Egy következmények nélküli ország címmel írt könyvet Magyarországról 2004-ben Fricz Tamás politológus. A jelzős szerkezet azonban – sajnos – csekély változtatásokkal Szlovákiára is alkalmazható. A következmények nélküliség pedig össztársadalmi szinten káros. Míg a politika legmagasabb szintjein – lásd Gorillaügy, a katonai titkosszolgálat botránya, Harabin és Baki Sadiki máig meg nem magyarázott telefonbeszélgetése, a Ficóéhoz hasonló hang stb. – ez érvényesül, addig működni fog ennek lefelé ható demoralizáló hatása, s ettől nem lehet elvonatkoztatni. De ezzel együtt is, az embereket sokkal jobban zavarja a következmények nélküliség, és a törvények kikényszeríthetőségének hiánya, ha az közvetlen környezetükben történik, pláne, ha ennek maguk is szenvedő alanyai. A közélet történéseit uborkaszezon idején is figyelő olvasóink már rájöhettek, az alábbiakban a szabálysértési törvény módosításáról lesz szó, melyet a napokban elgáncsolt a főügyészség.
Ľudovít Kaník, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió képviselője már több ízben megpróbálkozott azzal, hogy a szabálysértésekből fakadó követelések a segélyek terhére is érvényesíthetők legyenek, de a Smer „értelemszerűen” nem az ő javaslatát preferálta, hanem a sajátját, melyet a munkaügyi minisztérium terjesztett tárcaközi egyeztetésre. (Csak halkan jegyezzük meg, furcsa országban élünk, a szabálysértési kompetenciákról a szociális minisztérium készít elő törvényt, míg a komplex szociális– oktatásügyi–egészségügyi stb. problémában fuldokló romaügyi kormánybiztos hivatalát a belügyminisztériumba tagolták be szervezetileg, egyértelműen kriminalizálva a problémát, de ez most nem tárgya jelen írásnak.)
A törvény módosítására azért van szükség, mert azok a szociális segélyből élő elkövetők, akik olyan jellegű cselekményt követnek el, amely ugyan társadalmilag zavaró, de annak jellege, vagy az értékhatár miatt a törvény előtt nem bűncselekménynek, hanem csupán szabálysértésnek minősül, megbüntethetetlenek, a szabálysértésért járó bírságot ugyanis nem tudják behajtani rajtuk. Azt pedig már Moldova György is megírta Bűn az élet című, kiváló bűnügyi riportkönyvében, hogy a kis értékű elkövetés a szociálisan egyébként is hátrányos helyzetű rétegeket sokkal rosszabbul érinti.
A hatóságok pedig tehetetlenek. A rendőrség felveszi a jegyzőkönyvet, majd, miután megállapítják, hogy „csak” szabálysértés történt, az ügyet a körzeti hivatalhoz továbbítják, amely aztán ad acta teszi, lévén az elkövető vagyontalan, egyedüli bevétele a segély, amelyet a törvény véd a végrehajtás elől. Ez a gyakorlat ahhoz vezetett, hogy ma Szlovákiában a politikusok mellett további büntethetetlen kaszt jött létre, így a szociális ügyi minisztérium javaslata, állampolgári oldalról nézve csak üdvözölhető lett volna.
A főügyészség – új seprő, jól söpör – azonban ezt nem így gondolja, jogilag aggályosnak látva azt, hogy az állam a korábban legitim módon megállapított segély összegét megterhelje a szabálysértési bírsággal, alkotmányellenesnek tartva a tervezetet. A kormány most két dolgot tehet: a főügyészség javaslatát figyelembe véve eláll eredeti tervétől, vagy a főügyészség javaslatát figyelmen kívül hagyva, 83 képviselőjével üzembiztosan szavazza meg az eredeti javaslatot, majd egy végtelen alkotmánybírósági eljárást kockáztat, ahol, ismerve a testület jelenlegi összetételét, vélhetően a Smer igaza érvényesül.
Nagy kár, hogy a főügyészség esetében nem érvényesíthető az „aki á-t mond, mondjon bé-t is” népi bölcsessége, mert egyfelől helyeselhető, ha alkotmányossági aggályokra hivatkozva emelik fel szavukat, másrészt jó volna, ha valaki megoldást is javasolna erre a kétségkívül létező, egész régiók életét megkeserítő problémára. A Smer legalább megpróbálta.
