A labancok biztosan szednek valamit, más oka nem lehet, hogy a kötelező sorkatonai szolgálat mellett döntöttek – gondolta volna a szerző, ha Karinthy Találkozás egy fiatalemberrel című novellájának hőséhez hasonlóan vasárnap szembetalálkozott volna ifjúkori, a sorkatonai szolgálat elblicceléséért mindent megtevő önmagával. 

Vasárnap Ausztriában népszavazást tartottak a sorkatonai szolgálat eltörléséről, és bár nem elsöprő, de markáns fölénnyel nyertek a sorozott hadsereget pártolók. Így szomszédunk Dániával, Észtországgal, Finnországgal, Ciprussal, Görögországgal és Törökországgal, valamint az Európán kívüli világ számos államával együtt kitart a sorozott haderő mellett. (A pontosság kedvéért tegyük hozzá, az osztrák haderőt megközelítőleg fele-fele arányban alkotják hivatásosok és sorozottak.)

Nem volt olyan régen, emlékezhetünk még rá, amikor az időközben a süllyesztőben eltűnt Juraj Liška SDKÚ-s védelmi miniszter 2005-ben a Pohoda fesztiválon bejelentette a sorkatonai szolgálat eltörlését. Miniszter talán utoljára az állampárt valamelyik kongresszusán kapott olyan ütemes vastapsot, mint akkor ő. A célközönség díjazta, hogy eltörölt egy nagyon rossz imázsú intézményt, mely egyébként sem találta a helyét a rendszerváltás utáni társadalomban. A kapitalista ellenség, amely ellen a néphadsereg dicső fiai két évig védték a hont, hirtelen baráttá, a leépülő szervezet pedig a költségvetések sorozatos vesztesévé lett, mely még inkább eltávolította attól, hogy eredeti funkciójának akár csak elméletileg is meg tudjon felelni. A mindenkori kormányok pedig, azon túl, hogy a védelmi minisztériumot fejőstehénként használták zavaros ügyleteikhez, semmit sem tettek azért, hogy ez másképp legyen.

Martin Glváč védelmi miniszter tavaly meglebegtette az önkéntes tartalékosi rendszer bevezetésének lehetőségét. A tárcavezető egyelőre sok konkrétumot nem tudott róla mondani, ennek ellenére borítékolhatjuk, hogy – éppen a hadsereg jóindulattal is vegyesnek nevezhető társadalmi megítélése miatt – nem lesz egy sikertörténet. A sorkatonai szolgálatra szavazó osztrákok 70 százaléka gondolja úgy, hogy a katonaság, illetve a nem fegyveres szolgálat fontos társadalmi hozzájárulás a fiatalok részéről. Ahhoz, hogy ez nálunk is így lehessen, előbb a szlovák politikai közegben is értelmezhető kifejezéssé kellene válnia a társadalmi felelősségvállalásnak. Utána már csak néhány évtized kellene, hogy a hadsereg meggyőzze a lakosságot önnön létjogosultságáról. Addig megmarad a társadalmi érdeklődés peremén létező virtuális szervezetként, mely egy, az ausztriaihoz hasonlatos népszavazást biztosan elbukna.

(Ezt még majd egyszer megírom hosszabban, most ennyire tellett.)