknek azért a reggelinél komolyabb kiadásai is voltak, így a tuti (állami) haszon biztosan nagyobb.
A számlalottó kétségtelen előnye, hogy többletenergiát és -kiadást nem igényel. Nem kell szisztémákon gondolkodni, elég venni egy kenyeret meg egy tejet, amit amúgy is megtennénk, nincs pluszkiadás, mint az egyéb szerencsejátékoknál, jóllehet a haszonlehetőség is szerényebb. Talán az egyszerűségnek köszönhető, hogy az első hét alatt 3,2 millió számlát regisztráltak be. A szerző maga is szemtanúja volt, amint a komáromi egyetemi kollégium közelében levő bevásárlóközpontban élelmes fiatalok húzogatták ki az egymásba tolt bevásárlókocsikat, számlák után kutatva...
Már az új szerencsejáték létrejöttéhez szükséges törvény módosításakor írtunk róla, hogy nem a számlalottó lesz az, ami megoldja a szlovák költségvetés problémáit. Az adóellenőrök kreatív technikáinak tárháza határtalan, Magyarországon legutóbb legénybúcsút rendeltek, majd amikor a sztriptíztáncosnő nem adott számlát, megbírságolták...
A boltokban a számlaadási fegyelemmel eddig sem voltak problémák. Az alapvető fogyasztási cikkek szegmensében erős multiknál a számlaadás egyébként is alap, a kisboltok jelentéktelen összegek miatt nem fognak kockáztatni, nagyobb összegű vásárlásról pedig az esetleges jótállás végett egyébként is kér számlát a vevő. A számlaadási kötelezettség elkerülése azonban továbbra is nyugodtan virágozhat a szolgáltatások terén – ahogy eddig is –, ahol a tranzakció négyszemközt történik, a szolgáltató pedig gyakran ismeri is az ügyfelet, így tudja, van-e köze az adóhatósághoz, vagy nincs. Mert míg a boltból többen el fogják hozni a számlát, addig azt, hogy egy nagyobb értékű szolgáltatásért, építkezési munkálatokért, lakásfelújításért stb. biztosan 20 százalékkal többet fizessenek-e a bizonytalan nyeremény érdekében, továbbra is meg fogják gondolni az állampolgárok. Ezzel nem azt szeretnénk mondani, hogy ez helyes, de attól még ez a gyakorlat.
És akkor eddig még csak a szürkegazdaság vizeit érintettük, a szintén tetemes forgalmat kizárólag számlamentes módon generáló feketegazdaság tengerét érintetlenül hagyva. Pedig azt már a rendőrszakközép kezdő tanulói is tudják, hogy egy savasmaffia-szerű csoport rövid idő alatt lényegesen nagyobb adóbevétel-kiesést képes okozni, mint amekkora bevételt a számlalottótól megszeppent „kőművesjoghurt-árusító” újságosbódék tulajdonosai generálni tudnának. És ilyen csoportok továbbra is szép számmal léteznek, csak a strómanok „feldolgozásának” kevésbé agresszív technikáit választják.
A számlalottó tipikus smeres látszatmegoldás, „ópium” a népnek, csekély haszonnal, mely a valódi problémát nem oldja meg.
