Vannak dolgok, amelyek az állami szektorban és a magánkézben levő társaságoknál másként értelmeződnek. Erről e sorok szerzőjének is alkalma volt meggyőződni.
Nemrégiben a dunaszerdahelyi – egyébként példásan kétnyelvű – Merkury Market bútoráruházban vásároltunk csempét. Mivel még kellett ez-az, és az ebben a bolthálózatban nem kellően hatékony, papíros-kiírós átvételi rendszer miatt elment az idő, már a záróra után 5-7 perccel kerültünk a pénztárhoz. A pénztáros néni ennek ellenére nem mondta, hogy menjünk a halál pallosára, vagy egyéb testrészére. Sőt. Kiderült, hogy valami gikszer történt, az egyik eladó rossz kódot adott meg, és a csempém blokkolva volt a raktárban, amivel nem tudtak mit kezdeni. Ezért lehívtak valami középvezetőt – ő már lengyel volt –, és mivel ő sem tudta a problémát megoldani, az igazgató jött le. Záróra után 27 perccel, és egy igazgatói bocsánatkéréssel távoztunk.
Mivel október hónapban nem érkezett meg az üzembentartási díj nevű, e blogon soxor érintett állami sarc befizetésére felszólító utalvány, az úgynevezett SIPO, gondoltam, ma bemegyek a postára, és megkérdezem, miért nem. Nekem ugyan nem hiányzik, de az sem, hogy 4,64 euró miatt az RTVS, amit egyébként nem nézek és nem hallgatok, csak fizetek érte, végrehajtóval fenyegetőzzön.
Csörtetek be a komáromi posta udvarába, ahol ezeket intézik. 14.55-öt mutat az óra. A portás kiszól, hogy hova-hova? Mondom, SIPÓ-t intézni.
- De csak háromig vannak ott.
- Épp azért sietek.
- Már nem éri el.
(Hát, ha feltartasz, köcsög, akkor biztos nem – gondoltam magamban.)
– 4 perc alatt le lehet zavarni, csak egy kérdésem van.
– Már ne menjen, mert minket fognak szidni. Nekünk mindegy volna, mi itt vagyunk estig. De mondták, hogy háromnegyed három után már ne engedjünk be senkit – kapcsolódott be a beszélgetésbe a másik portás.
És ennyiben maradtunk.
Szal’ magánkézben záróra után fél órával is. Állami kézben öt perccel előtte sem.
